Forrás: Heti Válasz

Balla Eszter, kultura@hetivalasz.hu

A magyar újságírók többsége fanyalgott, Európában hűvösen fogadták, Amerikában egyöntetű kritikai elismerésben részesült, de Oscar-díjra nem jelölték. A holokausztfilmekről, a Sorstalanság amerikai esélyeiről kérdeztük Anthony O. Scottot, a The New York Times vezető filmkritikusát.

– A legjelentősebb holokauszt-játékfilmek közé sorolta a Sorstalanságot. Milyen társaságba helyezné?

– Polanski A zongorista és Emmanuel Finkiel francia rendező – ő Krzysztof Kieslowski első asszisztense volt – Utazások című filmje mellett említeném a Sorstalanságot. Mindegyik a túlélés bonyolultságával foglalkozik. És semmi köze sincs Roberto Benigni Az élet szép című giccséhez, amit én a legrosszabb holokausztfilmek között tartok számon.

– A nagy mennyiség ellenére kevés maradandó film született ebben a témakörben.

– Dokumentumfilmek között igen, de játékfilmek között kevés az igazán jó holokausztfilm. Azt hiszem, maga a téma szentimentalizmusra, melodrámára csábít, és ezt a csapdát kevesen tudták elkerülni, köztük Spielberg sem az egyébként professzionálisan megcsinált Schindler listájában. Olyan heroikus történetet mond el, ami gyakorlatilag happy enddel végződik. Bár a legtöbb film a túlélésről szól, de éppen nem a túlélők szemszögéből ábrázol, nem veszi figyelembe, hogy a halál közelébe kerülő emberek bizonyos értelemben bele is pusztultak ebbe az élménybe. Nem törvényszerű, de mégiscsak érdekes, hogy a két leghitelesebb feldolgozás, A zongorista és a Sorstalanság, személyes tapasztalatok, Wladislaw Szpilman emlékiratai és Kertész Imre önéletrajzi regénye alapján készült.

– Kertész Imre azt nyilatkozta a The New York Timesban, hogy az adaptáció lehet érzelemmel telített, de nem lehet szentimentális. Megfelel ennek az elvárásnak Koltai Lajos filmje?

– Tökéletesen. A film meghatóan, de hitelesen követi egy átlagos tinédzser útját, akinek a lágerélet kaland és megpróbáltatás egyszerre, aki egyre mélyebbre kerül a szenvedésben, de a mindennapok rutinját, szépségét a túlélés eszközeként éli meg. Egy pillanatig sem szentimentális Koltai filmje.

– Zavaró-e a film vizuális szépsége?

– Abban az értelemben meghökkentő, hogy a legszebb képek, az igazi szépség a lágerhez kötődik, és a budapesti részek ehhez képest szürkék, jelentéktelenek. Persze ez teljesen logikus, hiszen olyan kamaszfiú élményeiről van szó, aki a lágerben valamilyen módon mégiscsak boldog volt, és hazatérve nosztalgiát érez utána. De mi, akik a holokauszt filmkliséihez vagyunk szokva, kissé zavartan fogadtuk ezt a fajta szépséget.

– Mivel magyarázza, hogy a film nem lett igazán sikeres Európában?

– Talán magába a témába fáradtak bele az európaiak a sok középszerű holokausztfilm után. Esetleg a fesztiválok új témák, problémák felé kívántak fordulni. Megmondom őszintén, én sem nagy lelkesedéssel mentem a moziba, amikor egy újabb holokausztfilmről kellett kritikát írnom. Rémképként megjelent előttem Costa Gavras legutóbbi harmatgyenge munkája, az Amen. De a Sorstalanság felüdítő élmény volt a maga újszerű látásmódjával, formanyelvével. A The New York Times kritikusok kedvenc filmjei rovatában hetekig ajánlottam a filmet.

– A várakozással ellentétben mégsem jelölték a legjobb külföldi filmek között az Oscarért folyó versenyben.

– Az Oscar-díjra jelölés elismerés, de nem feltétlenül tükrözi a külföldi film helyzetét Amerikában. Minden ország maga jelöli ki, melyik filmet kívánja versenyeztetni. Ezek közül kevés talál forgalmazóra, idén csak hét. Ágy az is előfordulhat, hogy az Oscar-díjra jelölt filmeket soha nem is láthatja az amerikai közönség. De sok remek film van, amit nem is neveznek, mint idén a kínai Wong Kar-Vaj 2046-ja vagy Michael Haneke Cache-ja, amelyeket viszont nagy sikerrel vetítenek az Egyesült Államokban. A Magyarországot képviselő Sorstalanság nem került be a legjobb öt közé, de már most elismert film nálunk.

– Milyen közönségre számíthat a film az Egyesült Államokban?

– New Yorkban jól megy a film, a többi nagyvárosban is lesz nézője. Kertész Imrének van olvasótábora, az ő hívei is biztosan megnézik a filmet. Az idősebbek, a holokauszttúlélők vagy leszármazottaik is kíváncsiak rá. Bár fiatalokat is be lehetne csábítani erre a mozira!