Szántó T. Gábor 2006. február 18. 09:10
Ha az európai demokráciák elutasítják az iszlám vallási érzések médiabeli kigúnyolását, el kell utasítaniuk a zsidók, jelképeik és szenvedéstörténetük, Izrael, valamint a nyugat kigúnyolását is az arab sajtóban.
Több tízezres tüntetések zajlanak szerte az iszlám világban, mert egy dán napilap tavaly ősszel karikatúrákat közölt Mohamed prófétáról. Az egyik rajzon a próféta megálljt parancsolna az öngyilkos iszlám fundamentalista merénylőknek, mondván: nincs több szűzlány, akivel, hitük szerint, a dzsihád (szent háború) részeként, a Szentföld felszabadításáért elkövetett fanatikus tettükért jutalmazhatná őket. Egyes források szerint hamis képek is terjedtek az arab világban, melyek tovább szították az indulatokat.
Politikusi fenyegetések érik az arab világból a nyugati országokat az eszkalálódó indulathullám mellett, s a nyugati vezetők sietnek elhatárolódni a karikatúráktól, leszögezve persze a sajtószabadság alapelvét, mely egyúttal mentségükként szolgál, és világossá téve megértésüket a megsértett vallási érzésekkel szemben, melyekre a jövőben, mondják, még inkább tekintettel kell lennie országaiknak.
Iránban eközben, válaszképpen, a holokausztról szóló karikatúrapályázatot hirdetnek. Abban az Iránban, melynek elnöke hónapok óta, újra és újra provokálja a világot. Holokauszt-tagadó, Izraelt létében fenyegető, a zsidó népet, Európát és Amerikát méltóságában megalázó kijelentéseket tesz, de legfőképpen azzal vét, hogy a nemzetközi jogot demonstratív módon megsértve nem engedi az ENSZ fegyverzet-ellenőrzőit munkájukat végezni, miközben országa vélhetően atomkutatásokat folytat, s rövid időn belül – szembeszállva a nemzetközi egyezményekkel – atombombához jut, fenyegetve Izraelt s talán az egész nyugati világot.
*
Kétségtelen: a globális kommunikáció korában akár egy ízléstelen karikatúra is vihart kavarhat (politikusi és a diktatúrákra jellemző, központi média-mozgósítással), százezer számra késztetve tiltakozásra mindazokat, akik sértve érzik magukat. Kérdés azonban, hogy a reakció arányban áll-e a sérelemmel; egyenlő mércét alkalmaznak-e a magukat sértettnek érzők a másik féllel; s hogy a nyugati világ, melynek alapelve a sajtószabadság, az állam és az egyházak elválasztása, helyesen reagál-e az iszlám fundamentalista politika felerősítette vallási sérelemre, amit az iszlám hívei átélhetnek.
S végül: miféle kommunikáció lehetséges a két világ között, ahol az egyik oldalon néhány rajz a terrort vallási érvekkel alátámasztó fundamentalista gondolkodást gúnyolja ki karikatúráival, mire a másik oldalon a mozgósított iszlám tömeg egy része fizikai erőszakkal válaszol, s az iszlám politikai képviselőinek egy része az erőszak eszkalálódásával fenyeget? (Ne feledjük, néhány éve azt állították világszerte, hogy a palesztin felkelést az izraeli miniszterelnök és néhány tucat fős kíséretének Templom-hegyi látogatása robbantotta ki…)
Bizonyára bántó lehet a karikatúra az iszlám hívők számára, mint ahogy ama karikatúrák is sértőek és fájdalmasak, melyek naponta jelennek meg az arab-iszlám sajtóban, középkori, új- és legújabb kori, a náci sajtóból is ismert vádakat és jelképeket felidézve, gúnyolva, megalázva a zsidókat, vallásukat, Izraelt vagy a holokauszt áldozatait, s nem mellékesen a nyugati világ vezetőit, akiket Izraellel való szövetségük miatt ér hasonló, alávaló gúnyolódás.
Ezekből a karikatúrákból azonban nem lesz világbotrány, nem tüntet ellenük, pláne nem gyújtja fel iszlám országok követségeit senki. Pedig e karikatúrák egy népet, egy vallást, egy országot, a vele összefüggésbe hozott nemzeteket s alkalmasint az egész nyugati világot megalázzák – világ-összeesküvőkként ábrázolva a zsidókat, Izraelt, az Egyesült Államokat és a szabad sajtót.
E rajzokkal magukat tüzelik az arab-iszlám közösségek. A Mohamed-karikatúra néhány hónapja látott napvilágot, e gúnyrajzok azonban ‘ vagy az utcai jelenetek, melyen zsidó jelképeket gyaláznak (például arab-iszlám tüntetők által zsidó imasálba burkolt, s úgy vonszolt szamarat rögzít a fénykép, netán a Cion-bölcseinek jegyzőkönyvének alapötletét szappanoperaként aktualizáló tévésorozat) ‘ hosszú évek óta rendszeresek az arab-iszlám világban.
Európa tapintattal kezeli mindezt – talán a szólás és a sajtó szabadsága, talán a félelem, talán a rosszul értelmezett tolerancia jegyében. Ez utóbbi alapján netán úgy érvelnek: az arab-iszlám világ kulturális fejlődése évszázadokkal elmarad a nyugatétól, ott még nem történt meg a felvilágosodás, a vallásháborúk kamaszkorát élik, de nem kell félni, mégiscsak egy a világ, van ENSZ, nemzetközi szerződések, melyek az arab-iszlám világot is kötik – úgysem lesz semmi baj.
Pedig baj van.
*
Sem a civilizációs normák, sem a nemzetközi szerződések nem ugyanazt jelentik az arab-iszlám világban, mint a nyugat számára.
Ha egy mégoly bántó karikatúrából – mely nem követeli egyetlen ember halálát sem, az iszlám fundamentalista merénylők (a karikatúra valódi célpontjai) akcióinak ezernyi áldozatával ellentétben – az iszlám világon végigsöprő tüntetéshullám és a nyugatot fenyegető nyilatkozat-áradat kerekedik, akkor ez korántsem a karikatúráról szól, hanem az iszlám világ nyugatot fenyegető hangulatáról, aminek csupán újabb ürügye egy gúnyrajz.
Nem állítom, hogy vallásháború készül – bízom benne, hogy nem ez jár az arab-iszlám fundamentalista rezsimek vagy e mozgalmakat megtűrő arab államok vezetőinek, ideológusainak fejében, legfeljebb saját hatalmuk fitogtatása, a figyelem elterelése belső gondjaikról a külső „ellenség” irányába, s a nyugattal szembeni kisebbségi érzéseik kompenzálása -, ám nem zárhatjuk ki e baljós forgatókönyvet sem.
A világpolitikában, a globális kommunikációban egy mércével kell mérnünk, ha tiszteletben tartjuk is egymás kultúrájának, vallásának sajátosságait. Ha az európai demokráciák elutasítják az iszlám vallási érzések médiabeli kigúnyolását, el kell utasítaniuk a zsidók, jelképeik és szenvedéstörténetük, Izrael, valamint a nyugat kigúnyolását is az arab sajtóban. S ha ezt elutasítják, még inkább el kell utasítaniuk az iszlám fundamentalisták által támogatott terror eszközét.
A szerző író, a Szombat főszerkesztője
A publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A Hírszerző fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.
