Forrás: Magyar Hírlap

Könyv

Regényíró ilyet nem képes kitalálni – mondta Barna Imre, az Európa Könyvkiadó főszerkesztője a Spinoza házban, a Jehuda Koren és Eilat Negev Lélekben óriások voltunk című regényének a bemutatóján. Az izraeli szerzőpáros egy újságcikkben bukkant a múlt század első felében rendkívül népszerű Liliputi Társulat történetére, és mint a könyvbemutatón elmondták: bár regényt írtak, a fikciónak nem hagytak teret; hosszú kutatómunka előzte meg a szörnyű mesébe illő történetet. Felkeresték a még életben lévő túlélőket, felhasználták az összes fellelhető holokauszt-visszaemlékezést, s ellátogattak az Ovics család szülőfalujába is, a máramarosi Rozáliába, hogy meginterjúvolják azokat az idős embereket, akik még emlékezhetnek „a világot járt törpékre”. A történet alapjául azonban a 2001-ben elhunyt Ovics Perla, a legfiatalabb Ovics gyerek emlékei szolgáltak.

A törpe testalkatúnak született hét testvér, az Ovics család a húszas és a harmincas évek szórakoztatóiparának a „sztárja” volt, de a feltörekvő család karrierjét félbeszakította a történelem: a máramarosi zsidó közösséggel együtt 1944 tavaszán Auschwitzba deportálták őket. A testalkatuk miatt azonban túlélték a szelektálást; a hírhedt Mengele használta fel őket a kísérleteihez, hogy megfejtse a törpenövés titkát. Bár a kegyetlenségeket ők sem kerülhették el, kivételes helyzetüknek köszönhetően (és Mengele bizarr vonzódásának a Hófehérke és a hét törpe című Walt Disney-rajzfilm iránt) mindnyájan túlélték a borzalmakat. A regény három helyszínen játszódik: Erdélyben, a Máramaros megyei Rozália (Rozavlea) nevű kisközségben, Auschwitzban és Izraelben, így végigkövetheti az olvasó a különös család történetét a múlt század eleji szórakoztatóipar mindennapjain át Auschwitzig és az azt követő évekig, amikor a család, végleg elhagyva a szülőföldjét, kivándorolt Izraelbe.

A szerzőpáros szerint nemcsak a holokausztirodalom szempontjából különleges ez a történet, hanem érzékletesen bemutatja a kezdeti szakaszaiban lévő magyarországi „showbizniszt” is.

Jehuda Koren-Eilat Negev: Lélekben óriások voltunk

Európa Könyvkiadó, 2006, 288 oldal, 2500 forint

mg

Comments are closed.