Forrás: Népszava

Ma a ciszjordániai Ramallahban megalakul az új palesztin parlament. Ennek legfőbb ereje a Hamász elnevezésű szélsőséges iszlamista szervezet lesz, amely jelentős, abszolút többséget biztosító fölénnyel nyerte a január 25-i választásokat. A kérdés most az, politikai párttá alakul-e a Hamász vagy a hatalomban is megmarad terrorszervezetnek.

Nem kellett több néhány napnál és Háled Mesaal, a Hamász politikai vezetője kisebbfajta politikai színeváltozáson ment át. Február nyolcadikán Kairóban még úgy nyilatkozott, hogy a Hamász nem ismeri el Izraelt, mert nem kívánja „törvényesíteni a megszállást”. Legfeljebb egy hosszabb távú fegyverszünetről lehet szó – mondta -, de arról is csak akkor, ha a zsidó állam kivonul az összes, 1967-ben megszállt palesztin területről. Mondhat bárki bármit – állította – az Izraellel szembeni ellenállást igenis össze lehet egyeztetni a kormányhatalommal.

Február 13-án ugyanez a Mesaal már nem hosszabb távú fegyverszünetről beszélt, hanem – első ízben – a fegyveres harc beszüntetéséről. Természetesen ezt is ahhoz a feltételhez kötötte, hogy Izrael vonuljon ki az összes megszállt palesztin területről és „ismerje el a palesztinok jogait”. (Hogy milyen jogokra gondol, azt nem részletezte.)

Február 15-én még tovább ment: van esélye a békefolyamatnak – mondta – „ha Izrael véget vet agressziójának és a palesztin területek megszállásának”. Palesztin jogokról – köztük a menekültek azon jogáról, hogy visszatérhessenek a tulajdonképpeni Izrael területére – nem beszélt. Igaz, Izrael elismeréséről sem.

A Hamász vezetői az elmúlt napokban-hetekben különbözőképpen nyilatkoztak szándékaikról, holott igen csak szigorú, hierarchikus felépítésű szervezetről van szó, melyben nem szokás összevissza beszélni. Mesaalnak is meg lehetett az oka véleményének módosítására. De vajon mi?

Január 25-e, a palesztin parlamenti választásokon aratott győzelme óta a Hamászra hatalmas nyomás nehezedik. Izrael, az egész Nyugat, sőt, sok arab ország, köztük a térségben igen befolyásos Egyiptom is arra ösztönzi, hogy ismerje el a zsidó államot, illetve azokat a megállapodásokat, melyeket az eddigi palesztin vezetés azzal kötött, továbbá hagyjon fel a fegyveres harccal, vagyis a terrorizmussal. Ez utóbbi kívánalom elvi jellegű és alapvetően a jövőre vonatkozik, hiszen a Hamász immár csaknem egy éve nem hajtott végre erőszakos akciót.

A világ országai hathatós eszközökkel tudnak nyomatékot adni követelésüknek. Izrael azzal befolyásolhatja a palesztinokat, hogy engedélyezi vagy megtiltja munkavállalásukat saját területén, illetve azzal, hogy folyósítja vagy visszatartja a nekik járó adóbevételeket. Az amerikai kormány ez évre 334 millió dollárnyi segélyt szánt a palesztinoknak, és az összeg nagyobb részének kifizetését attól tette függővé, teljesíti-e a Hamász a vele szemben támasztott feltételeket. Ugyanez a helyzet az Európai Unióval is, amely eddig évi 250 millió eurós „apanázst” folyósított. Ha ezek a bevételek kiesnek és nem akad helyettük más (például iráni vagy szaúdi támogatás), akkor a Palesztin Hatóság „becsukhatja a boltot”.

Az eltérő nyilatkozatok arra engednek következtetni, hogy a Hamászban – a benne uralkodó szigorú fegyelem ellenére – nincs egység a tekintetben, teljesítsék-e a velük szemben támasztott követeléseket. Nem is lehet könnyű számukra a döntés. A Hamász-vezetők személyes érdeke a teljesítés lenne. Amióta Izrael a terror szervezői elleni célzott likvidálásokkal torolja meg a polgárai elleni merényleteket, e vezetők érzékelhetik: az ő bőrükre is megy a játék. A terrorizmusról való lemondás ugyanakkor lehetőséget nyújtana számukra arra, hogy állandó életveszélyben lévő gerillavezérekből félig-meddig köztiszteletben álló politikusokká váljanak. És vajon mi másért kezdték terrorhadjáratukat, ha nem azért, hogy az így megszerzett népszerűség hullámain egyszer hatalomra kerüljenek? Nos, a hatalom most már karnyújtásnyira van tőlük, és a terrorizmushoz való visszatéréssel csak elvesztését kockáztatnák.

