Forrás: hirszerzo.hu

Eredményes az iszlamista erőszak: cenzúrahullám söpör végig Európán

Hírszerző információ 2006. február 12. 14:11

Az orosz elnök a gyermekpornográfiával állította párhuzamba a dán karikatúrákat; francia kollégája öncenzúrát sürget. Svédországban honlapot, Belgiumban kiállítást tiltottak be a karikatúra-hisztéria nyomán; Franciaországban főszerkesztőt rúgtak ki a Mohamed-karikatúrák miatt. Az Európai Bizottság elnöke hallgat; Európa nagy része megijedt az iszlám világ felől érkező fenyegetéstől.

Egy svéd honlapot és egy belgiumi kiállítást már betiltottak, egy francia lapszerkesztőt pedig elbocsátottak az Európai Unió területén azóta, hogy Európát és az iszlám világot elementáris és szervezettnek tűnő felháborodás rázta meg a Mohamed-karikatúrák dániai közlése miatt.

Lángoló követségek

A tüntetések január utolsó napjaiban kezdődtek, miután a Dániában élő muzulmánok vallási vezetőinek közvetítésével eljutottak a közel-keletire azok a Mohamed-karikatúrák, amelyeket még szeptemberben közölt a Jyllands-Posten című jobbközép dán lap. A BBC-nek nyilatkozva Ahmed Akari mérsékelt muzulmán vallási vezető megerősítette, hogy az eredeti 12 Mohamed-karikatúrán kívül három másik is eljutott a Közel-Keletre. Ezek lényegesen sértőbbek voltak a Prófétára és követőire nézve, mint a dán lapban közöltek. A Counterterrorism blogon közölt, magyarul először az Index által idézett értesülés szerint a hamisítás mögött Abu Laban, a legprominensebb dániai iszlám vezető áll, aki a Dzsemáa Iszlámíja terrorszervezettel is kapcsolatokat ápolt, és akinek a hamisított rajzokkal sikerült kiprovokálnia Dánia elítélését az Arab Liga vezetőitől.

Pakisztáni újságíró demonstrál a dán képviselet előtt (Fotó: swissinfo.org)

A fentiek alapján szándékos provokációnak tűnő karikatúra-export nyomán a múlt héten lángba borult Dánia damaszkuszi és bejrúti követsége (a szír fővárosban a norvég képviseletet is felgyújtották); palesztinok vették blokád alá az EU gázai intézményeit; de kevés híja volt a jakartai dán nagykövetség elfoglalásának is; Malajziában pedig Dánia elpusztítására uszított egy lap; miközben Irán elnöke nemzetközi holokauszt-karikatúra pályázattal mérne ellencsapást a nyugati világra.

Hanyatt-homlok

Európa vezetői és hatóságai pedig a jelek szerint eldöntötték, hogy polgáraik szólásszabadságának korlátozásával próbálják kiengesztelni a felhergelt muzulmánokat. Franciaország kormányának szava nem volt, amikor a France Soir egyiptomi tulajdonosa lapátra tette az újság főszerkesztőjét a karikatúrák közlése miatt; néhány nappal később Chirac elnök egyenesen a sajtót tette felelőssé az indulatok elszabadulásáért, miután egy francia szatirikus lap újabb adag karikatúrát jelentetett meg.

Svédországban és Belgiumban gyakorlati lépéseket is tettek a két ország polgárainak szólásszabadsága ellen: a skandináv államban egy szélsőjobboldali párt honlapját zárta be a svéd hatóságok jelzésére az internetszolgáltató; míg Belgiumban egy kisváros polgármestere tiltott be egy Szaddám Huszeint preparált cápaként ábrázoló kiállítást.

Chirac-nál keményebbet ütött a sajtószabadságon az emberi jogokat korábban a csecsnföldi iszlamista terrorosták elleni harc ürügyén megsértő Putyin orosz elnök, aki a gyermekpornográfiához hasonlította a vallási jelképeket kigúnyoló alkotásokat. „Elítéljük az ilyen karikatúrákat, ahogy elítéljük a gyermekpornográfia terjesztését anélkül, hogy a sajtószabadság jelszavával takaróznánk” – bírta mondani az orosz elnök spanyol újságíróknak.

Az egyre kiterjedtebb válság nyomán a héten számos bírálat érte az Európai Bizottságot, amiért elmulasztott kiállni megtámadott tagállama és az európai polgárok szólásszabadsága mellett, Barroso elnök pedig nem tartotta fontosnak, hogy személyesen foglaljon állást a kérdésben.

Lángol a bejrúti dán konzulátus (Fotó: suddeutsche.de)

PC-balosok, magyar jobbosok

Az európai bal- és a magyarországi jobboldal egy része ugyanakkor a sajtót, és általában a Nyugatot tette felelőssé az indulatokért. „Ez egy jobboldali dán lap tudatos és megtervezett provokációja volt” – jelentette ki Günter Grass német Nobel-díjas író az El País spanyol lapban. Grass szerint a lapkészítők előtt világos volt, hogy Allah vagy Mohamed ábrázolása a muzulmánok szemében bűn. „Ők mégis tovább csinálták, mert szélsőségesen jobboldaliak és idegenellenesek” – közölte Grass, aki szerint az iszlám világban elszabadult erőszak „fundamentalista válasz volt a Nyugat fundamentalista akciójára”. Grass azt mondta, hogy a Nyugat öntelt és arrogáns, amikor a karikatúrák körüli vitában a sajtó és a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozik.

Szintén az El País-ban minősítette felelőtlennek a karikatúrák közlését José Saramago, a szintén Nobel-díjas portugál író, aki szerint az ehhez hasonló rajzok mellőzése „nem az öncenzúráról, hanem az egészséges emberi értelemről” szólna. Magyarországon hasonló véleményt eddig elsősorban a Magyar Nemzet és a Demokrata publicistája, Lovas István hangoztatott.

Comments are closed.