Forrás: Népszava– Somogyi László és kora –
Nemrég a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanácstermében Batta András rektor mutatta be Kerekes Istvánnak, a címben jelzett művét, szépszámú illusztris meghívott, köztük Somogyi András, Somogyi László fia jelenlétében. A testes kötethez Kocsis Zoltán írt előszót, aki a nagy dirigens emlékére, a Nemzeti Filharmonikusok élén, koncertjeik sorában Somogyi-bérletet is meghirdetett.
Somogyi László ugyanis ragyogó karmester volt; Kerekes István külön érdeme, hogy kötete végén két CD-ln közread egy csokrot a megmaradt produkciókból. A műjegyzék és a koncertkalendárium imponáló alaposságáról tanúskodik, az ugyancsak hézagpótló életrajzi részhez talán elég annyit említeni, hogy 1988 óta nem jelent meg hazai zenei „Ki kicsoda”.
Somogyi László a felszabadulás utáni évtized magyar zenei életének meghatározó személyisége volt. Kimagasló szerepet töltött be szétzilálódott zenekarok újjászervezésében. A zeneakadémiai karmesterképzés reformereként egész dirigens-nemzedéket bocsátott ki szárnyai alól. Elévülhetetlen érdemeket szerzett fiatal zeneszerzőink serkentésében, következésképp új magyar művek sorának megszületésében és bemutatásában – hogy csak Sugár Rezső legendás emlékű Hősi ének című oratóriumára utaljuk, melynek tomboló, frenetikus sikerű bemutatóján a fiatal Szecsői Irén, Tiszai Magda, Simándi József és Jámbor László énekelte a szólókat.
A kötetben zenei életünk közel ötven kiválósága szól Somogyiról, s a könyvnek ez a legterjedelmesebb része természetszerűen olvasmányos, helyenként kifejezetten élvezetes. Hiszen ahány személyiség, annyi karakter, annyi hangulat. Egyikük tréfálkozva-anekdotázva emlékezik; másikuk illetődötten-meghatottan; találkozunk zenetudományos igényű esszével, s nem kevés megnyilatkozó szavai sugallnak drámát, vagy épp tragédiát. Ne feledjük: a harmincas-negyvenes-ötvenes években járunk, s e mű nemcsak Somogyiról és a hozzá közel állókról szól, hanem az őket körülvevő korról is. S az olvasó megrendülten döbben rá: hány interjúalany távozott el közülük végleg csak a legutóbbi néhány évben – Farkas Fernec, Banda Ede, Virány Gábor, Sólyom György, Simon Albert, Mátyás Mária, Tarjáni Tóth Ida, Szecsődi Irén, és még folytathatnók…
Somogyi László 1956 végén feleségével és kisfiával együtt elhagyta hazáját. Nemcsak azért, hogy a nagyvilág pódiumain is megmérettesse magát, hanem mivel őt zsidó származása miatt a harmincas évek végétől egy ízben már kizárta hazája zenei társadalmából, majd kis híján a puszta életből is az akkori hatalom, s most bizonyos jelenségeket észlelve attól tartott, hogy második 1944 közeledik…
Távozása nehezen pótolható szakmai űrt hagyott maga után, de ennél hasonlíthatatlanul súlyosabb volt – és máig mementóul szolgál – az az emberi tragédia, amelynek már semmi köze nincs a zenéhez.
Persze, Somogyi később mégis haza-hazajárt, nem csak vezényelt, karmester-kurzusokat is tartott – de csillogásának hajdani tüze már hamvadóban volt. Csalódással kellett tudomásul vennie, hogy a „nyugati” világ nem reményei szerint méltányolta. Svájcban fejezte be életét 1988-ban, 81 éves korában.
S hogy emlékét mégse fedte be végleg a feledés pora, az ennek a halála után tizenhét évvel, hét esztendei munka gyümölcseként napvilágot látott könyvnek érdeme.
Vass I. Lajos
