Forrás: Népszava

Dési János

A holokauszt-tagadó három éve

Első fokon három év szabadságvesztésre ítélte egy osztrák bíróság David Irving „történészt”, aki azzal lett világhíresség, hogy történelmi tényeket próbált tagadni. Nevezetesen a gázkamrák, a holokauszt létét. Irvinget az 1947-ben elfogadott úgynevezett tilalmi törvény (Verbotsgesetz) alapján állították bíróság elé. A náci szervezetek újraalapítását és a náci propagandát betiltó, valamint a holokauszt tagadását szankcionáló törvény alapján 1999-2004 között például 158 ítéletet hoztak Ausztriában. A törvény szigorát mutatja, hogy tíz, de különösen súlyos esetben akár húsz év börtönt is kiszabhat a bíróság. Vagyis nagyjából annyit, amennyit egy konkrét emberölésért.

Pedig itt, ha úgy tetszik, csak összevissza beszédről van szó. És különben is, ép elmével gondolhatja-e bárki, hogy bíróságnak kellene eljárnia azzal, aki mondjuk kifejti, hogy nem is volt mohácsi vész, vagy ha bele is fulladt Lajos a Csele patakba, akkor egészen más körülmények és ok miatt, mint eddig sejtettük?

Természetesen nem. Még akkor sem, ha az a valaki homlokegyenest mást állítana, mint amit eddig tudtunk a törökök nagy győzelméről, sőt még akkor sem, ha teljesen nyilvánvaló lenne, hogy butaság, amit állít.

A butaság, de még a rosszindulat joga is megilleti azokat, akik a történelem magyarázásából próbálnak maguknak előnyöket kovácsolni.

Ám kétségtelen, hogy a holokauszt tagadása más, mint általában a közismert történelmi tények félremagyarázása, esetleg tagadása. Ugyanis a holokauszt tagadói nem egy történelmi kérdésben kívánnak állást foglalni, hanem igen szemérmetlenül – a túlélők pofájába röhögve – próbálnak antiszemita, kisebbségellenes érzelmekhez, politikai törekvésekhez érveket szolgáltatni. Ausztriának, ahogy Magyarországnak is, van elszámolni valója a lelkiismeretével. Bizony, szükségesek azok a történelmi munkák, amelyek elmagyarázzák, mégis miként történhetett, apáink, nagyapáink korában, hogy az ország lakosságának egy jelentős részét nemcsak hogy hagyták legyilkolni, hanem ehhez sokan még segítő kezet is nyújtottak. Most persze elő lehet azzal jönni, hogy a németek csinálták az egészet. Na ja. És ki tudhatta, hogy Auschwitzban mi történik? Igen. De azért az csak föltűnt, hogy öregeket, nőket, gyerekeket vernek be marhavagonokba, ott embertelen körülmények közt tartják őket. Az azért végiggondolható ép ésszel, hogy még sincs az rendben, hogy a szomszédunktól mindent elvehetünk, csak azért mert most ő éppen zsidónak számít – és ha akadékoskodik, akkor majd jön a közeg és minimum jól elveri. És a többi.

Szóval, tudnunk kell, hogy miként jutott idáig az a világ. Ehhez kellenek a történelmi viták, az érvek csatája. Ám az Irving félék nem ebben segítenek, hanem olyan szélsőséges politikai erőknek szállítanak szellemi muníciót, akiknek nem maradt más a fölszínen maradáshoz, mint az antiszemitizmus. S miután Auschwitz után az azért egy kicsit kínos, még a legvadabbaknak is, hát kell hozzá az a „történész”, aki szerint mindaz nem is igaz. Vagyis, mindez nem a történelem téves bemutatása, hanem náci propaganda. Tessék megnézni Irving hol tűnt fel Magyarországon, mondjuk Cs. I. a Magyar Fórum állandó szerzője mellett, s máris világosabb a kép.

Egyébként jellemző, hogy az iráni politikusok egy része most azzal jött elő, nem is volt holokauszt, nem is léteztek gázkamrák, mert elvakultságukban is pontosan látják, hogy ez az, amivel – egyébként joggal – provokálni lehet az európai értékek védelmezőit.

Kár lecsukni Irvinget és a holokauszt tagadókat, csak mártírok lesznek belőlük – ellenkeznek most sokan. Mártírok? Ők nem szabad véleményt akartak nyilvánítani és ezért kerültek szembe a közerkölccsel, hanem cinikusan provokálni próbáltak, újabb viszályt szítani, ellenségeskedést az emberek között. Ha börtönlakók lesznek, ráérnek ők bent, mi pedig itt kint gondolkozni azon, mit illik és mit nem

Kiemelés: „Ők nem szabad véleményt akartak nyilvánítani, hanem cinikusan provokálni próbáltak, újabb viszályt szítani.”

Dési János