Forrás: NépszavaSokat hallatott magáról az utóbbi időben Jimmy Carter. A 39. amerikai elnök fáradhatatlanul járja a világot, s mondja a véleményét, amelyet nem mindig fogadnak nagy örömmel a Fehér Házban. A demokrata politikus nem tesz lakatot a szájára, számos kérdésben szembehelyezkedik George W. Bushsal, de annak idején, amikor úgy vélte helyesnek, Bill Clintont is bírálta. Carter elnöknek nincs veszítenivalója, hamarosan betölti a 82. évét, s bölcs öreg emberként azt mond, amit akar. Ő maga már nem indul választott hivatalért, ám idén csatasorba áll legidősebb fia: Jack Carter egy nevadai republikánus szenátor posztját próbálja elhódítani a novemberi félidős választásokon.
Egy interjúban elismerte, kicsit bántja, hogy gyakran azt mondják róla, ő az Egyesült Államok legjobb exelnöke. Ez más olvasatban ugyanis azt jelenti, nem sorolják a legsikeresebb elnökök közé. Már csak azért sem, mert nem sikerült újjáválasztatnia magát, csúfosan veszített Ronald Reagan ellenében. A vereséget méginkább megkeserítette, hogy utolsó elnöki ténykedéseként nem jelenthette be a teheráni amerikai nagykövetségen fogva tartott amerikai túszok szabadon bocsátását: öt perccel azután történt meg, hogy utóda letette a hivatali esküt. Reagan, a nagy kommunikátor sokkal kevesebbet tudott a világ dolgairól, nagyvonalúbban intézte az elnöki teendőket, a munka oroszlánrészét beosztottjaira hagyva, neki mégis sikerült a duplázás, s az egykori filmszínészre, mint az egyik legnépszerűbb elnökre emlékeznek.
Az 56 éves korában, négy év után nyugdíjba küldött Carter azóta is keményen dolgozik, közvetítő feladatokat vállal, választások tisztaságán őrködik, megírt vagy húsz könyvet, mindössze a harmadik amerikai elnökként – Theodore Roosevelt és Woodrow Wilson után – 2002-ben megkapta a Nobel-békedíjat. Lassacskán kiderül, igaza lehetett a „pulóveres elnöknek”, aki le akarta beszélni az amerikaiakat a benzinfaló autókról, hatalmas házaik túlfűtéséről, az amerikai álommal járó előjogokról. A georgiai mogyorófarmer, mint utóbb elmondta, nem azért viselt meleg kardigánokat, hogy energiatakarékosságra intse az amerikaiakat, hanem azért, mert ezzel akarta jelezni, hogy közülük való. Akkor kevesen értették meg, rajongtak viszont Reaganért, aki hollywoodi csillogást hozott a Fehér Házba.
James Earl Carter 1924 október 1-én született a Georgia állambeli Plainsben, egy négygyermekes család első fiaként. Ő az első amerikai elnök, akit édesanyja nem odahaza, hanem kórházban hozott a világra. Kiskorától szenvedélyesen olvasott, de kiemelkedett a sportokban is. A Georgiai Műszaki Egyetemre járt, a második világháború alatt tengeralattjárón szolgált, nukleáris mérnöki képesítést szerzett. 1946-ban a haditengerészeti akadémián diplomázott, s ugyanabban az évben vette el Rosalynn Smitht, akivel már hatvan éve élnek együtt. Apja halála után, 1953-ban átvette a családi mogyoróbirtokok igazgatását. Bármilyen sikeresen gazdálkodott is, ez nem elégítette ki, előbb a helyi törvényhozás szenátora lett, később kormányzóvá választották. Az egyik első déli kormányzó volt, aki kimondta: államában nincs helye a faji megkülönböztetésnek, s Martin Luther King arcképét kiakasztotta az irodájában. Bár 1974-ben a Demokrata Nemzeti Bizottság elnökévé választották, még pártján belül is kevesen ismerték, amikor elhatározta, hogy megpályázza az elnökséget. Igazi „sötét lóként”, kívülállóként indult, s nem sokkal a Watergate-botrány után ez kifejezetten előnynek számított. A voksok 50,1 százalékával nyert Gerald Ford ellenében. Carter lett 1848 óta az első elnök, aki egy déli állam kormányzói posztjáról került Washingtonba, az arkansasi Bill Clinton meg a második. Carterék soha nem tudták megnyerni maguknak az amerikai fővárost, úgy, ahogyan később Clintonéknak sikerült.
