Népszabadság * Munkatársunktól * 2006. február 23.
Mladics-hírek a belgrádi BlicbenKép: MTI – Srdjan Ilic
Del Ponte: Mladics még
szökésben van
Szerbia nem folytat tárgyalásokat Ratko Mladics megadásáról, a háborús bűnökkel vádolt egykori boszniai szerb hadseregparancsnok változatlanul szökésben van – közölte tegnap Carla Del Ponte. A hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze hozzátette, hogy minden alapot nélkülöznek a Mladics letartóztatásáról kedd óta Belgrádban ismétlődően visszatérő híresztelések. A főügyész egyúttal felszólította Szerbiát, hogy haladéktalanul tartóztassa le Mladicsot, aki „a szerb hatóságok hatókörén belül volt és maradt”. (MTI)
Bajok a Farkasok
völgyével
Mától leveszi a műsorról a nagy vihart kavart Tal der Wölfe (Farkasok völgye) című török filmet a Cinemaxx mozihálózat Németországban. A cég illetékese szerint nem politikai nyomásra cselekednek, de elismerte, hogy anyagilag megérte volna tovább játszani az Amerika-ellenes filmet. A rivális UCI Kino termeiben tovább játsszák a Farkasok völgyét. A mű levételét a műsorról Stoiber bajor kormányfő mellett a németországi zsidók központi tanácsa is szorgalmazta. A CDU és az SPD igyekszik távol tartani magát a vitától. Megvédte viszont a művet a német filmrendezők szövetsége, szerintük semmi sem szól a betiltás mellett. (Berlini tudósítónk)
Fehérorosz rádió
lengyel pénzből
Megkezdi a sugárzást Lengyelországból a fehérorosz nyelvű Radio Racja. Az egy hónappal a fehéroroszországi elnökválasztások előtt útnak induló adó napi két órában sugároz híreket. Az anyagi eszközöket a lengyel kormány biztosítja számára. „Ki szeretnénk egyenlíteni a kommunista időkben keletkezett tartozásunkat, amikor is Lengyelország a Szabad Európa Rádió híreire hagyatkozhatott” – magyarázta Michal Dworczyk, Kazimierz Marcinkiewicz lengyel kormányfő tanácsadója. (MTI)
Irán mégis tárgyalna az EU-val
Nyitva áll az ajtó a Teherán és az Európai Unió között az atomkérdésről folytatandó tárgyalások előtt – közölte tegnap Teheránban Ali Laridzsani, az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkára. Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter kedden még azt mondta, hogy Irán nem tárgyal tovább nukleáris programjáról az EU-t képviselő trojkával , hanem csupán egyes európai országokkal. (MTI)

