Forrás: Népszava

A Kulturális örökségvédelmi HIvatal sürgősen ideiglenes műemléki védettség alá helyezett hét házat a Belső-Erzsébetvárosban a Király utca 40. alatt történtek hatására. A Hild-ház hosszú ideje viták forrása, tüntetések helyszíne, sorsában tükröződik a régi belváros ingatlanainak helyzete, mintha ellentétbe kerülne itt történeti örökségünk megóvása szociális problémák megoldásával.

Király u. 40. Fekete lepelbe csomagolva várja itt egy ház sorsának beteljesedését. Különös ravatal, hisz oltárához járul a városvédő, a szegények védelmezője, a politika vámszedője kopogtató cédulával házal, újságírók, televíziósok csapata keresi itt egyszerre igazát. Házban a város ez. Eljövendő nemzedékek kutatói, míg régi képeslapokkal tűzdelik tele írásaikat a Hild-házról, vélhetően érvényes tanulságokat vonhatnak majd le a történetünkből.

A klasszicista lakóházat Hild József építette Robitsek József számára 1844-ben, itt nyílt meg 140 éve a Bécsi Sörház. Lebontása egyeseknek a hazai műemlékvédelem megcsúfolása, történeti örökségünk, múltunk eldózerolása, másoknak hadüzenet a szegénység, a nyomor ellen. A Hild-ház alaposan felkorbácsolta a városban a kedélyeket, az épület lerombolóit nevezték már telekspekulánsnak, holokauszt tagadónak is, ugyanakkor a bontás ellen tiltakozók soraiban megjelentek a kopogtató cédulák gyűjtői, azok is, akik politikai karrierjüket akarják tovább építeni a Hild ház tégláiból.

Verók István, hatodik kerületi polgármester az épület állapotával, szociális problémákkal és a lakók helyzetével indokolta az épület lebontását. Néhány napja összehívott egy sajtótájékoztatót, melyen egy könnyező házigombával fertőzött gerendával igyekezett szemléltetni a több, mint százötven éves ház állapotát. A hajdani lakók jó része talán neki adna igazat.

Az épület azonban területi védelem alatt áll, és hazánk törvényei szerint a bontási határozat előtt ki kellett volna kérni Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, mint szakhatóság hozzájárulását. A VI. kerület polgármestere ezt vitatja, de számos civil szerveződés, a Budapesti Városvédő Egyesület, az ÓVÁS! nevű szervezet több megmozduláson adott hangot tiltakozásának, és kezdeményezték az ügyészségen a bontási határozat törvénytelenségének kimondását. Az Budapesti Törvényességi Felügyeleti Ügyészség igazat adott a nekik – a bontás ugyanakkor folytatódott.

Hosszú jogi procedúrára számíthatunk, a vita a bíróságokon, a kőműveskanál mellett, az utcán, és legfőképp az újságok hasábjain folyik tovább – változó frontokkal, a választási kampány kellős közepén.

Nem ismerjük a vita kimenetelét. Lehet, hogy a Hild-ház állni fog, sokan azonban a városvédők közül is úgy vélekednek, „száraz fát öntözünk”, a „ház elment”. Ráadásul, némelyek tudni vélik, hogy a Király utca 40. a jéghegy csúcsa csak, újabb és újabb házszámokat, épületeket hallani, ahol a történet folytatódik.

Ráday Mihály városvédő szerint „a Király utca sarki ház jó nagy, négyszintes és más baja nincs, nem is volt, mint az, hogy egy olyan még nagyobb ház helyén áll, amit majd ide fognak építeni”. Szomorúan mesélte, hogy a Kazinczy utca 47-49-ben egy nappal azelőtt adtak zöld utat a bontásnak, hogy műemléki védettsége jogerőre emelkedett. A városvédő ugyanakkor sajnálkozásának adott hangot, hogy a Hild-ház sorsából némelyek politikai tőkét próbálnak kovácsolni, és kopogtató cédulát gyűjtenek a tiltakozó megmozdulásokon.

Az épület lebontása ellen Bozóki András kulturális miniszter is felemelte szavát. Legutóbbi beszélgetésünkön kifejtette, a Hild-háznak és más történeti épületeknek azért kell megmaradnia, mert nemsokára uniós pályázati források válhatnak számukra elérhetővé. Későbbi nemzedékek nagyon fogják bánni, ha ezek az épületek már nem állnak, és a történeti városrész képe megváltozik.