Carter elnök nevéhez fűződik az első Camp David-i megállapodás, Menachem Begin és Anvar Szadat egyiptomi elnök történelmi kézfogása 1978-ban, amelynek eredményeképpen Egyiptom formálisan elismerte Izrael Államot. Begin és Szadat Nobel-békedíjat kapott, Carter, aki 13 napig győzködte a két ellenfelet Camp Davidben, akkor csak azért nem, mert túl későn terjesztették fel nevét a jelöltek listájára. A békedíjat odaítélő bizottság 2002-ben pótolta az elmaradt elismerést, akkor már nem csupán a közel-keleti béketeremtésben játszott szerepét, hanem Carter egész életművét ismerték el a kitüntetéssel.
Elnöksége idején írták alá a csatornaszerződést Panamával, Carter állította helyre a teljes jogú diplomáciai kapcsolatokat Kínával, ő írta alá a hadászati támadófegyver-rendszerek korlátozásáról szóló SALT-II megállapodást, igaz, a szovjetek afganisztáni beavatkozását követően a szerződés soha nem lépett hatályba. Az afganisztáni válság nyomán hirdette meg a Carter-doktrínát, amelynek lényege: az Egyesült Államok nem engedi meg, hogy bármely külső hatalom ellenőrizze a Perzsa-öböl térségét. Carter bizonyos tekintetben megelőzte a korát. Külpolitikájának egyik alapelvévé tette az emberi jogok érvényesüléséért folytatott harcot, megszállottként hangoztatta a környezetvédelem, az energiatakarékosság fontosságát. Fel is emlegette a minap, amikor Larry King showjának vendége volt a CNN-nél, hogy elnöksége idején szigorú takarékossági intézkedésekkel napi nyolc millió barrelről napi négy millóra sikerült visszafogni a kőolajfogyasztást, amely jelenleg meghaladja a napi 12 millió hordót. „Ha az elnök kitart e kezdeményezés mellett, akkor az jelentős lépés lesz a jó irányban” – dícsérte Carter az olajlobbinak lekötelezett Busht, aki idei uniós üzenetében először pendítette meg, hogy csökkenteni kellene az amerikaiak olajfüggőségét és többet költeni az alternatív energiaforrásokkal foglalkozó kutatásokra.
Ez azon ritka esetek egyike, amikor az exelnök a jelenlegivel egyetért. Jimmy Carter – pártja még aktív prominenseivel ellentétben – kezdettől ellenezte az iraki háborút, s ennek nyíltan hangot is adott. Vihart kavart akkor is, amikor a minap Jeruzsálemben azt tanácsolta az izraelieknek és a Bush-kormányzatnak, hogy adjanak egy esélyt a Hamásznak. Szerinte nem szabad elutasítani a tárgyalásokat, hátha sikerül rábírni az erőszakról való lemondásra a radikális palesztin szervezetet. A Carter-központ megfigyelői úgy ítélték meg, hogy demokratikus módon zajlott a palesztin voksolás. Konzervatív körökben külön felzúdulást keltett, hogy Carter azt javasolta, az ENSZ-en keresztül folytassák a palesztin nép segélyezését. Voltak akik elítélték az exelnököt, amiért King özvegyének temetését arra használta fel, hogy bírálja a republikánus kormányzatot. Mások szerint viszont nagyon is helyévaló volt emlékeztetni, hogy bizony annak idején a King-házaspárt is lehallgatták, s hogy a Katrina hurrikán katasztrófája jelezte, még van mit tenni az amerikaiak egyenlő jogaiért.
A Fehér Ház sok más lakójával ellentétben a 39. elnök nem önmaga mauzóleumává alakította elnöki könyvtárát, a Carter-központ aktív, élő intézmény. Szakértői már legalább hatvan külföldi választás tisztaságának ellenőrzésében vettek részt, feleségével közös alapítványuk, a Habitat for Humanity világméretű egészségi programokat finanszíroz. Carter máig örömét leli a kétkezi munkában, rengeteget dolgozik asztalosműhelyében, egy általa faragott íróasztalt a minap egymillió dollárért árvereztek el, ez a pénz is jótékony célokra megy majd. A Habitat helyi önkénteseket bevonva olcsó házakat épít világszerte. A mélyen vallásos exelnök baptista, újjászületett keresztény, akárcsak ifjabb Bush. Ám régen szakított az evangelizáló keresztények mozgalmával, amelyben túlsúlyba jutottak a konzervatívok, s amelynek a jelenlegi elnök az újjáválasztását köszönheti.
Talán kevesen emlékeztek rá, hogy a Carter-házaspárnak három fia is volt, hiszen kései kislányuk, Amy Lynn élt velük a Fehér Házban. Az exelnök elsőszülöttje, az 59 éves Jack eddig az üzleti életben tevékenykedett. Viszonylag későn gondolta meg magát, hogy mégiscsak megpróbálkozik a politikával, mert az elmúlt években egyre inkább úgy érezte, hogy rossz irányba halad az ország. Apja szerint a szenátori posztért küzdő Jacknek sokkal jobbak az esélyei, mint neki voltak, amikor harcba szállt az elnökségért.
Elekes Éva
