Népszabadság * Hírösszefoglalónk * 2006. február 23.
Mahmud Zahar, a Hamasz vezetője várja a Fatah delegációjátKép: REUTERS – Mohammed Salem Megkezdődtek a tárgyalások a Hamasz és a Fatah között, hogy az utóbbi belép az új palesztin kormányba.
A szerdai, első forduló után Fatah-politikusok óvatosan nyilatkoztak. – Van egy elvi megállapodás, de megvárjuk az új kormány programját, mondotta Azzam al-Ahmed, a Fatah parlamenti frakcióvezetője. A Fatahnak, mint a palesztinokon belül mérsékeltebbnek tekintett mozgalomnak a részvétele a Hamasz-kormányban nagymértékben attól függ, hogy Iszmail Hanija és kabinetje hajlandó-e folytatni a Mahmud Abbasz palesztin elnök által megerősített és szorgalmazott tárgyalási folyamatot Izraellel, írja a Reuters.
Irán szerdán ígéretet tett arra, hogy finanszírozza a palesztin hatóságot, miután a Nyugat a segélyek befagyasztásával fenyegette meg az új kormányt. Amr Musza az Arab Liga főtitkára tegnap Brüsszelben sürgette a Hamaszt, fogadja el a 2002-ben megfogalmazott arab békeformulát, így közvetve ismerje el Izraelt.
Khaled Masal, a Hamasz politikai vezetője közben a térséget járja, hogy támogatást csikarjon ki az iszlám államoktól. Amerikai politikusok kétlik, hogy Iránnak meglennének az erőforrásai az évi mintegy egymilliárd dolláros nyugati segélyek (USA: 400, EU: 600 millió) pótlásához. Ugyanakkor amerikai és izraeli vezetők attól tartanak, hogy Teherán, amelynek hivatalos politikája Izrael megsemmisítése, befolyása alá vonja a Hamasz-vezette palesztin kormányt, ezzel megbénítva a közel-keleti békekötés folyamatát.
A Hamasz hivatalos álláspontja mindeddig: nem tárgyalnak Izraellel és nem tartják tiszteletben az előző palesztin kormányok által kötött megegyezéseket. Abbasz, amikor kormányalakítással bízta meg kedden Iszmail Haniját, a Hamasz egyik vezetőjét, arra kérte, hogy folytassa az eddigi tárgyalásos irányvonalat, és tartsa magát az Izraellel már megkötött egyezményekhez.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter Kairóban liberális politikusokkal találkozott. Megígérte, hogy Washington továbbra is nyomást gyakorol Kairóra a demokratizálási folyamat fenntartására. A liberálisok elmondták, Hoszni Mubarak elnök „demokrácia nyitása” saját magára (pártjára és az iszlamistákra korlátozódik. Mubarak így be van biztosítva, hogy a Nyugat mindig az ő oldalán áll. Rice találkozott az egyiptomi elnökkel is, majd Szaúd-Arábiába utazott.
l Egy izraeli civil szervezet Németországban perli az iráni elnököt a holokauszt tagadása és Izrael-ellenes kirohanásai miatt. Az ügyben már eljuttatták az 56 oldalas beadványt a karlsruhei szövetségi alkotmánybíróságnak. Mahmud Ahmadinezsad többször elpusztítással fenyegette Izraelt, és vitatta a holokauszt megtörténtét.

