Nem tudom, mekkora veszteség a Köztársaság térnek és különösen a köztársaságnak, hogy Pásztor Tibor bizonyosan nem lesz országgyűlési képviselő, de ha az ország mentálhigiénés érdekeit tartotta volna szem előtt, nem lett volna szabad lemondania listás helyéről. Lemondása ugyanis kapituláció.
Nem az MSZP kapitulációja a Fidesz-MPSZ előtt, hanem a józan észé a „kommunikáció” előtt. Ez a klasszikus műbalhé egyebek mellett azt illusztrálja, hogy a két nagy párt kampánystábja nem bízik az érvelésben és nem hiszi el, hogy a szavaknak, mondatoknak jelentésük van, amit a nyelvi és kulturális közösség épelméjű tagjai képesek megérteni.
Pásztor Tibor úr blogjában a Fidesz „kettesszámú diszzsidójának” nevezte Deutsch-Für Tamást. Ez a kijelentés természetesen súlyosan dehonesztáló mind Deutsch-Fürre, mind a Fideszre nézve. Pásztor egyrészt azt sugallta, hogy a Fidesz soraiban csak fügefalevélként vannak jelen zsidók, a pártban meglévő gyanús tendenciákat elleplezendő, másrészt pedig azt, hogy nem tiszteli Deutsch-Fürt azért, hogy felcsapott fügefalevélnek. Ezt lehet durva és igazságtalan inszinuációnak tekinteni, szükségtelenül otromba személyeskedésnek, de nem „zsidózás”, nem az elfojtott antiszemitizmus kitörése, nem is a „származási szempont” bevezetése a magyar politikába.
A Fidesz kampánytaktikusai ezt ugyanolyan jól tudják, mint szocialista kollégáik, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy közös erőfeszítéssel egy abszurd bohózatot vigyenek színre.
A Fidesz indítékai meglehetősen nyilvánvalóak. Noha Orbán Viktor a Heti Válasz február 23-i számában úgy nyilatkozott, hogy „apartheidrendszer-, antiszemitizmus- és sovinizmusügyben komoly teflonréteget növesztettünk: a vádak lecsúsznak rólunk, ilyesmire már nem rezonál a magyar társadalom”, de valószínűleg sem ő, sem párttársai nem igazán biztosak ebben. Ezért nyilván úgy gondolják, hogy nem árthat az antiszemitizmus vádját, mint olyat nevetségessé tenni, lehetőleg elinflálni. És e cél elérése érdekében sem azt nem tartják nagy árnak, hogy valamelyikük, akire ezt a szerepet osztják, képtelen butaságok szajkózásával nevetségessé tegye magát, sem pedig azt, hogy közben sérül a politikai kultúra, és végképp kutyakomédiává züllik a választási kampány.
Az MSZP magatartását az ügyben alighanem egy még primitívebb – bár nyilván rendkívül furfangosnak gondolt – számítás magyarázza. Emlékeztek – esetleg Google doktor segítségével rábukkantak – Orbán Viktornak egy régebbi megnyilvánulására, amelyben „díszcigányoknak” nevezte az MSZP-hez húzó roma politikusokat. És már készen is volt a terv: gyorsan lemondatjuk a „díszzsidózó” Pásztor Tibort, majd bemutatjuk bizonyítékainkat, és lemondásra szólítjuk fel a „díszcigányozó” Orbán Viktort.
Ez a számítás egy jottányival sem felelősségteljesebb, mint a Fideszé. Egy gyenge poén kedvéért – hiszen nem gondolhatják komolyan, hogy Orbán Viktor most elbujdokol – a szocialisták is hajlandók voltak az antiszemitizmus és a romaellenesség kérdését elhülyéskedni. Pedig az MSZP-nek semmi heroikusat nem kellett volna tennie, hogy felelősségteljes, választóit felnőtt embereknek tekintő pártnak látszódjék. Csak két-három világos mondatra lett volna szükség.
A kampány néhány százaléknyi politika iránt mérsékelten érdeklődő, alacsonyabb iskolázottságú bizonytalan választó szavazatáért folyik. A magasságos politikusoknak és kampánymenedzsereknek tehát le kell szállniuk ennek a rétegnek a feltételezett szellemi színvonalára, ha mozgósítani akarják őket – szokták mondani. De most nem ez történt, hiszen ezt a célcsoportot aligha érdekli, hogy ki kit nevez „díszzsidónak” vagy „díszcigánynak”. Lehet, hogy a mélyrepülés nem is mindig szándékos?
