Szőnyi Szilárd, itthon@hetivalasz.hu
Prohászka Ottokár, a konzervatív antiszemita ideológia egyik vezéralakja, vagy a rehabilitálandó püspök, akit évtizedekig az antiszemitizmus szellemi vezérének tüntettek föl?
„A konzervatív antiszemita ideológia egyik vezéralakja” – múlt kedd óta e képaláírás áll Prohászka Ottokár fotója alatt a Holokauszt-emlékközpontban. A székesfehérvári egyházmegye négy napra rá ellenkező előjellel nyitott kiállítást, hogy rehabilitálja korábbi püspökét, „akit évtizedekig az antiszemitizmus szellemi vezérének tüntettek fel”.
Jogfosztástól népirtásig címmel nyílt meg múlt kedden a budapesti Holokauszt-emlékközpont kiállítása. A tárlat forgatókönyve elismeri, hogy „nem létezett olyan átfogó központi terv, amelynek első lépcsőfoka a numerus clausus, tudatos végcélja pedig a zsidók és romák fizikai kiirtása lett volna”, az 1920-as évek eseményei mégis a vészkorszak előszobájaként tárulnak fel a látogató előtt. Prohászka Ottokár egykori fehérvári püspök így „A konzervatív antiszemita ideológia egyik vezéralakja” képaláírást kapta, s a rendezők értésre adják, hogy „a keresztény egyházakat jelentős felelősség terheli a két világháború közötti antiszemita közbeszéd kialakulásáért”.
A kiállításon kiderül, mi történt a húszas, harmincas, negyvenes években, ám annak megvilágításával, hogy mi állt a zsidóellenesség mögött, a tárlat adós marad. Ahogy kritikájában Szántó T. Gábor író fogalmaz: a tervezők „nem mutatnak rá a zsidógyűlölet komplex gyökereire. Nem próbálják megértetni a leendő látogatóval, mi vezethetett a vészkorszakhoz, és hogyan történhetett meg, illetve egyetlen szimplifikált válasz látszik körvonalazódni koncepciójukból: a zsidók kifosztásának szándéka.”
A kiállítás szakértője, Radnóti Sándor esztéta bírálatában arra hívta fel a figyelmet, hogy rá kellene világítani a zsidóellenesség típusaira, hiszen „meg kell különböztetni a keresztény antiszemitizmust és a lekezelő, cigányozó, csendőr-antiszemitizmust az igazán jelentős, halálos veszedelmet jelentő antiszemitizmustól”. E kívánalom nem talált meghallgatásra, hiszen itt egy kalap alá került mindenféle zsidóellenesség – anélkül, hogy a látogató megismerhetné a korabeli antiszemitizmus okait. A numerus claususról szóló résznél például megtudni, hogy az 1920-ban született törvény a jogi diszkrimináció első állomása volt, ám nem olvasni statisztikát a hazai nemzetiségi arányokról. Márpedig annak ismerete nélkül, hogy az akkor hatszázaléknyi zsidó kisebbség létszáma egyes egyetemeken elérte, bizonyos értelmiségi szakmákban pedig meghaladta a harminc százalékot, nem lehet megérteni a Tanácsköztársaság és Trianon utáni – és nem mellékesen: a holokauszt előtti – társadalom antiszemitizmusát.
Prohászka már csak azért is különleges elbírálást érdemelne, mert akkoriban ő volt az egyetlen magyar főpap, aki a szegények iránti elkötelezettsége miatt kiérdemelte a „szocialista” jelzőt. A püspök már 1916-ban földreformtervezetet készített, és kiállt az általános választójog mellett, sőt kezdetben támogatta a Tanácsköztársaságot, majd abból kiábrándulva egyre indulatosabban tette szóvá az elmaradt szociális reformokat és a kommün vezetőinek zsidó származását. Emellett bírálta a szociáldemokráciát, a liberalizmust, mi több, a kapitalizmust, „ami a magyarországi objektív körülmények között óhatatlanul a polgári fejlődésben és kapitalista struktúrában túlsúlyos zsidósággal szembeni kritikával párosult” – írja egyik tanulmányában Gergely Jenő történész.
És hogy milyen célt akart elérni a zsidóság korlátozásával? „Az első, hogy meg akarjuk akadályozni a keresztény társadalom letörését, a második, hogy meg akarjuk akadályozni Magyarország elzsidósodását, a harmadik, hogy rá akarjuk segíteni a jóakaratú s nemzeti érzésű zsidóságot a nemzeti, keresztény társadalommal való összeforrásra” – foglalta össze programját 1918-ban a Hunnia című lapban. Prohászka megítélésekor pedig az a fő kérdés, hogy a zsidóság elleni fellépése meddig tekinthető méltányolható nemzet- és hitvédelemnek, honnantól tévedés, és mettől több mint hiba – bűn.
