NOL * Népszabadság Online * 2006. február 23.
Bontás-ellenes falfirka a ház mögötti utcábanKép: NOL – Krumpli Béla A budapesti VII. kerületi jegyző csütörtökön visszavonta a VI. kerületi Király utca 40. alatti, Hild-ház bontására korábban kiadott engedélyt – közölte az erzsébetvárosi hivatal szóvivője.
Megszületett a hivatalos határozat, a jegyző visszavonta a korábbi határozatot és új eljárást kezdeményezett – mondta Kádi Csaba.A VII. kerület még szerdán vette kézhez a Budapesti Törvényességi Felügyeleti Ügyészség óvását. Az ügyészség a kiadott bontási engedélyt hiányosnak találta, ezért új eljárásra kötelezte a hivatalt.
Verók István VI. kerületi polgármester az MTI-nek csütörtök délelőtt azt mondta: hivatalának az engedélyezési eljáráshoz nincs köze, az a VII. kerület feladata. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Hild-ház nem a zsidó negyed része, továbbá nem is műemlék épület. Cáfolta azt is, hogy korábban ígéretet tett volna Bozóki András kultuszminiszternek arra, hogy felfüggeszti a bontást.
Demszky: a belügyminiszter szerezzen érvényt az ügyészségi döntésnek!
A főpolgármester szerint nyílt jogsértés, hogy ügyészségi óvás ellenére tovább folytatódik a VI. kerületi, Király utca 40. szám alatti, Hild-ház bontása. Demszky Gábor csütörtökön arra kérte a belügyminisztert, szerezzen érvényt az ügyészségi döntésnek.
Demszky Gábor emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban széles körű civil összefogás bontakozott ki az épület megmentése érdekében. „A VI. kerület kérésére a (az ügyben eljáró) VII. kerület bontási engedélyt adott ki a házra, amely 1844-ben Budapest emblematikus építésze, Hild József tervei alapján épült. A civilek mellett a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Fővárosi Önkormányzat sem ért egyet az épület lebontásával, ám az illetékes kerületi önkormányzatok a pusztítás mellett állnak” – írja a főpolgármester.
(forrás: MTI)

