Eperjesi Ildikó 2006. február 25. 08:05
A világnak valójában még több Amerikára lenne szüksége. Az alternatíva ugyanis az, hogy a kisebb, egymással versengő hatalmak, melyek sokszor még csak nem is igazi demokráciák, káoszba fordítják a világot.
Sok vita folyt már arról, birodalom-e az Egyesült Államok, amely egyedüli szuperhatalomként került ki a hidegháborúból. Az amerikai katonai bázisok mindenfelé megtalálhatók a világban, csapatai pedig néha fegyverhez nyúlnak, hogy Washington megvalósítsa céljait. A hadászati mellett gazdasági és politikai erejét is világszerte beveti, amivel a nemzetközi jogot illetve szervezeteket szorítja időnként háttérbe. Az egypólusú világrendszerben azonban a többi hatalom eddig nem alkotott Amerika-ellenes koalíciót, ami jelzi, hogy a világ mégsem érzi annyira fenyegetőnek Washington ténykedését.
Birodalomnak általában azt a képződményt nevezik, amely óriási területeket hódít meg, hogy azokat közvetlen fennhatósága alatt tartsa. Ez biztosan nem igaz az Egyesült Államokra, mégis sokan nevezik birodalomnak, mivel ezt látják igazolva George Bush terror elleni háborújában, a hatalmas katonai költségvetésben és a legújabb amerikai nemzetbiztonsági stratégiában.
*
A washingtoni neokonzervatívok azt mondják, valóban birodalom Amerika, csakhogy az övék a világ legjóindulatúbb nemzete, ezért erőteljesen fel kell lépnie azért, hogy értékeit világszerte exportálja. Azaz: elősegítse a demokrácia terjesztését; a zsarnoki rendszerek és vezetőik bukását; visszaszorítsa a terrorizmust és a fegyverkezést.
A kétkedők állításával szemben az Egyesült Államok nem pusztán saját érdekeit követi, hanem a stabilitás letéteményese a világban. A sokat bírált iraki beavatkozás – a hatalmas véráldozat dacára – történelmi változást hozott, amikor kiderült: a világon az Izrael által „elnyomott” arabok mellett az irakiak is szabadon választhatnak. Még a nem épp Bush-barátságáról híres Valid Dzsumblatt libanoni drúz vezető is elismerte a voksolás láttán, hogy „a cinikusok állításával ellentétben… az Egyesült Államok nem az olajért, illetve az egyeduralom kiépítéséért ment Irakba, hanem hogy felszabadítsa az irakiakat”.
A bírálók erre felvetik, hogy akkor miért nem foglalkozik Washington az egyiptomi, szaúdi, pakisztáni és orosz rendszerekkel, miért csak egyes önkényuralmi rendszerek szúrnak neki szemet. Ez az érvelés azonban képmutató, hiszen lehetetlen egyszerre rendet teremteni az egész világon. A második világháborús tapasztalat is azt mutatja: a nagyobbik rossz ellen időlegesen össze kell fogni a kisebbik gonosszal, és majd ha eljön az ideje, azzal is foglalkozni kell.
A stabilitáshoz járul hozzá az Egyesült Államok, amikor igyekszik megakadályozni a terrortámadásokat, illetve az atomfegyverek terjedését. Az Európában és Kelet-Ázsiában állomásozó amerikai katonai egységek garantálják e térségek nyugalmát. Az európaiaknak nem kell csillagászati összegeket költeniük védelemre attól való félelmükben, hogy Oroszország ismét agresszívan lép fel, és Moszkvának sem kell attól tartania, hogy Németország újra fegyverkezni kezd ellene. Ugyanígy Kelet-Ázsiában Japán szomszédai is biztosak lehetnek abban, hogy amíg a szigetországban vannak az amerikai katonák, addig Tokió nem kezd háborút. Ez Kínának különösen jól jön, még ha nem is veszi jó néven az amerikaiak tajvani politikáját. Ráadásul nem kötelező helyet adni az amerikai katonáknak: a Fülöp-szigetekről például Manila kérésére eltávoztak a csapatok.
Egyes történészek „konszenzusos birodalomnak” nevezik az Egyesült Államokat, mivel teret enged a többi nemzetnek is arra, hogy beleszóljanak a dolgok alakulásába. Az amerikai politikai berendezkedés, a fékek és ellensúlyok rendszere nyitottsága miatt hozzáférhető a külföldi kormányok számára is, így lobbizhatnak véleményükkel a különböző intézményekben, döntéshozó szervekben. Washington emellett a világkereskedelem biztonságához is hozzájárul például tengeri flottájával, a nemzetközi kereskedelmi szervezetekben betöltött szerepével, illetve azzal, hogy a világ legnépszerűbb valutáját, a dollárt adja.
*
A világnak valójában inkább még több Amerikára lenne szüksége. Az alternatíva ugyanis az, hogy a kisebb, egymással versengő hatalmak, melyek sokszor még csak nem is igazi demokráciák, káoszba fordítják a világot. A nemzeteknek több okuk van félni egy izolacionista Egyesült Államoktól, mint a világ „csendőrétől”. Ezt persze nem fogják elismerni. Amint arra Michael Mandelbaum külpolitikai elemző most megjelent könyvében felhívja a figyelmet, Amerika sok szempontból világkormányzatként működik, a világ országai pedig ellenzékeként kritizálják.Ez így is van rendjén, bár sokszor képmutató módon teszik.
Amerika még mindig példát ad a világnak társadalmának nyitottságával és a szabadságjogok tiszteletben tartásával. Washington éppen akkor dacol a nemzetközi szervezetekkel, amikor azok nem hajlandóak ezekért az értékekért tenni. A kérdés valójában az, hogy az amerikai választók és a reform előtt álló társadalombiztosítás meddig bírja cérnával, és meddig engedi azt a költségvetést, amely garantálja Washington jelenlegi világpolitikai szerepét. Ha Amerikai megroppana, és Kína vagy India töltené be a megüresedett birodalmi szerepet, sokan visszasírnák a jelen állapotokat.
A publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A Hírszerző fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.
