Hatvan éve csapódott le a vasfüggöny – kettévágva Európát
Népszabadság * Dunai Péter * 2006. március 7.
Hatvan éve mondta el történelmi beszédét Sir Winston Churchill, a XX. század egyik legkiemelkedőbb államférfija a Missouri állambeli Fultonban. Ebben a beszédben teremtette meg az utóbbi hat évtized egyik leggyakrabban használt, legdrámaibb, a több évtizedes, egészen 1989-1991-ig tartott hidegháborúhoz kötődő fogalmát, a „Vasfüggönyt”. Ez Európa szívében, a lengyelországi Szczeczintől az Adriáig húzódott, a kontinens kettéosztottságát jelképezte, aknamezőkkel, géppuskákkal, halálzónákkal, vagyis nagyon is valóságos vasfüggöny volt.
A győzetesek okafogyott alkalmi szövetsége
Miért éppen egy, a második világháborúból meggyengülten kikerülő ország, Nagy-Britannia már nem miniszterelnökéhez, Churchillhez kötődik az új politikai korszak eme alap-megfogalmazása? Európa keservesen küszködik a pusztítás következményei felszámolásával. Az Egyesült Államok már szuperhatalomként került ki a második világháborúból – csak talán még nem tudja. Roosevelt elnök már halott, utóda, Harry Truman, aki beveti az atombombát a japánok ellen, még nem fogja fel, mekkora hatalmat tart kézben. Az USA felkészületlen a szerepre, 1942-ig még rendes külföldi hírszerző szolgálata sincs, a CIA pedig csak 1947-ben alakul Donovan tábornok elődszervezetéből, az OSS-ből.
Ágy Churchill, az Angliában nemzeti hősként tisztelt politikus elemzi ritka éleselméjűséggel, előrelátással a helyzetet. Leírja a második világháborút megnyerő, a hitlerájt felszámoló különös koalíciót. A totaliter, sztálini Szovjetunió és a polgári demokrácián alapuló nyugati hatalmak alkalmi szövetségét, amely Hitler és a japán fasizmus leverésével okafogyottá válik. Jelzi a győztes nagyhatalmak, a Nyugat, a Szovjetunió (kezdetben a Kuomintang, majd a Mao-féle kommunista Kína) konfliktusokba torkolló, elemi érdekellentéteit, a sztálini Szovjetunió ideológiai alapú, megszállott terjeszkedését.
Churchillnek igaza lesz. Moszkva Peking segítségével (majd ellenében) öt kontinensre terjesztené a sztálini (majd később a mérsékeltebbé váló hruscsovi, brezsnyevi) szovjetrendszert. Moszkvában ideológiai alapú világbirodalomról álmodoztak.
A hidegháború éveiben a szovjetek mindenütt megjelentek, pénzzel, fegyverekkel, ideológiai befolyással Délkelet-Ázsiától Afrikáig, Dél-Amerikáig. Kihasználták a szegénységet, a gyarmati kifosztottságot, a Nyugat-ellenes hangulatot, a társadalmi igazságtalanságot, megnyerték a változásokat akarók, a fiatalság egy részét. Rendszereik legszívósabbjai addig húzták, amíg öszszeomlott a Szovjetunió. Kuba, Észak-Korea ma is áll.
Sztálin halála minapi, 53. évfordulóján Eduard Radzinszkij író a diktátor utolsó óráira emlékezett az orosz tévé első csatornáján sugárzott műsorban, sejtetni engedte, a Gazdát megmérgezték. Joszif Sztálin – Radzinszkij szerint – egyszer kijelentette: „Az első világháború után győzött a kommunizmus egy országban. A második világháborút követően létrejött a szocialista tábor. A harmadik világháború végez a kapitalizmussal.” Sztálin vélhetően készült a harmadik világháborúra. Ötvenhárom esztendővel ezelőtti, rejtélyes halála talán ettől mentette meg glóbuszunkat. Ma a vasfüggönyre, a hidegháborúra már csak a történelemkönyvekből emlékezünk. Nem feledve egyszersmind a fultoni Churchill-beszédből is levonandó tanulságokat, a (vallási dogmáknak álcázott) szélsőséges, totaliter, ordas nézetekkel-mozgalmakkal szembeni higgadt, de szilárd fellépést.
