A jelek szerint a német kormány le akarja zárni annak a két német titkosszolgának az ügyét, akik az iraki háború kezdetén a közép-kleti országban tartózkodtak és együttműködtek az amerikaiakkal. Az erről kiadott hivatalos jelentés nem cáfolja az együttműködés tényét, csupán azt, hogy a két ügynök bombázandó célokat választott volna ki az amerikai légierő számára. Mint a korábbi német állaásfogalásokból kitűnik, az ügynökök azokat a célpontokat adták meg szövetségeseiknek, amelyek bombázását mindenképpen el kellett kerülni, például kórházakat, iskolákat, nagykövetségeket és más diplomácia objektumokat. A németországi ellenzék ragaszkodik az ügy kivizsgálásához, a kormány azonban „ad acta” szeretné tenni azt. (Népszava)
Enyhe ítélet született Újvidéken
Összesen tizenöt év börtönbüntetésre ítélt hat szerb nemzetiségű fiatalt pénteken az újvidéki kerületi bíróság, mert többször brutálisan összevertek és megaláztak, törvénytelenül fogva tartottak és megzsaroltak egy újvidéki magyar fiatalt. A bűncselekmény 2004 szeptemberében történt, a vádlottak szabadlábon védekezhettek. Korábban többen párhuzamot vontak e bűntény, illetve a másfél éve történt temerini bűneset között, amely hasonló brutalitással történt, de fordított felállásban: öt magyar fiatal vert félholtra egy újvidéki szerb férfit. A magyar nemzetiségű támadókat akkor összesen 61 évi börtönbüntetéssel sújtotta ugyanez a bíróság, amit hatalmas felháborodással fogadott a délvidéki magyar közvélemény. (MTI)
Megbüntették London polgármesterét
Négy hétre felfüggesztették hivatalából pénteken a londoni polgármestert, aki még tavaly egy náci koncentrációs tábor őréhez hasonlított egy zsidó újságírót. Az annak idején komoly belpolitikai botrányt kavaró ügyben fegyelmi eljárás indult Ken Livingstone ellen. Az eljáró angol ítélőszék pénteken meghozott végzésében kimondta: a polgármester „szégyenbe hozta” hivatalát az „oktalanul érzéketlen” kijelentéssel. Livingstone felfüggesztését még a panaszt hivatalosan benyújtó szervezet, a 300 ezres brit zsidó közösséget képviselő grémium sem kérte Az illetékes döntőbizottság azzal indokolta a meglehetősen súlyos fegyelmi döntést, hogy Livingstone többszöri felszólításra sem volt hajlandó bocsánatot kérni. (MTI)
Előrehozzák a thai választásokat
A korrupcióval és a hatalommal való visszaéléssel vádolt Thakszin Sinavatra thaiföldi kormányfő feloszlatta pénteken a bangkoki parlamentet, ami azt jelenti, hogy két hónapon belül választásokat kell tartani a délkelet-ázsiai országban. A miniszterelnök többek között azért került a bírálatok kereszttüzébe, mert családja januárban adómentesen eladta egy távközlési mamutcégben birtokolt 1,9 milliárd dollár értékű, többségi részesedését egy szingapúri állami tulajdonban lévő befektetőcégnek. (MTI)
Kijev Péccsel kíván vetélkedni
Az ukrán főváros polgármestere, Olekszandr Omelcsenko pénteken Brüsszelben hivatalosan is bejelentette, hogy Kijev megpályázza a 2010-es „Európa kulturális fővárosa” címet.Ezzel az ukrán nagyváros Pécs riválisa lehet, legalábbis a közfigyelemért és a támogatásokért folyó versenyfutásban. Brüsszeli sajtótájékoztatóján Omelcsenko elmondta: Kijev történelme számos ponton kapcsolódik a tőle nyugatabbra lévő országokéhoz, a tatárjárás idején például az európai civilizációt is védte hősies küzdelmével, s számos kultúra találkozási pontjának számít.
A dánok után a cseheken van a sor
Mint a Mohamed-karikatúrák esetében is, a muzulmán országok jókora késéssel ragáltak egy, általuk sérelmesnek tartott csehországi eseményre is – derül ki a Hospodarské Noviny című lap cikkéből. Csak most tiltakoztak Prágánál a csehországban akkreditált arab nagykövetek az ellen, hogy a helyi közszolgálati televízió „Én, a muzulmán” címmel bemutatott egy összeállítást, amely szerintük rossz fényben mutatta be az e valláshoz tartozó híveket. Sérelmezik, hogy több jelenetnél az operatőr rejtett kamerát használt, illetve azt, hogy amíg az arab intejúalanyok beszéltek, a rendező muzulmán terrorakciókról szóló képeket játszott be. (Népszava)
Nem védhetik az utasszállítókat?
Az El Al izraeli légitársaság rakétaelhárító rendszerrel, úgynevezett hőcsapdával szereli fel gépeit a Der Spiegel német hírmagazin legfrissebb száma szerint. A hőcsapda fel- és leszálláskor lépne működésbe, hogy eltérítse a hőre érzékeny rakétákat, amennyiben valaki ilyenekkel célozna meg El Al-gépet. Eddig ilyen hőcsapdákat a hadseregnél, főleg a helikoptereknél rendszeresítettek. A Der Spiegel szerint az európai országokban repülési tilalommal sújtanák az El Al-t, mert ilyen rendszerek felszerelése polgári gépekre nem megengedett. Svájc például elutasítja ilyen gépek fogadását. (MTI)
Menesztés a Vajdaságban
Hatalomváltás történt pénteken az óbecsei önkormányzatban, és menesztették képviselőtestületi elnöki tisztségéből Páll Sándort, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) elnökét. Páll Sándor és radikális párti helyettese leváltására az önkormányzati tanácsnokok nagy többsége szavazott, a VMDK elnöke helyett Szabó Endrét, a G17 Plus nevű párt politikusát választották meg az óbecsei képviselőtestület elnökévé. Ez immár a negyedik hatalomváltás a felerészben magyarok lakta Tisza menti településen. A VMDK-t rengeteg bírálat érte amiatt, hogy magyar párt létére összeszűrte a levet a milosevicsi múlt pártjaival. (MTI)