Másrészt viszont mit mondjanak híveiknek, akiket immár több mint másfél évtizede az Izrael elleni totális, a zsidó állam megsemmisítéséig tartó harc eszméjével lelkesítették? Mit mondjanak a Hamász több mint hatvan öngyilkos merényletét végrehajtó fiatalok szüleinek? Hogy azért küldték halálba a fiaikat-lányaikat, azért semmisítették meg e merényletekkel a korábbi békereményeket, s azért zúdítottak mérhetetlen szenvedést a palesztin népre, hogy a Hamász hatalomra juthasson? Hiszen Ehud Barak izraeli miniszterelnök kormányzati idejének legvégén a megszállt területek 98 százalékának visszaadását helyezte kilátásba, és hogy e terv nem valósult meg, az igen nagy részben éppen a Hamász elutasító magatartásán és az annak nyomatékot adó terrorhadjáraton múlt!

Erre a dilemmára érzett rá Jack Straw brit külügyminiszter, amikor a többi nyugati kormány véleményével némileg szembefordulva kijelentette: önmagában a Hamász esetleges hatalomra jutása miatt London nem állítja le a segélyezést – feltéve, hogy a szervezet nem folyamodik ismét terrorizmushoz. Majd így folytatta: „Senkinek sem áll érdekében megbüntetni a palesztin népet azért, mert úgymond rosszul szavazott. A labda a Hamász térfelén van. Nem várhatjuk el tőle, hogy fejre álljon és egyik napról a másikra feladja korábbi álláspontját. Elvárjuk viszont, hogy jelezze, milyen irányba kíván haladni.”

Ebben a helyzetben a Hamász nem igen tehet mást, mint hogy a gyakorlatban teljesíti a világközösség feltételeit – azaz véglegesen felhagy a terrorizmussal és valamilyen modus vivendit talál Izraellel. Hogy azonban híveit se érje „lórugásként” a változás, ezt egyelőre nem veri nagydobra. Vezetőinek nyilatkozatai mindenesetre ebbe az irányba mutatnak. Talán kiderül egy s más március elején Moszkvában is, ahová az orosz kormány tárgyalásra hívta a szervezet vezetőit.

Amellett a Hamász – bár nyilvánvalóan erősebb legfőbb vetélytársánál, a Mahmúd Abbász elnök vezette Fatahnál – messze nem tart minden kártyát a kezében. Bár a holnap megalakuló új palesztin parlament 132 helyéből 74-et birtokol – azaz abszolút többséggel rendelkezik – ezt a január 25-i szavazatok mindössze 42 százalékával érte el. (Az aránytalanul nagy előnyt a választási rendszer sajátosságainak köszönheti.) Arról nem is szólva, hogy Abbász elnök nem csak a palesztin rendőrség fölötti parancsnoklást tartotta meg magának – rendelkezik olyan hatalmi emeltyűkkel is, mint például az újonnan alakuló alkotmánybíróság tagjainak kinevezési joga. E grémium pedig felülbírálhatja akár a Hamász-vezette kormány, akár pedig a Hamász által dominált parlement határozatait. A januári választással az iszlamista szervezet komoly hatalmi előnyre tett szert. Ott azonban még nem tart, hogy mindenhatónak érezhesse magát.

Kepecs Ferenc

KERETBE!!!

Ha az izraeli kormány legfőbb célja esküdt ellenségének, a Hamásznak az erősítése lenne, akkor sem cselekedne másként, mint ahogy immár hónapok óta cselekszik. Már azzal jelentős számú szavazathoz segítette a szervezetet, hogy megpróbálta elérni, hogy ne indulhasson a választásokon. Ehud Olmert miniszterelnök most azonban „rátett egy lapáttal”: Izrael megszakítja kapcsolatait a Palesztin Hatósággal – mondta – ha az új palesztin parlament Hamász-tagot választ saját elnökévé vagy miniszterelnökké. Nemzeti büszkeségükre valamit is adó palesztin képviselők ezután nem igen tehetnek mást, mint hogy a Hamász jelöltjeire szavaznak – még akkor is, ha eredetileg mások lettek volna a szándékaik.

Képalák:

1. Mesaal úgy érzi, az aduk az ő kezében vannak

2. Nem teszünk engedményt senkinek! – a Hamász híveinek tüntetése Gázában Fotók: Népszava-archív