Forrás: Heti Válasz

B. E., vilag@hetivalasz.hu

Az Egyesült Államok szeretne kimaradni a Mohamed-karikatúrák által kiváltott világbotrányból. Szövetségesi politikája és hadi sikerei kerülhetnek veszélybe, ha az Európa-ellenesség Amerikát is célba veszi.

„Visszautasítjuk az erőszakot mint a szabad sajtó miatti elégedetlenség kifejezésének eszközét. Felszólítjuk a kormányokat, hogy fékezzék azt meg, tartsák tiszteletben és védjék meg a külképviseleti épületeket, valamint azoknak az ártatlan diplomatáknak az életét, akik hazájukat külföldön szolgálják” – mondta George Bush, miután a múlt héten Washingtonban tárgyalt Abdullah jordániai uralkodóval. Az elnök ismételten kiállt a sajtószabadság mellett, de hangsúlyozta, hogy az effajta szabadságnak felelősséggel és mások iránti figyelmességgel kell párosulnia.

Egyheti hallgatás és kitérő állásfoglalások után ez volt az első óvatos, hivatalos amerikai elítélő nyilatkozat a dán karikatúrabotrányt kiváltó erőszakhullámra.

A kimértség nem véletlen, az iraki és afganisztáni háború, a palesztin és a közelgő izraeli választás, az iráni atomfenyegetettség közepette, valamint az Amerika-barát arab kormányok hatalmának megingásától való félelem idején nem hiányzott az az Európából kiinduló konfliktus, amely jó esetben helyi összecsapásokban tetőzik, de felerősítheti a már meglévő Amerika-ellenes hangulatot is, még rosszabb esetben pedig a nyugati és keleti civilizáció összecsapásának gyújtópontja lehet.

Ellentétben Európával, ahol a gazdasági vagy politikai menekült muzulmán bevándorlók másod-harmadrangú állampolgárok maradtak, a multikultúrához szokott Egyesült Államokban a muzulmán kisebbség látszólag minden gond nélkül beilleszkedett, egzisztenciát teremtett, vallásgyakorlásában nincs korlátozva, szimbólumait elfogadják. A szeptember 11-i terrortámadás után pedig maga Bush sietett segítségükre, amikor a washingtoni mecsetben történt jelképes értékű látogatásakor az iszlám vallás tiszteletéről beszélt, és elkülönítette a szélsőségeseket a békés, jó szándékú amerikai muzulmánoktól, így próbálva kivédeni az esetleges megtorlásokat.

A szabad sajtó, a szabad véleménynyilvánítás fellegvárában a mérvadó napilapok – mint a The New York Times, a The Washington Post, a The Los Angeles Times és a The Chicago Tribune – egyike sem közölte a Mohamed prófétát gúnyoló rajzokat. Szerkesztői közlemények szerint a karikatúrák szóbeli leírásával az olvasó megkapta a szükséges információt, felesleges lett volna az iszlám vallási érzékenységet tovább provokálni. Ugyanilyen mérsékletet tanúsítottak a nagy televíziós csatornák is. A CNN csupán egy burkolt formájú rajzot, az NBC egy kép részletét, a CBS semmit sem mutatott.

A sajtószabadságot védő nagy hangú lobbi is halkan beszélt, igyekezett inkább az öncenzúra kérdését középpontba állítani.

Nem feltétlenül arról van szó, hogy az amerikai sajtóetika magasabb szinten áll, mint Európában, s arról sem, hogy a vallási érzékenységet minden esetben tiszteletben tartják. A prostituált Máriától a homoszexuális Jézusig sok minden előfordulhat karikatúrákon, színpadon, filmen, kiállításon, és soha nem az alkotókat bírálja a sajtó, hanem az kerül össztűz alá, aki mindezt sértőnek véli. Egyedül New York vaskezű polgármestere, Rudi Giuliani merte 1999-ben a Brooklyn Múzeumban bezáratni azt a kiállítást, amelyen többek között egy Szűz Mária-kollázst pornóképekből állítottak össze. A szabad véleménynyilvánítás bajnokai lecsaptak a polgármesterre, és semmibe vették a keresztények érzékenységét.

Az iszlámnak bizonyos védettséget nyújt az a felfogás, hogy kisebbségi vallást nem illik kritizálni, másrészt az írók, újságírók pontosan tudják, hogy a muzulmánok semmiféle iróniát és gúnyolódást nem tűrnek, ha az vallásuk alapjait vagy a szentként tisztelt Mohamed profétát veszi célba. A két iszlám országgal, Afganisztánnal és Irakkal háborúban álló Amerika újságírói valamifajta felelősséggel is tartoznak az ott harcoló csapataikért, hiszen bármilyen médiatámadást katonáikon bosszulnának meg a szélsőségesek. Még így is, távol a karikatúrabotránytól, Afganisztánban amerikai katonai bázist próbált megostromolni a felbőszült tömeg. A NATO-erők ugyan visszaverték a támadást, de négy ember életét vesztette. Az iráni, pakisztáni, szíriai, libanoni, palesztin zendülések is igen könnyen átválthatnak Amerika- vagy Izrael-ellenes véres megmozdulásokba.

Az amerikai újságírók szeme előtt lebeghet az iszlámot bíráló Salman Rushdie író halálos fenyegetéseinek vagy a holland filmrendező, Theo van Gogh meggyilkolásának rémképe is. De azokra a haditudósító kollégáikra is gondolhatnak, akiket túszul ejtettek, kivégeztek vagy bombamerénylet áldozatai lettek, mint Daniel Pearl, a The Wall Street Journal munkatársa, akit Pakisztánban lefejeztek, vagy mint legutóbb az ABC műsorvezetője, Bob Woodruff, aki életveszélyes sérüléseket szerzett Bagdadban.

A fenyegetettség kézzelfogható. Az amerikai újságíróknak nem feltétlenül ebben az ügyben tanácsos kiállniuk a sajtószabadság mellett, és szolidaritást vállalni európai kollégáikkal.