Nem vitás, hogy a prófétáról készített karikatúrák sértik a moszlimok érzékenységét, amiért nekik joguk van minden demokratikus eszközzel tiltakozni. Ám az iszlám világban domináns reakció nem ez. A párbeszédre, kölcsönös megértésre buzdító hangokat meg sem hallják a zászlóégető, gyújtogató tömegtüntetéseken. Követségek felgyújtása, dán polgárok halállal fenyegetése, „Halál Izraelre”, „Halál Amerikára” szlogenek skandálása, Európa megfenyegetése újabb szeptember 11-ével – mindez kívül esik a demokrácia keretein. Saját hitünket kritikán felül állónak nyilvánítani, újságcikkekre és karikatúrákra gátlástalan erőszakkal válaszolni, bosszúhadjáratot hirdetni – ez a totalitarizmus üzenete a demokráciának. (Előzménye az ÉS-ben: Niedermüller Péter: Karikatúra-háború, 2006/7.)
A vallásuk iránt tiszteletet követelő iszlám fundamentalisták megmutatják, mennyire tisztelik mások jelképeit és hagyományait: a dán zászlók megtaposása és elégetése mindennél ékesebben tanúskodik erről. Toleranciát követelnek, amit a maguk részéről eszük ágában sincs megadni.
Az iszlám országok diktatúráiban felnőtt milliók államilag jóváhagyott rajzokhoz és államilag ellenőrzött újságokhoz szoktak, ahol minden tollvonás a kormánytól, a vezértől s a mögötte szorosan tömörülő néptől származik. Ezért teszik felelőssé egy napilap rajzaiért az egész országot. Mindez nagyon súlyos fejlemény, mert világosan mutatja, hogy az iszlám világban tüntető százezreknek a demokrácia alapjairól sincsen fogalmuk. És eszerint sajnos a karikatúrák miatt a miniszterelnöknél tiltakozó dániai moszlimok sem akarják tudomásul venni, hogy demokráciában nem a miniszterelnök szerkeszti a napilapokat. És a londoni nagymecset előtt tüntetők miért fenyegetik egész Európát újabb (ön)gyilkos merényletekkel? És az EU-jelképekkel ellátott épületeket felgyújtó palesztinoknak vajon miért súlyosabb ügy néhány karikatúra, mint az évi félmilliárdos EU-támogatás – ami nélkül a napi betevőjük sem lenne meg? Csak a vak nem látja, hogy a nyugat iránti gyűlölet talált itt magának ürügyet, levezető csatornát. Lapozzunk bele az arab sajtóba: milyen karikatúrák találhatók ott, mondjuk, a zsidókról? Épp olyanok, mint hajdan a náci újságokban: görbe orrú, eltorzult arcú, pénzeszsákjukat markoló, Amerikát irányító, palesztin gyerekek vérében vájkáló rémalakok minden mennyiségben. (Lásd a www.antiszemitizmus.hu honlapot.) Vagyis: a gyűlölet már fortyogott korábban is, csak eddig Izrael/a zsidók (meg Amerika) kapta a nagyját. Most Európa is belekóstolhat abba, amit az izraeliek otthon már régóta élveznek. És persze soha egyetlen moszlim politikai vezető nem érezte szükségét, hogy a gyűlölködő propagandáért bocsánatkérő körútra induljon, amiként azt most Javier Solana teszi.
Emlékezzünk Barangó ostoba mondatára a keresztények kiirtásáról 2003 karácsonyán a Tilos Rádióban, majd a hisztérikus szélsőjobbos ellentüntetőkre: végre megkapták az áhított ellenséget, és boldogan rázhatták az öklüket. Cseppet sem zavarta őket, hogy egy szerencsétlen, részeg amatőr rádiós (akitől mindenki elhatárolódott) aligha jelent komoly veszélyt keresztények százmillióinak életére: mivel gyűlölettel voltak tele, hinni akarták, hogy gyűlölik őket, és kapva kaptak a legképtelenebb alkalmon. A Jyllands-Posten körüli őrjöngés is erről szól: az iszlám frusztrált hívei gyűlölni akarnak, és végre találtak rá ürügyet. Egy napilap azonban túl kicsiny falat: helyettük megteszik a dánokat bűnbaknak, innen pedig csak egy ugrás Európa és a Nyugat. A célját kutató gyűlölet meglelte tárgyát.
