Forrás: ÉS

A történelem ornamentikája

Tárlat

Forgács Péter A dunai exodus – a folyó beszédes áramlatai című intermediális, interdiszciplináris, sőt interartisztikai installációjának elképesztő magja-története – egy magyar gőzhajó 1939-ben pozsonyi zsidókat menekít Palesztinába, majd ugyanez a hajó, egy év múlva, besszarábiai németeket visz (visszafelé) a szovjet hadsereg elől Németországba – a szó szoros értelmében jeleníti meg az inter határozó fogalmának teljes terjedelmét; a történelemben folytonosan beálló, beékelődő közöttességet, köztességet, a két nem egybevágó fogalmat, melyek a döntő eseményeket hol szétválasztják, hol összekötik, miáltal a folyamat aztán értelmeződhet „kedvére”. A mű történetírás, szociológia, kultúrantropológia, film és zene együtt, egyszersmind mindezek között egy sajátos, önmagát a néző akaratától függően mindig megújító „képződmény”, aminek alapjaként a hajó kapitányának, Andrásovits Nándornak lelkes amatőrként forgatott filmtekercsei szolgáltak. A látogató aktív részvételét megkívánó installáció nagyvonalúan látványos és történeti „segédanyagokban” (korabeli dokumentumok és fényképek, naplók és interjúk a túlélőkkel) is igen bőséges, elbeszélése – mintegy önmagára is visszamutatva – metaforák és reflexek roppant gazdag szövedéke.

Bonyolultsága és tágassága túlságosan nagy ahhoz, hogy most értelmezéséhez közelebb merészkedjek, így pusztán csak néhány szempontot szeretnék az olvasó figyelmébe ajánlani:

A köztesség mellett – mint azt a horizontálisan öt részre osztott, nagy, a nézőt szinte egyenesen magába a történetbe oldó felületre vetített mozgókép is sugallja – metaforává lesz a szimmetria-aszimmetria is. Megnyilatkozik ez a két, „ellenirányú” eseménysorban, összevethetőségükben, értelmezésükben; a két exodus ugyanazon a folyón, ugyanazon a hajón „megy végbe”, egymáshoz időben eléggé közel, s mégis, történeti tudatunktól függően dönthetünk, vagyis tudhatjuk, de meg tudjuk is, sem nem tükörképei egymásnak, sem nem egy-gyökerűek, mint ahogy nem is vetíthető egyik a másikra, hasonlóságuk ellenére sem közös magyarázatuk, sem azonos irányuk nincsen. Nem lesznek egybefűzhetőek Möbius-szalag gyanánt; sem annak illusztrálására, mintha a történelem (ezeknek a történeteknek a révén is) teleológiailag értelmeződne-értelmeződhetne, sem pedig a metafizikai interpretáció kedvéért. Vagyis a történet (a narratíva!) köztes állapot az ok és következmény között, de köztes marad a nagyobb, befoglaló folyamat (a történelem) sodrában is. Szimbolikussá lesz Forgács értelmezésében az exodus, a folyó és a hajó – pontosabban aktualizálja, újratölti ezeket az örök helyeket a véletlenül, szerencsés pillanatban megtalált filmszalagok által rögzített „különös” történetekkel, hogy a szimbólumok kiemelhessék és keretbe foglalhassák ezeket a „kis”, persze önmagukban sem elenyésző, de mégiscsak partikulárisnak tetsző elbeszéléseket, és egyetemes érvényűvé tehessék őket – szimmetrikusan-aszimmetrikusan…

Az öt, azonos méretű négyszögre megosztott felületen pergő képek egymást – Szemző Tibor zenéjére – sajátos dinamizmussal kergetik, magyarázzák, értelmezik, s nemcsak művészet és tudomány, művészeti ágak vagy műfajok között vagy éppen fölött teremtenek teret, hanem, mint valami plasztikus-kinetikus ornamentika, formát adva számára, megfogalmazzák az idő „kiterjedését” is. De nem kizárólag az elbeszélés(ek) idejét, vagyis a történelemét, hanem – hihetetlenül finoman – a művészetét, pontosabban a filmét. Forgács a nyolcmilliméteres némafilm-tekercseket zenére, színre, s megint csak, szimmetriára-aszimmetriára vágta meg, sejdíthető, de a legkevésbé sem didaktikus utalással a húszas-harmincas évek film-avantgarde-jára. Andrásovits Nándor kamerájának átdolgozott felvételei rebbenő archaizálással idézik meg Dziga Vertov és Moholy-Nagy László vagy Viking Eggeling és Walter Ruttmann munkáit, vagyis azt a tágas eszközhasználatot, mely a sujet-t, új közegbe emelve, képes lett egyetemessé tenni.

Az installáció – szándékolatlanul, ám tudjuk, nem véletlenül – megjárta saját, nagyon is hosszú útját, de szerencsére, nem exodusát. Most, mint a kaliforniai Labarynth Project része, hazaért.

(Ludwig Múzeum, március 19-ig)

Élet és Irodalom

50. évfolyam, 08. szám