Az aládúcolt, penészes falak lakói természetesen életkörülményeik jobbulásában reménykednek. A Szonda Ipsos 2004-ben a városrészben készített közvélemény kutatása ugyanakkor azt mutatja, a polgárok a régi házak megőrzését szeretnék. A háromezres mintán készített felmérésben a megkérdezettek 67 százaléka egyetért a terület ideiglenes műemléki védettségének elrendelésével.

Varga Kálmán a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke szerint nem helyes szembe állítani a szociális szempontokat kulturális örökségünk megőrzésének kívánalmával. Ha hazánkban szociális szempontok miatt le lehetne bontani történeti házakat, akkor néhány épület kivételével az egész műemlékállomány megsemmisült volna. Ebben az esetben nincs szükség örökségvédelmi hivatalra, műemlékvédőkre, és mindenki építkezzen kedve szerint – fakadt ki az elnök.

Látni kell azonban, hogy „nem angyalok és ördögök háborújáról van szó”, vélte Varga Kálmán, hanem emberek erőfeszítéséről, akik orvoslást keresnek egy nehéz problémára. A megoldást egy szűk mezsgyén kell megtalálni, ahol érvényesülnek a műemlékvédelmi szempontok. A probléma mindenképpen nagyobb állami beavatkozást igényelne – vélekedett kérdésünkre az örökségvédelmi hivatal elnöke. Megoldást jelenthet a szociális bérlakások felújítását segítő áfakedvezmény is, mely hozzávetőlegesen háromezer, háromezer ötszáz műemlék vagy műemléki környezetben álló ház felújítását segíthetné.

Utcabál a hóesésben

Február végi szombat estén kásás hó szemerkél. A Hild-ház sötét lepelbe burkolt homlokzata előtt tüntetők gyülekeznek. A kerület alpolgármestere a szomszédos járdán gyermekével karöltve figyeli az eseményeket. Az újságírók és a rendfenntartó erők száma kezdetben felülmúlja a tüntetőkét. Majd szállingózni kezdenek, mint a hópihék. A százvalahány bálozó-tüntető többségében negyvenes, ötvenes értelmiségi, de akadnak közöttük diákok is. Neves építészek arcképét, házak régi ábrázolását öltik álarcként magukra. Hisz utcabál van – a szakadó hóesésben. Vakuk fénye lobban, duda szól, dobok ritmusa dobban.

A biztonsági őrök mosolygása kíséretében a kis menet körbe járja a Hild-házat. A tüntetők között ismert közéleti személyiségek, neves újságírók sorakoznak fel, Ráday Mihály városvédő, Demszky Gábor főpolgármester. A legszomorúbb a történetben az – meséli Demszky Gábor -, hogy kísérlet sem történt a műemléki rehabilitációra.

KERET1

Közvélemény-kutatás az örökségről

A Szonda Ipsos telefonos közvélemény-kutatást végzett a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megbízásából a műemlékvédelemmel kapcsolatos lakossági ismeretekről, véleményekről, várakozásokról. A felmérés 2004. október 4-19. között, standard kérdőív segítségével készült. A háromezer fős minta a tizenynolc év feletti, a Nagykörút és a Duna által határolt területen élő, budapesti lakosságot reprezentálja.

A mintába került személyek 67 százalékáról mondható el, hogy szereti lakókörnyezetét, nem szívesen hagyná el azt, egyedi hangulatúnak, értékesnek találja és fontosnak érzi annak megőrzését, 9 százalékáról pedig az, hogy semmi vonzót, értékeset és megtartani valót nem talál lakókörnyezetében, sőt, szívesen elhagyná az adott területet. Az Erzsébetvárosban az átlagosnál kétszer nagyobb arányban vannak olyan lakók a megkérdezettek között, akik nincsenek megelégedve környezetükkel, és szívesen elhagynák azt.

A megkérdezettek döntő többsége, azaz 93 százaléka – 70 százaléka teljes mértékben, 23 százaléka inkább – egyetért lakókörnyezete építészeti, történeti, kulturális értékeinek megőrzésével, nem mindenáron új típusú, modern épületeket szeretne, hanem a megszokott, kellemes hangulatú környezetben élhető körülményeket.

A mintába került személyek háromnegyede szerint szükségszerű lépés volt a Belső-Erzsébetváros ideiglenes területi védelem alá helyezése. Az érintett, VII. kerületi lakosság szintén többségében, de kisebb mértékben támogatja a döntést: 67 százalékuk egyetért vele, egynegyedük azonban ellenzi azt.