Az iszlám fundamentalizmus válasza a neki nem tetsző megnyilvánulásokra: megfélemlítés és terror – méghozzá nem csak otthon, hanem Európa szívében is. Hiszen a szerencsétlen dán rajzolók azóta is bujkálni kényszerülnek a halálos fenyegetések miatt – saját hazájukban! És mindez nem a dán karikatúrákkal kezdődött. Hollandiában Ajan Hirsi Ali (Szomáliából származó) képviselőnő, aki a moszlim közösségekben elnyomott nők jogaiért küzd, évek óta állandó rendőri védelem alatt áll, csakúgy, mint Job Cohen amszterdami polgármester (akit leginkább zsidó volta miatt gyűlölnek), valamint helyettese, a marokkói származású Ahmed Abutalib, aki azt merte mondani bevándorló társainak, hogy ha nem kívánják magukévá tenni a holland társadalom demokratikus alapértékeit, jobban tennék, ha távoznának.
Gyűlölni jó, mert akkor kerek a világ. A gazdag hitetlenek rosszak, a szegény igazhívők jók. Mint a mesében: értelmet nyer a szenvedés és a nyomorúság. Bántani akarnak bennünket, de mi nem hagyjuk és odavágunk. Csodás dolog megmutatni az erőnket: halált kiáltani és gyújtogatni, miközben tudjuk, hogy igazunk van. Csodás dolog, mikor egyszerre tízezren üvöltjük, hogy halál Amerikára, sokkal jobb érzés, mint a stadionokban szurkolni, mert az csak játék, ez meg igazi. Amerika és a Nyugat gazdag és erős, mi pedig szegények vagyunk. Mi azért vagyunk szegények, mert ők gazdagok. Nekik van atombombájuk, nekünk nincs. Nekünk miért nem lehet? Ők irányítják a világot, és bennünket nem engednek beleszólni. Az ő katonáik vannak minálunk, pedig valamikor tőlünk rettegett a Nyugat. Miért megy olyan jól nekik, amikor a saját istenükben sem hisznek, és miért megy nekünk olyan rosszul, holott mi vagyunk az igazhívők? Züllöttek, pornográfiát néznek, az asszonyaik mindenkivel lefekszenek, és ezt nevezik ők szabadságnak. Hát nekünk nem kell az ő szabadságuk. Dúskálnak mindenben, utazgatnak, ahová kedvük szottyan, mi meg sehová nem kapunk vízumot. Idelátogatnak hozzánk, a drága szállodákban laknak, ahová mi be sem tehetjük a lábunkat, az asszonyaiknak meg a lányaiknak mindenük kilátszik a ruhából, úgy sétálnak az utcán, de mi csak nézhetjük, és a fél életünket végigdolgozhatjuk, ha tisztességes feleséget akarunk kapni. Annyit esznek, amennyi beléjük fér, a fogyókúra a kedvenc témájuk, mi pedig nem tudunk rendes ételt adni a gyerekeinknek. És ennyi igazságtalanság nem elég nekik, most még a prófétánkat is kigúnyolják. Azt mondják, ez a demokrácia, és a demokráciában mindent szabad. Hát akkor nekünk is szabad felgyújtani az ő követségeiket, elégetni a zászlóikat, és vérdíjat kitűzni a rajzolóik fejére. Majd a torkukra forrasztjuk a fene nagy demokráciájukat. Ők nagyon tudnak élni, mi meg nagyon tudunk meghalni. Majd meglátjuk, milyen képet vágnak a dánok, ha az első sahiddal szembetalálják magukat!
Gadó János
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 09. szám
