Mahmúd Abbász palesztin elnök a Hamász-vezetés kérését teljesítve két héttel meghosszabbította a hamászos Iszmail Hanije kormányalakítási kísérletének végső időpontját. A Hamász nem volt hajlandó írásba foglalni Abbász követelésének elfogadását, miszerint az új kormány elismeri az Izraellel kötött megállapodásokat, valamint az ENSZ és az arab csúcskonferenciák határozatait. A Hamász és a Fatah képviselői folytatták a koalíciós kormány megalakítására irányuló tárgyalásaikat – egyelőre eredménytelenül. Eddig csak a Népi Front Palesztin Felszabadításáért mutatott hajlandóságot csatlakozni a Hamász-vezette kormányhoz.
Izraeli politikai és katonai körök egyaránt élesen bírálták Mose Jaalon tábornok volt vezérkari főnök Amerikában tett kijelentéseit, miszerint Izraelnek megvannak a katonai lehetőségei megsemmisíteni Irán atomlétsítményeit. E kijelentéseket „üres és káros fecsegésnek” minősítették és hangsúlyozták, hogy Izrael része egy, az iráni atomfegyverkezést ellenző széles nemzetközi szövetségnek, tehát nem kell túlzott részt vállalnia a fejleményekből.
A háborús és terrorakciók áldozatainak tíztagú nemzetközi küldöttsége indult el Jeruzsálemből Líbiába. A küldöttséget a „Feltörni a jeget” nevű nemzetközi szervezet szervezte meg, és tagjai között vannak izraeliek, palesztinok, irániak, irakiak (Szaddám Huszein fiának hasonmása), ukránok és amerikaiak (egy tűzoltó, aki részt vett a 2001. szeptember 11-i New York-i mentő munkálatokban). Ha a küldöttséget beengedik Líbiába (ami még nem biztos), tagjai találkozni akarnak Muamar Kadhafi líbiai vezetővel, üdvözölni fogják, amiért megváltoztatta politikáját és megkérik, érje el az iráni vezetőknél, hogy mondjanak le az atomfegyverkezésről.
Yehuda Lahav (Tel-Aviv)