Forrás: Index

MTI

Az orvosok szerint most az emésztőrendszer vérkeringésével támadt probléma, a szombat délelőtt kezdett műtét 3-6 órás lehet. Orvosai szerint veszélyben van Ariel Saron izraeli kormányfő élete: szombaton reggel bevitték a műtőbe, és megkezdték az újabb operációt – közölte a jeruzsálemi Hadassza kórház szóvivője. „Azt lehet mondani, hogy a miniszterelnök élete veszélyben van” – jelentette ki Ron Krumer szóvivő. Mint mondta, a szombat reggeli CT-vizsgálat súlyos károsodást állapított meg a beteg emésztőrendszerében, ezért döntöttek a műtét mellett.

Saront január 4-én súlyos agyvérzés érte, akkor nyomban kórházba szállították, és több agyműtétet hajtottak rajta végre. Eszméletét azóta sem nyerte vissza. Az operáció közép-európai idő szerint délelőtt fél tizenegy körül kezdődött, és 3-6 órát vehet igénybe – közölte egy másik szóvivő, Jáél Boszem Lévi. Elmondása szerint az emésztőrendszer vérkeringésével támadt probléma, s az orvosok most ezzel igyekeznek megbirkózni. Az izraeli katonai rádió jelentése szerint a kórház már értesítetté Saron közeli hozzátartozóit, s ők úton vannak a kórházba.

Comments are closed.