A dilemmával Orvos Levente somogysámsoni plébánoshoz fordultunk, aki egyik előadója lesz az idei évet a püspök emlékének szentelő székesfehérvári egyházmegye áprilisi konferenciájának. „Prohászka nem volt antiszemita, ha ezen a náci fajelmélettel való azonosulást, a rasszizmust és a faji általánosítást értjük, ám antiszemita volt abban az értelemben, ahogy megfogalmazta nézeteit, de ezt a felfogást, különös tekintettel a történelmi helyzetre, a keresztény erkölcs sérelme nélkül nem lehet elítélni” – fogalmazott lapunknak a lelkész. Amint azonban felhívta a figyelmet, különbséget kell tenni az antiszemitizmus és az antijudaizmus között. Szerinte az előbbi olyan rasszista ideológia, amely ellentétben áll a népek azonos méltóságáról szóló egyházi tanítással; az antijudaizmus ugyanakkor a keresztény erkölcs alapján foglalt állást „a zsidóság jelentős része által képviselt világnézettel, erkölccsel szemben”. Orvos Levente hozzátette: az antijudaizmusnak is két fajtája van: az elvi vagy erkölcsi, illetve a közönséges zsidóellenesség. „Prohászka megnyilvánulásai néhány kivételtől eltekintve a keresztényi szeretet hatókörén belül értelmezhető erkölcsi antijudaizmus korlátai közt maradnak” – vélekedett.
A Prohászka-emlékév része az a kiállítás is, amely múlt szombaton nyílt a fehérvári egyházmegyei múzeumban a főpap teológiai, lelki vezetői, papnevelői tevékenységéről. A tárlat nem foglalkozik a püspök antiszemitizmusával; miként Mózessy Gergely történész, az egyházmegyei gyűjtemény igazgatója lapunknak elmondta, ennek oka, hogy azt nem tekintik az életmű meghatározó részének, illetve nem akarják erősíteni a Prohászkával szembeni előítéleteket – áprilisi konferenciájukon azonban szóba kerül a kérdés.
Mózessy elismerte, hogy a püspöknek vannak igazságtalanul általánosító írásai. Szerinte ezek közé tartozik A zsidó recepció a morális szempontjából című 1893-as műve, melyben a zsidóságról csak mint fekélyről, az erkölcs mérgezőjéről és lelkiismeret nélküli lényekről emlékezik meg. „E sorok viszont csak úgy értelmezhetők, ha melléjük tesszük a korabeli liberális sajtó gyomorforgató megfogalmazásait is” – vélekedik Mózessy, aki még azt is aláírja, hogy a numerus clausus „mai szemmel nézve nem volt igazságos törekvés. Ugyanakkor torzítás faji alapú nulladik zsidótörvénynek beállítani, hiszen a jogszabály válasz volt egy nemzetiségi problémára. A korabeli viszonyok megértése nélkül pedig felelőtlenség ítélkezni egy időszakról, melyben a közbeszéd része volt az antiszemitizmus, amely felfogásban a szellemi élet legtöbb képviselője osztozott” – vélekedik. Egyúttal hozzáteszi: Prohászka és a zsidóság kapcsolatáról nem lehet teljes képet alkotni, ha az ember nem követi gondolatfejlődését, és nem veszi figyelembe felfogásának szelídülését. Mint mondja, ennek betetőzése az életművet lezáró Zsidó testvéreimhez című írás, melyben a püspök szép szavakkal ajánlja az Ószövetség népének figyelmébe Jézust mint az általuk is várt messiást, s melynek nyitottsága jóval túllépett azon a határon, amelyet egy akkori főpaptól el lehetett várni.
Szigorúbban ítéli meg a püspököt Ungváry Krisztián, a holokausztkiállítás szakértője, aki kérdésünkre igazolhatónak nevezte a tárlat képaláírását, hiszen, mint felhívta a figyelmet, Szálasi Ferenc példaképe Prohászka Ottokár volt. Igaz, mint a történész egy korábbi, a püspök szerepét árnyaló tanulmányában írja: a tényt, „hogy Prohászkától a jogfosztó antiszemitizmus távol állt, követői nem vették figyelembe”.
ELINDULNI A LEJTŐN
A kiállítással kapcsolatos észrevételeinket Molnár Judit, a tárlat programirodájának vezetője az alábbiakban kommentálta:
„Szakmai vita folyt, hogy milyen mélyen foglalkozzunk az előzményekkel, illetve a második világháború utáni korszakkal. A végeredmény az lett, hogy elsősorban a magyar holokausztot tárgyaljuk, és röviden térünk ki az azt megelőző, illetve követő korszakra.
A kiállítás üzenete az, hogy ha elindulunk a jogfosztás „lejtőjén” például azzal, hogy valakit vallása miatt nem vesznek föl az egyetemre vagy kizárnak bizonyos foglalkozásokból, majd sárga csillagot varratnak ruhájára, akkor az elvezethet az élettől való megfosztásig is. Elvezethet, de nem feltétlenül vezet el. Ám ha először olyan plakátokkal találkozunk, hogy „ugye, anyukám, keresztény üzletbe megyünk vásárolni?”, majd álláshoz juthatunk a szomszéd följelentésével, akkor később talán közömbössé válunk, amikor gettóba zárnak, majd marhavagonban elszállítanak embereket. Tehát súlya van annak, hogy a korszakot meghatározó személyiségek milyen gondolatokat fogalmaznak meg.
A kiállítás egyik kisfilmje az antiszemitizmus történetét vezeti végig, s foglalkozik az antijudaizmus és az antiszemitizmus különbségével is.
Az adattár a jelenlegi több ezer dokumentum többszörösét képes tárolni, tehát ha újabb adatok, dokumentumok kerülnek elő, azok beépíthetők, és árnyaltabb képet adhatnak a korszakról.”
