Forrás: Magyar Hírlap

A vendéglátás csillagai

A szerény külsejű Baraka étteremről a The New York Times kétszer is említést tett fotó: Németh András PéterJó néhány ország tapasztalata egyesül a Barakában. Távol-keleti-francia fúziós a konyha. A séf, Victor Segal tizenhárom évet töltött külföldön, annak idején a Hilton szállodaláncon keresztül jutott ki, és Amszterdamban éppúgy dolgozott, mint Tel-Avivban, sőt Lyonban egy két Michelin-csillagos étteremben is, amit a szakma igazán értékmérőnek tart.

A tulajdonos, David Seboek édesapja magyar, de ő egyáltalán nem beszélte a nyelvet, eredetileg éppen azért látogatott hozzánk New Yorkból, hogy tanulja. De aztán két hét sem telt el, megismerte jelenlegi feleségét, aki izraeli, és éppen itt tanuló bátyját látogatta meg Magyarhonban. Erre mondják azt, hogy miből lesz a cserebogár. Hát, öt évvel ezelőtt a Baraka lett belőle, meg két gyerkőc. Az egyik fiú ottjártunkkor, csütörtök este, éppen egynapos volt. De azért a tulaj készítette el a házi sütésű, mindenféle magvakkal dúsított kenyeret meg a desszerteket.

Hogy aztán mi melyik országból érkezik, azt hosszú lenne felsorolni, a gomba például leginkább Erdélyből, a marha Argentínából, az asztalokon virító óriás tulipánok pedig Dél-Afrikából. Egyszerűen elegáns a hely, hosszúkás, hurka alakú terem, egy felső résszel, fémlábú asztalokkal, és az eléggé lerobbant Magyar utca koszszürke látványától óvó függönyökkel. Kérdezem is Papp Gábor üzletvezetőt – aki a borokért is felelős, és meglehetős átéltséggel beszél róluk -, hogy a környék nem rontja-e a látogatottságot. Annyiban igen, hogy elenyésző az utcáról betévedő vendég, annál több az előre asztalt foglaló. Az pedig igencsak gyarapította a külföldi vendégek körét, hogy a The New York Times kétszer is említést tett a Barakáról.

Valaha kávézó volt a hely, Victor Segal a harmadik séf, és az ő érkezésétől fogva állandó a csapat, amit a minőség fő zálogának tekintenek. És azt is, hogy csak este nyitnak ki, nem strapálják le a személyzetet. Az étlapon kicsi a választék, azért viszont igazán jót áll a séf. A falon lévő táblára fölkerül még néhány napi ajánlat. A konyha egészen pici, három embernél több nem fér el benne, a cukrászrészleg pedig csak egyszemélyes. A szűkösség a frissesség záloga is, mert szinte nincs hol tárolni a nyersanyagokat.

Bemelegítésként a keleti konyha rafinált ízeit és a francia könnyedséget egyesítő rákot eszünk. A Szent Jakab-kagylót a citromsavra emlékeztető tamarind járja át. Egészen elementáris a tintahal, amit nálunk rendre élvezhetetlenül rágósra, nyúlósra sütnek, ezúttal azonban lefegyverzően puha, és a füstölt, darált pisztácia egészen jellegzetessé teszi. A kéksajtot is tartalmazó salátában pedig a dión és az almán kívül az édesköményen van a hangsúly.

Édesszájúak előnyben, mert a lágyan ringó, mangós bélszínhez igen kellemes édesburgonya dukál. A mogyorós tejcsoki alapokon nyugvó, szenvedélygyümölcsből készült krém pedig valóban lángoló szenvedélyeket kelthet.

A tulajdonképpen szerény külsejű Barakában – a tálalás sem különösebben csicsás – több a belbecs, mint amit az étterem kívülről mutat.

Baraka

Budapest V., Magyar u. 12-14.

Bóta Gábor