Helyettesek konfliktusai, polgárháborúk
Az Egyesült Államok és a Szovjetunió helyetteseik által vívott „csatlósháborúi” (a hidegháború alatt meggyökeresedett angol kifejezéssel: proxy wars), némelykor az ENSZ égisze alatt (Korea 1950-1953), némelykor polgárháború formájában (Vietnam, 1964-1975) megvívott fegyveres csatái. A hidegháború első szakasza (1947-1953) Koreával zárult le, és olyan emlékezetes epizódjai voltak, mint a görög, vagy a kínai polgárháború. Az első szakaszhoz sorolják a Nyugat-Európa, mint katonai-gazdasági szövetséges talpraállításához, a piacgazdasághoz kötődő 1947-es Marshall-segélyprogramot (amit egyébként az USA felajánlott a kelet-közép-európai államoknak, köztük Magyarországnak is, de ezek, Moszkva nyomására visszautasították). Moszkva, ellenlépésként, 1949-ben csatlósaival megalakítja a KGST-t.
Fegyverkezési hajsza, katonai tömbök
A hidegháború idején alakulnak meg a katonai tömbök. A szovjet-kínai kommunista alapú ideológiai együttműködés rövid életű, 1960-ban felbomlik, Peking és Tirana saját kommunizmust épít. Jugoszlávia külön utat választ (titói kommunizmus, önigazgatás, aktív részvétel az el nem kötelezettek soraiban). Megalakul az Egyesült Államok dominálta NATO (Észak-atlanti Szerződés Szervezete), vele szemben a Szovjetunió vezetésével a Varsói Szerződés. Dél-Ázsiában, a Közel-keleten a CENTO, Délkelet-Ázsiában a SEATO, Ausztrália-Új Zéland és az USA részvételével az ANZUS.
A hidegháború példátlan katonai erőkoncentrációt hoz létre. Mindkét oldalon annyi atomfegyvert halmoznak fel, amellyel a világ többszörösen elpusztítható (overkill). A hadászatirakéta-technika vívmányai a polgári űrkutatásban csapódnak le, az első ember megkerüli a Földet (1961, a szovjet Gagarin) és a Holdra teszi a lábát (1969, USA).
A múlt század hetvenes éveitől – nagymértékben a beállt katonai erőegyensúly miatt – a két szemben álló fél visszafogott a konfrontáció hevességéből, beköszöntött az enyhülés időszaka. 1979-1984 között visszaesés, a Szovjetunió lerohanja Afganisztánt. (Az USA a szovjetekkel szembeszálló afgán ellenállókat, köztük sok mai tálibot, al-Kaida-tagot képez ki, segít fegyverekkel. Afganisztánban „fedezte fel” a CIA a maga zsoldosának a mai legfőbb ellenségét, Oszama bin Ladent.) 1980-ban a Nyugat bojkottja miatt csonka olimpiát tartanak Moszkvában. A nyolcvanas évek elején Ronald Reagan amerikai elnök keményvonalas, fegyverkezés-centrikus politikája, az erőltetett katonai-technológiai fejlesztés (csillagháborús programok, a többi között rakétavédelmi rendszerek) megroppantja a szovjet gazdaság gerincét. Jön Gorbacsov, aki előmozdítja a szovjetrendszer, Moszkva csatlósállamai hálózatának, rendszerének széthullását a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején. Ez a hidegháború vége.
Cold War 1945-1991
A szót magát George Orwell alkotta meg 1945-ben. Valójában az amerikai sztárújságíró, Walter Lippmann vezette be a köztudatba a „hidegháború” (Cold War) fogalmát.
Jelentése: a második világháborút követően a Szovjetunió vezette szocialista tábor és az USA vezetésével a demokratikus nemzetek (Nyugat-Európa, Izrael és Japán) közösségei között kialakuló ideológiai, politikai, geostratégiai, katonai, gazdasági-pénzügyi küzdelem, szembenállás.
Módszereihez tartozott a nyílt katonai fenyegetés, nyomásgyakorlás (kubai rakétaválság 1962, amikor a világ talán a legközelebb sodródott egy általános atomháborúhoz), propagandaakciók, szelektív segélyezési politika, a titkosszolgálatok durva beavatkozása a világpolitikába (emberek meggyilkolása, szabotázscselekmények), alacsony intenzitású konfliktusok és a csatlósokkal vívott háborúk sorozata.
Az el nem kötelezettek mozgalma (néhány kulcsország: India, Jugoszlávia, Indonézia) igyekezett semleges maradni, magát el nem kötelezni egyik tábor mellett sem. Az el nem kötelezettek a hidegháború utolsó szakaszában meggyengültek, széthullottak. A „harmadik világnak” a hozzájuk nem csatlakozó államai ehhez, vagy ahhoz a táborhoz csapódtak (Szaúd-Arábia, Irán a sah idején az Egyesült Államokhoz, Szíria, Egyiptom a szovjetekhez).
