Ezek a hörgések annyira őszinték és komolyan vehetők, mint a hamvába holt Zuschlag János kenetteljes beszéde a Terror Háza előtt
Kár volt reménykedni, ez a kampány sem múlhat el zsidózás, ellenzsidózás és preventív zsidózás nélkül. Mi több, a honi politikai folklór időközben a díszzsidózás jelenségével is kibővült. A valóban döbbenetes esetre, a most már rendszeresen ismétlődő rendkívüli sajtótájékoztatók egyikén, Rogán Antal fideszes kampányfőnök hívta föl a figyelmet. Az antiszemita megnyilvánulásokra joggal érzékeny közvéleményt hideg zuhanyként érte a hír: az MSZP belvárosi frakcióvezetője internetes naplójában ledíszzsidózta Deutsch Tamást – oh, pardon: Deutsch-Für Tamást -, közeli ismerősömet, abból az alkalomból, hogy Deutsch-Für – szintén rendkívüli sajtótájékoztató keretében – halálra rémült az MSZP „Van egy ország. Van egy ember. Van egy program” választási üzenetétől.
Szelektív érzékenység
A félelem nem alaptalan, legalábbis volt harcostársam szerint, akit a hirdetés a nácik „Ein Volk, ein Reich, ein Führer” jelszavára emlékeztette. S nemcsak őt, még a Deutsch család azon tagjai is rettegve hívták föl, akik különben nemigen szokták. A szörnyű képzettársításra okot adó plakátok nem tűntek el, a ritkán telefonáló rokonok mégis megnyugodhatnak egy kicsit, mert a díszzsidózó frakcióvezető legalább visszalépett az MSZP budapesti listájának előkelő ötvenkettedik helyéről. Kár volt. Nem tett ugyanis semmi különöset a lelkes szoci funkci és szorgos blogger – divatos párosítás ez manapság -, mint alaposan Deutsch-Für Tamás fején találta a szöget. Az újabb rendkívüli sajtótájékoztatót megelőzendő mondanék néhány témába vágó, keresetlen szót egykori haveromnak, für Deutsch-Für.
Ugyan honnét e hirtelen támadt érzékenység, miközben négy pokolian hosszú évig zokszó nélkül tűrtétek, hogy a széles polgári közönségnek szellemi táplálékul ajánlgatott sajtótermékben heti rendszerességgel firkálja fertelmeit kamaszkori képe alá Bencsik András, permanens forradalmár, vátesz és Fidesz-tag? Mondjuk olyanokat, hogy „az irodalmi Nobel-díj alapfeltétele a hazagyűlölet, mint Imre Kertész esetében”, vagy, hogy „félelem és előítélet nélkül kell bemutatni a jobboldal jellegzetes alakjait: Francót, Salazart, Pinochetet és Hitlert”. A kényes polgári ízlést az sem sértette, hogy a lap barátian védelmébe vette az Izrael megsemmisítését célul kitűző iráni elnököt, a Ku Klux Klant, a világháborús német hadsereget, illetve az Ausztriában holokauszttagadásért nemrég elítélt David Irving angol történészt?
Ugyan elhangzott-e nyilvános helytelenítés és némi bocsánatkérés, amikor a párt egyik tagozatvezetője a múlt század legnagyobb államférfijának nevezte vitéz nagybányai Horthy Miklóst? (Közbevetőleg: nem osztozom sokak Horthy-fóbiájában. A kormányzó hibáit és bűneit mérsékelten ítélem el. Emberi erőfeszítéseit – tagadhatatlan és nyíltan vallott antiszemitizmusa ellenére – méltányolom, de jelentős államférfinak titulálni egyet jelent a vidéki zsidóság elpusztítása iránti no meg a Don-kanyarban meghaltak sorsa iránti teljes érzéketlenséggel. )
Ugyan hol volt a karakán kiállás és elhatárolódás, mikor keresztényvédő (!?) tüntetés keretében vastapssal jutalmazta a tömeg Lovas István zérótoleranciás kirohanását, Döbrentei Kornél koszorús költő magyarságot közelebbről meg nem nevezett szakállasoktól óvó szónoklatát, és amikor a gyújtó hangú deklamációk egy izraeli zászlót lobbantottak lángra? Megmondta-e valaki a főnöknek, nem kéne a megmozdulás szervezőjét elnöki koordinátornak (ez egy nagyon demokratikus tisztség a Fideszben) kinevezni?
Rettegő rokonok
Ugyan minek lehet nevezni azt, akinek mindez nem szúr szemet, ellenben egy ártalmatlan (és értelmetlen) szlogen miatt rettegő rokonokra kezd hivatkozni, így próbálva származásával palástolni a fenti gyalázatot és azt a tényt, hogy pár tízezer radikális meghódításának érdekében gazemberek kezét szorongattuk? Más kérdés, hogy kinek válik díszére.
Hogy politikailag nagyon korrekt legyek, hozok egy másik példát is. Vonyítani tudtam volna dühömben, amikor az előző ciklusban valamelyik MSZP-s agitpropka hét határon át rohant azzal a hírrel, hogy Kövér László szerint a Fideszben nem lehet elnök az, akinek kommunisták a szülei, és zsidó, hiába mondta Kövér pontosan az ellenkezőjét. No nem azt, hogy a Fideszben kötelező kommunista szülőkkel rendelkező zsidót elnöknek választani, hanem hogy ez nem az a párt, ahol az ilyesmiket nyilvántartják. Ha Magyarországon elhangzik az, hogy zsidó, vagy bármilyen kijelentés, amely emlékeztethet arra, amit valaha valaki az orra alá dünnyögött a Dohány utcában, hörgés és visítás a válasz az átellenes politikai oldalról.
Élőpajzs
A gond az, hogy ezek a hörgések annyira őszinték és komolyan vehetők, mint a hamvába holt Zuschlag János kenetteljes beszéde a Terror Háza előtt. Itt jegyzem meg: azóta nem hagy nyugodni a gondolat, hogy a megkülönböztetés ellen síkraszálló jobb- és baloldali karrierlegények nyilas uralom esetén a totális mozgósításért felelős minisztériumban egyengetnék előmenetelük útját. De ez csupán rosszhiszemű feltételezés.
A holokauszt túlélői itt élnek közöttünk – állapította meg végül rendkívüli sajtótájékoztatóján Rogán Antal. Való igaz. Meg a leszármazottaik, és elegük van abból, hogy a magyar politikai erők élőpajzsként használják őket egyre szánalmasabb küzdelmükben. De a személyes szálat figyelmen kívül hagyva, nem is az eredet okán, hanem a Magyar Nyugalom és Békés Jövendő nevében kérem, hanyagoljuk ezt a témát, amíg elmúlnak a kampányok, és/vagy megjön a józan eszünk. Addig is azok, akik a társadalomban megbúvó félelmekre kívánnak politikai jövőt építeni, húzzanak el. Most.
Hont András
történész doktorandusz
