Forrás: Népszava

Össztűz a kormányra és a nagyobbik kormányzó pártra a Magyar Rádióból. A Reggeli Krónika előbb részletesen taglalta az államháztartási hiány alakulását, aztán még részletesebben a J.P.Morgan elemzését a magyar adósságállomány besorolásáról. Hogy ugyanis Magyarország az egyetlen, amely nem számíthat szuverén adósságának felminősítésére. Ha valaki netán nem tudná, mit jelent ez, nem is tudhatta meg, a bejelentést követő elemzés is jórészt annak sulykolására szorítkozott, hogy ez nekünk milyen rossz.

Ezután következett a meghökkentő felvezetés: négy évvel ezelőtt Kövér László egy mondata miatt a Hősök terén tüntetett a szocialista párt. Majd lassan megértettük, ez összehasonlítási alapként szolgál a jónéhány nappal ezelőtti, Köztársaság téri tüntetéshez. Egy szociológusnő mindjárt meg is magyarázta, mennyivel súlyosabb a miniszterelnök „kijelentése”, valamint milyen felháborító a szocialista zsidózás, és miért nem történt legalább az, ami Zuschlag Jánossal (ugyanaz történt). „A közbeszédben diszkriminatív kijelentéseket nem lehet tolerálni, ezt szankcionálni kell, teljesen mindegy, hogy ki mondja…” – mondá energikusan a szociológusnő. Valószínűleg nem hallotta a felvezetést Kövér Lászlóról. És így tovább: „ez egy nagyon-nagyon súlyos ügy, ez nem egy apróság”, meg aztán: „és ez a baj, ez a baj, nincs két mérce”. Mindez a közszolgálati Rádióban, március 8-án, 7 percen át. Mi lesz még egy hónapig?

– figyelő –

Comments are closed.