Forrás: HVG

Orvosai szerint veszélyben van Ariel Saron izraeli kormányfő élete: szombaton reggel bevitték a műtőbe, és újabb operációt hajtanak végre rajta – közölte a jeruzsálemi Hadassza kórház szóvivője.

„Azt lehet mondani, hogy a miniszterelnök élete veszélyben van” – jelentette ki Ron Krumer szóvivő. Mint mondta, a szombat reggeli CT-vizsgálat súlyos károsodást állapított meg a beteg emésztőrendszerében, ezért döntöttek a műtét mellett, amelyet azonnal megkezdtek. Az operáció jelenleg is folyik Saront január 4-én súlyos agyvérzés érte, akkor nyomban kórházba szállították, és több agyműtétet hajtottak rajta végre. Eszméletét azóta sem nyerte vissza. A hvg.hu jeruzsálemi tudósítója szerint az izraeli rádió gyászzenét játszik, s az orvosok szinte már lemondtak a kormányfő megmentéséről

MTI/hvg.hu

Comments are closed.