Eperjesi Ildikó 2006. március 5. 10:05
A múlt hétvégén sok ezren vonultak fel Párizsban, köztük a politikai vezetők, hogy értésre adják, elítélik egy 23 éves fiatalember nyilvánvalóan antiszemita indíttatású, brutális meggyilkolását. A reakciók azonban ugyancsak megkéstek.
Ilan Halimi családja – Marokkóból bevándorolt zsidók – már negyedszázada Franciaországban él. Ilan egy mobiltelefonokat árusító üzletben dolgozott Párizs egyik elővárosában, amíg január közepén egy szőke hölgy éjszakai randevúra nem hívta, ahol egy magát barbároknak nevező csoport tagjai elrabolták. Másnap értesítették családját, hogy közel félmillió eurót kérnek váltságdíjul a fiatalemberért. Amikor a fiát egyedül felnevelt Ruth Halimi és annak testvére közölte, hogy nincs pénzük, a válasz az volt: gyűjtsenek a zsinagógában, mert „minden zsidó gazdag”.
A francia rendőrségnek ez sem volt elég ahhoz, hogy antiszemita indíttatású bűncselekményre gyanakodjon, és az sem, hogy a geng Korán-idézeteket skandált telefonon, miközben Ilan kínzásoktól elgyötört hangja hallatszott a háttérben. Továbbra is hétköznapi emberrablásként kezelték az ügyet, és ezért azt gondolták, hogy kizárólag a pénz motiválja a bandát, tehát nincs veszélyben a fiatalmeber élete. A rendőrség az utolsó, kritikusnak bizonyult öt nap alatt arra kérte Ilan családját, ne válaszoljon az emberrablók hívására.
A fiatalembert több mint három hétig kínozták afrikai származású, muzulmán elrablói. Amikor megtalálták egy külvárosi pályaudvar mellett, meztelen volt, a keze össze volt bilincselve, a teste háromnegyede össze volt égetve, tele ollóval meg késsel okozott sebekkel. Egyik fogva tartója, akit a rendőrség letartóztatott, később bevallotta, hogy a cigarettáját Ilan homlokán nyomta el, mert „nem szereti a zsidókat”. Ilant azonnal kórházba szállították, de útközben belehalt a brutális kínzások okozta sérülésekbe.
A gyilkosság után további egy hét telt el, amíg Franciaország feleszmélt, és szinte mindenki felemelte szavát a sokkoló eset miatt, az államfőtől a miniszterelnökön át a belügyminiszterig. A legalább hatmilliós francia muzulmán közösség egyetlen vezetőjéről sem lehetett azonban azt hallani, hogy elítélte volna a bűntényt. Ráadásul felvetődik a kérdés, hol voltak a szomszédok, akik nyilvánvalóan hallhatták Ilan fájdalomkiáltásait. Sajtóértesülések szerint tudtak arról, hogy egy zsidó fiatalmebert kínoznak, sőt néhányan még be is ugrottak, hogy „segítsenek” a bandának. A rendőrség később, amikor bemerészkedett a tiltott zónának számító, bevándorlók lakta negyedbe, szélsőséges iszlámista irományokat és Hamasz-közeli brosúrákat talált a lakásban, ahol a borzalmas kínzások folytak.
A francia hatóságok azzal büszkélkednek, hogy közel felére csökkent az antiszemita támadások száma az elmúlt két évben. Legalább is papíron. A rendőrség ugyanis abból indul ki, hogy Franciaországban nincs antiszemitizmus, ezért hírek szerint megkérték a sokszor muzulmán városrészek szomszédságában élő zsidókat, hogy ne zavarják a hatóságot ügyeikkel. Néha még azt is értésükre adták, megérdemlik a zaklatásokat, minek támogatják Izraelt. Ráadásul ketyeg a demográfiai bomba: a 25 éven aluliak negyede ma már muzulmán Franciahonban.
Az Ilan-ügy és a tavalyi autóégető zavargások is mutatják, hogy a jobbára muzulmán bevándorlók nem akarnak európaivá válni, inkább Európát akarják iszlamizálni. Az öreg kontinens már most sokszor arab/muzulmán szempontból alakítja politikáját, amit mutat az, ahogyan például az izraeli hadsereg tisztjeivel bánnak. A minap Aviv Kochavi gázai dandártábornokot tanácsolták el attól, hogy Angliába utazzon továbbképzésre, mert háborús bűnök elkövetésének vádjával letartóztathatják. Ugyancsak angol egyetemek mesterkednek folyton azon, hogy bojkottálják az izraeli professzorokat, illetve árukat.
Európának történelmi és erkölcsi kötelessége, hogy támogassa a zsidó állam megmaradásért folytatott küzdelmét, miután a második világháborúban hatmillió zsidó módszeres legyilkolásában volt cinkos aktívan vagy passzívan. Mostanában azonban egyedül Angela Merkel kancellárnak jut eszébe, hogy a német keresztény pártok alapprogramjának részévé tegye Izrael megvédését. Az európai külügyminiszterek viszont ölbe tett kézzel figyelik, hogy az Izrael elpusztítására felesküdött Hamasz lett az úr a Palesztin Hatóság területén. Kivárásra játszanak, amikor Khaled Mesal Hamasz-vezető még azt a fáradságot sem veszi, amit Arafat annak idején, hogy a nyugati médiának mást mond, mint a népének. Mesal világosan közölte, hogy a terrorszervezet nem adja fel a programját azután sem, hogy kormányra kerül.
Ilan Halimi gyilkosait ugyanaz a gyűlölet motiválta, mint azokat, akik brutálisan kivégezték Daniel Pearl amerikai zsidó újságírót. Utóbbit azonban Pakisztánban, míg Halimit Európa szívében. A francia banda vezetője teljes joggal nevezte magát a „barbárok agyának”. A Nyugat és Izrael ellen háborút hirdetett, szélsőséges politikai iszlám nem más, mint vallási köntösbe öltöztetett barbarizmus, amely – ha nem vigyázunk – betör a kapukon.
A publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A Hírszerző fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.
