Forrás: Magyar Hírlap

Az pedig nem működik, hogy a demokráciának csak a játékszabályait fogadjuk el, az eredményét nem

Nehéz lenne elvitatni a logikát az oroszoktól, akik – a nem muszlim országok közül elsőként – párbeszédet kezdeményeztek a Hamasszal, amelyet az Európai Unió, az Egyesült Államok és Izrael is terrorista szervezetként tart számon. A Hamasz megnyert egy általános vélemény szerint példaértékűen szabad és tisztességes választást, s ezáltal a palesztin nép legitim képviselőjévé vált, érvelnek Moszkvában. Az ráadásul senkit nem zavar, teszik hozzá, hogy Washington leghűségesebb térségbeli szövetségesei – és nem mellesleg: Izrael muszlim partnerei – közül kettő, Egyiptom és Törökország is párbeszédet folytat a Hamasszal. Ellenkezőleg, az ő közvetítő és esetleges mérséklő szerepüket kimondottan jó néven veszik.

Mi a baj akkor azzal, hogy Vlagyimir Putyin oroszországi látogatásra hívta meg a Hamasz vezetőit? – kérdezik Moszkvában. Csak nem az aggasztja Izraelt, hogy esetleg kiderül: a Hamasz szép szóval jó útra téríthető? Mert akkor a nemzetközi közösség ismét megpróbálja majd a kapcsolatok felvételére és a béketárgyalások újrakezdésére kényszeríteni a zsidó államot ahelyett, hogy szép csendben beletörődne az egyoldalú lépésekbe, amelyek révén Izrael maga akarja meghatározni majdani határait.

Senki nem merne persze – valószínűleg még a Kremlben sem – mérget venni arra, hogy a Hamasz valóban jó irányban befolyásolható, de a dolog egy próbát mindenképpen megér. Már csak azért is, mert a Nyugat, a nemzetközi közösség folyamatosan a demokrácia szükségességéről, jótékony hatásairól próbálja meggyőzni a másként vélekedőket, sőt néha – lásd például Irak, Afganisztán – rá is kényszeríti őket. Az pedig nem működik, hogy a demokráciának csak a játékszabályait fogadjuk el, az eredményét nem. Irak, Gáza és Ciszjordánia esetén is pontosan tudni lehetett előre, hogy a demokratikus választáson legalábbis igen jól szerepelnek majd a vallásos, iszlamista, szélsőséges erők. Ha ennek tudatában támogattuk – és sokan támogattuk – a választást, el kell fogadnunk azt is, ha olyan erők nyertek, amelyek egyébként nem szimpatikusak nekünk.

Ráadásul vannak a Hamaszt illetően biztató jelek. A szervezet vezetőinek legújabb megnyilatkozásai azt érzékeltetik, hogy kezdik már érezni a kormányzás felelősségét, s rájöttek: pragmatikusabb szemléletre van szükség, ha együtt akarnak működni Mahmud Abbasz elnökkel, és a nemzetközi közösség elfogadható partnereivé akarnak válni. Egyikük, Musza Abu Marzuk egy nyilatkozatában már nagyon közel került Izrael elismeréséhez, egy másik, Mahmud Zahar pedig a CNN amerikai hírtelevízióban kifejtette: el tudják fogadni, hogy az 1967-ben elfoglalt területeken – tehát Gázában és Ciszjordániában – alakítják meg a független palesztin államot. Közben persze a szervezet alapokmánya változatlanul Izrael megsemmisítésére szólít fel, de ne felejtsük: ugyanezt a kitételt tartalmazta a Jasszer Arafat vezette Palesztin Felszabadítási Szervezet alapokmánya is, amikor már évek óta tárgyalt Izraellel, sőt aláírták az oslói megállapodást. Önmagában tehát ez nem ok arra, hogy Izrael és az Egyesült Államok kizárja a párbeszédet a Hamaszal, amely ráadásul betartotta a tűzszünetet, és újabb, tíz-tizenöt éves fegyvernyugvás meghirdetésére is kész.

A békülékenyebb hangnem persze nem okvetlenül jelent őszinteséget is; a Hamasznak partnereket kell találnia a kormányzáshoz. Logikus lépésként elsősorban a Fatahot szeretné megnyerni, hiszen ez az egyetlen olyan palesztin szervezet, amelynek vannak kormányzati tapasztalatai – olyanok, amilyenek, ez pillanatnyilag lényegtelen. Ez azonban az egyetlen érv, amely egy ilyen koalíció mellett szólna. A palesztinok azért szavaztak a Hamaszra, mert le akarták váltani a Fatahot – és sokan persze nyilvánvalóan azért is, mert a szervezet kérlelhetetlen(nek tűnő) Izrael-ellenes retorikája megfogta őket.

Ha a Fatah nem csatlakozik, a másik lehetőség technokratákból összeállítani a kormányt. A Hamasz pragmatizmusát bizonyítja, hogy próbálkozik ezzel is, s nem is akárhogyan: azt a Szalem Fajjadot szeretnék megnyerni, aki volt pénzügyminiszterként az Egyesült Államok és Izrael „kedvence”, s akit mindkét ország biztosítéknak tekintett Arafat idején a korrupció megszüntetésére, a Palesztin Hatóság pénzügyeinek átláthatóvá tételére. Egy újabb biztató jel arra, hogy ha javulni nem is, de talán romlani sem fog a helyzet.

Medgyesi Csilla

rovatvezető