Gonoszkóp
Három évet kapott David Irving holokauszttagadásért. Szerepléseit és elvbarátait ismerve jó helyen lesz a börtönben, nehéz sajnálni az ilyen sunyi kriptonácit. De ha a személyétől elszakadunk, és csak azt rágjuk meg, hogy egy embert három évre lesittelnek, mert ellenkezik véleménye a hivatalos történetírással, akkor bizony magunkat is szégyellhetjük.
Már csak azért is, mert két hete sincs, hogy Európa nagy büszkén körbehordozta a sajtó- és véleményszabadság zászlaját Mohamed ügyében. Nálunk még ezt is szabad, mert mi civilizáltak és toleránsak vagyunk, ti meg elmaradott suttyók, bibibá – ez volt Európa álláspontja. Másnap: aki holokausztot tagad, az megy a dutyiba. Orhan Pamuk ellen épp mostanában ejtette a vádat a török állam. Náluk speciel épp az örményirtás tagadása a hivatalos álláspont, de úgy látszik, momentán toleránsabbak, mint Ausztria. Hogy ne mondjam, európaiabbak.
Magyarországon, hál” istennek, nem jár a puszta tagadásért börtön. Ausztriában és Németországban igen. Ez is épp elég baj, meg az is, hogy egyesek hasonló törvényt követelnek itt is. Kérem tisztelettel, vannak a világon olyanok, akik szerint a Földet valójában a gyíkemberek irányítják. XVI. Benedek és George W. Bush nem ember, hanem földönkívüli. Erich von Däniken épp most tartott Budapesten egy előadást arról, hogy a piramisokat az idegenek építették. Komoly irodalma és fogyasztói bázisa van annak a gondolatnak, hogy középkor nem is volt, hanem rosszul írjuk a dátumot.
Mondok még hajmeresztőbbet. Egyesek szerint – a hivatalos kronológiával szemben – az Úristen fia idejött a földre, szenvedett Poncius Pilátus alatt, meghalt a bűneinkért, aztán harmadnapon feltámada. Sőt maga az Isten jött ide kőtáblákat osztani, meg frigyládát. És még kismillió ilyesféle elmélet cirkulál szanaszét a világban, tudományos kánon ide vagy oda. Cáfolni, visszaszorítani, vitázni velük lehet, de kiirtani nem; öt perc alatt előások egy tucat holokauszttagadó weboldalt, ha kell, magyarul, de holland vagy tuvalui szerveren. És burjánzanak a teóriák a WTC-merényletről. Lehet rajtuk röhögni, de nem öblösebben, mint a nemrég még kanonizált magyarázaton, hogy Irakot e merénylet és bizonyos tömegpusztító fegyverei miatt kellett lerohanni. Tény, hogy a holokauszt túlélőjét érzékenyen érintheti, ha mások azt állítják, álmodta az egészet, de hát a mormont is bántja nyilván, hogy vannak ateisták. Ágy járt.
Ezekre a fantáziákra persze nincs igazi bizonyíték. Cáfolat akad, de igazi hívő a cáfolatot kiátkozza, és hisz tovább. Akinek jólesik azt hinni, hogy holokauszt nem volt, az berendezi magának a világot: Auschwitzot a háború után építették, a túlélők hazudnak, a Harmadik Birodalom jól bánt a zsidókkal. A hiányzó milliók meg egyszerűen elbújtak.
Sose értettem, mire jó ez, hiszen a holokauszttagadó kivétel nélkül utálja a zsidókat, szereti viszont az olyan rendezvényeket, ahol zsidóveszélyről és elhárításáról folyik a szó. Emellett szereti maga is kurjongatni, hogy üsd a zsidót, amiért aztán már – uszítás vádjával – le lehet csukni. A holokauszttagadók megnyilvánulásaiból többnyire az vezethető le logikusan, hogy szerintük nem voltak koncentrációs táborok, de sürgősen építeni kellene egy csomót. Viszont érthetetlen, miért mentegetik Hitlert azzal, hogy tagadják a nyilvánvalót, pont azt, amiért odavannak érte. Elég undorító emberfajta a holokauszttagadó általában. Őszintétlen, ügyetlenül sunyuló náci. De mégis, sehogy se néz ki jól Európában egy törvény, amely bünteti pusztán a másképp gondolkodást, még ha az igaziból nem is gondolkodás, csak pszichózis. Amit tilos tagadni, az előbb-utóbb gyanússá és fenyegetővé válik. A szólásszabadság pedig nemcsak a gyengét védi, hanem a gyengeelméjűt is.
Tóta W. Árpád
újságíró

