2006. március 9. 20:47
Az amerikai külügyminisztérium szerint a Vasárnapi Újságot antiszemita vendégek látogatják, a műsor felelős szerkesztője szerint nem.
Magyarországon általános az állampolgárok emberi jogainak tiszteletben tartása, néhány területen azonban akadtak gondok az Egyesült Államok külügyminisztériumának a 2005-ös év emberi jogi helyzetét taglaló jelentése szerint.
Az amerikai külügyi tárca által dokumentum szerint az antiszemita incidensek csökkenése ellenére a 80-100 ezres zsidó közösség aggodalmának adott hangot néhány sajtóorgánumban, a közbeszédben és a kódolt politikai beszédekben Magyarországon mutatkozó antiszemitizmus miatt. A Vasárnapi Újság néhány műsorát azért bírálták, mert antiszemita nézeteket valló vendégeket szólaltattak meg.
A Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorának felelős szerkesztője csütörtökön – a szerkesztőség nevében – közleményben utasította vissza a műsort ért amerikai bírálatot, a vádat „teljesen alaptalannak” nevezve.
A Vasárnapi Újság szerkesztősége szerint „az USA kormányszerve ezzel az állítással súlyosan megsértette a műsor alkotóinak alapvető emberi jogait”.
„Az amerikai Egyesült Államoknak mint jogállamnak Külügyminisztériuma révén bocsánatot kell kérnie a becsületükben megsértett rádiós újságíróktól, és kártérítést kell fizetnie a Vasárnapi Újság dolgozóinak” – áll Molnár Pál felelős szerkesztő közleményében, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez. (MTI)