Forrás: NOL

NOL * Népszabadság Online * 2006. február 24.

Palesztin vezetők elítélték csütörtök este Izrael öt napja tartó ciszjordániai offenzíváját, amely mostanáig nyolc halálos áldozatot követelt.

Mahmud Abbasz palesztin elnök nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy az izraeli hadművelet veszélyezteti az egy éve érvényben lévő tűzszünetet és az offenzíva beszüntetésére szólított fel.

Hasonlóan foglalt állást Iszmail Haníje, a kormányalakítással megbízott Hamasz-miniszterelnök-jelölt is. Miközben a radikális palesztin szervezet számos aktivistája a gázai palesztin parlament épülete elé vonulva tiltakozott az akció ellen, Haníje elítélte az izraeli támadást, a palesztin néppel szembeni agressziónak nevezve azt. Emlékeztetett arra, hogy a Hamász – mint fogalmazott – két programmal rendelkezik. „Az egyik az ellenállás, a másik az építés programja” – fogalmazott a palesztin kormányfő-jelölt.

Izrael öt napja indított offenzívát a ciszjordánai Náblusz közelében. A támadás első rendű célpontja a Náblusz szomszédságában lévő Balata menekülttábor. Az offenzíva során eddig nyolc palesztin vesztette letét.

Izraeli katonák lelőttek két palesztint a Gázai övezet déli részén pénteken reggel – közölték palesztin kórházi illetékesek. Az incidensre Deir el-Balláh határában, a Gázai övezetet és Izraelt elválasztó biztonsági kerítés közelében került sor. Az izraeli hadsereg szóvivője szerint a katonák négy gyanús árnyékra lettek figyelmesek, akik a kerítés mellett másztak. Kettőt lelőttek, egyet pedig letartóztattak közülük. Az orvosok és szemtanúk szerint két másik palesztin is megsebesült, amikor egy izraeli robotrepülőgépről rakétát lőttek ki a Gázai övezet északi részén fekvő Beit Lahja mellett egy gépkocsira. Ez utóbbi esetet az izraeli hadsereg egyelőre nem erősítette meg. (MTI)

Comments are closed.