Forrás: Népszava

Lángoló diplomácia képviseletek, dühtől eltorzult tekintetek, Koránt magasba tartó kezek, halottak és sebesültek – e látványt közvetítik a Mohamed-karikatúrák nyomán kitört zavargások televíziós képsorai, melyeket az európai és az amerikai néző idegenkedve és nem kis megdöbbenéssel szemlél. Persze, ha hajlik a más kultúrák tiszteletére, akkor megállapítja, hogy a rajzokat nem kellett volna közzétenni, ám az iszlám világ reakcióját eltúlzottnak, sőt hisztérikusnak érzi.

Az érzelmek e félelmetes kitörését sok mindennel magyarázzák. A megmozdulások színhelyei többnyire diktatórikus, tekintélyelvű államok, ahol a szegénységben élő, a politikaformálás lehetőségétől megfosztott tömegek számára a karikatúrák elleni tiltakozás lehetőség arra, hogy dühüket a kamerákba kiáltsák. Az ugyanezen tömegektől joggal tartó, mert elnyomó és korrupt elit pedig boldog, hogy a düh most az egyszer még nem ellene irányul. Sőt, a tiltakozások szervezettségét látva az ember nem tudja elhárítani a gyanút, hogy a demonstrációkat valami módon felülről szítják. A fennsőbbség csak akkor lép közbe, ha az érzelmek úgy elszabadulnak – például a diplomáciai képviseletek ostrománál – hogy az már az állami érdekeket sért.

A tiltakozókat és érzelmeiket feltehetően manipulálják, de azért szögezzük le: van mit manipulálni. Vagyis az érzelmek többnyire valódiak. Hogy miről van szó? Például a sokat emlegetett arab-muzulmán frusztráltságról. E vallás híveinek tudatában a múlt sokkal elevenebben él, mint az európaiakéban vagy amerikaiakéban. Minden muzulmán és különösen minden arab nosztalgikusan gondol vissza azokra az időkre, amikor az egységes iszlám kalifátus a világ leghatalmasabb birodalma volt, amikor a muzulmán tudomány és kultúra minden tekintetben élenjárónak számított – valahogy úgy, ahogy egyesek nálunk – csak persze sokkal kevesebb átéléssel – Mátyás király államára vagy a „három tenger mosta Magyarországra” emlékeznek.

De mit lát az arab vagy a többi muzulmán most? Azt, hogy társadalma nem csak a Nyugat, de immár a gyorsan fejlődő Kelet-Ázsia mögött is elmarad, mégpedig nem csak gazdaságilag és tudományosan, de kulturálisan is. A túlzottan is történelem-tudatos iszlám világ emlékezetébe a szégyen jelképeként égtek bele az olyan dátumok, mint 1798, amikor az ifjú Bonaparte tábornok hadteste játszi könnyedségel szórta szét a nálánál nagyob létszámú egyiptomi hadsereget, illetve és 1967, az Izraeltől elszenvedett, ha lehet, még csúfosabb kudarc éve. (Hogy aztán Szaddám Huszein reguláris erőinek 2003-as vereségéről ne is beszéljünk.)

A régi dicsőség és a jelen nyomorúság kontrasztja dühöt és elkeseredést vált ki, bűnbakkeresésre ösztönöz és összeesküvéselméleteknek ad tápot. Nem véletlen, hogy az elmúlt évtizedekben az iszlám társadalom vált az antiszemitizmus első számú közegévé és az sem, hogy a tüntetők az egész karikatúraügy mögött cionista ármányt sejtenek. (A rajzokat egyetlen izraeli vagy európai zsidó lap sem közölte.)

De az érzelmek más szempontból is valódiak. A muzulmán közeg ugyanis nem csak a történelmet éli át elevenebben, mint az európai, hanem – és különösen – a vallást is. Nehéz olyan hasonlatot találni, amely érthetővé tenné a magyar olvasó számára, mennyire komolyan veszik ezt a muzulmánok. Ha azt mondanánk: akkor érthetjük meg igazán az iszlám világ felháborodását, ha elképzeljük, hogyan reagálna az átlag magyar (nem a szélsőjobboldali) arra, ha valaki a magyarságot gyalázná, akkor még mindig csak kevéssel jutunk közelebb a magyarázathoz. Mert Európában – és benne Magyarországon – a nemzeti eszme már messze nem foglal el olyan központi helyet az emberek fejében, mint az iszlám világban a vallás. Inkább képzeljük el valakit, aki előttünk – és a legnagyobb nyilvánosság előtt – arról elmélkedik, hogy édesanyánk valamikor az utcasarkon kereste a kenyerét, és amikor ezen felháborodunk, ártatlan arccal a szólásszabadságra hivatkozik. Nos, a muzulmán hívő valahogy így reagál a Mohamedről szóló karikatúrákra.

A reakció megnyilvánulási formái – a düh és a fanatizmus – olyan idegenszerűek az európaiak és amerikaiak számára, mintha hordozói nem is ugyanahhoz az emberi fajhoz tartoznának, mint mi magunk. De aki ezt hiszi, az téved. A muzulmánok is csak olyanok, mint mi vagyunk – pontosabban, mint amilyenek valamikor voltunk. Aki az iszlám világ jelen állapotán fintorog, gondoljon saját európai múltunkra: a középkori önostorozókra, akik e szenvedés által akartak megigazulni, az istenítéletekre, amikor a véletlen döntött a bevádoltak sorsa fölött, a gyermekek kereszteshadjáratára, amikor a romlatlannak és ezért Istenhez közelebb állónak tekintett kiskorúakat küldtek a biztos halálba, az inkvizícióra, a boszorkányperekre, vagy hogy közelebbi, befejezetlen múltunkat is számba vegyük, a két világháborúra és a holokausztra. Az, amit Európa és a muzulmán világ különbségnek hiszünk, a valóságban csupán egyfajta fáziseltolódás: ami gondolkodásmódját, mentalitását illeti, az iszlám társadalom mintha még a középkorban – vagy helyenként más-más, de a mienkéhez képest korábbi korban leledzene – miközben a legmodernebb fegyverekkel van felszerelve, vagy azok birtoklására törekszik. „Erős embereiket” a legtöbb helyen elnöknek, kormányfőnek nevezik, ám népükhez való viszonyukat tekintve ezek a korábbi európai évszázadok abszolutista uralkodóinak felelnek meg. Földrészünk valamikor ahhoz hasonló mentális állapotban volt, mint amilyenben ma az iszlám világ. S abból a tényből, hogy mára kiemelkedett ebből az állapotból, bízvást következtethetünk arra, hogy egyszer a muzulmánok is kiemelkednek belőle, hiszen sem nem rosszabbak, sem nem jobbak nálunknál. Joggal remélhetjük, hogy eljön egyszer egy muzulmán reneszánsz, születik egy muzulmán Luther és lesz egyszer muzulmán felvilágosodás is. Egyelőre azonban, ha az Iszlám világába nézünk, saját múltunk néz vissza ránk.

Kepecs Ferenc

Egy botrány kronológiája

2005. szeptember 30. a dán Jyllands-Postenben megjelennek a Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrák

2005. október 20. muzulmán országok nagykövetei tiltakoznak a dán miniszterelnöknél

2006. január 10. egy norvég lap ismét megjelenteti a karikatúrákat

2006. január 26. Szaúd-Arábia a Mohamed prófétát kigúnyoló rajzok miatt tiltakozásul visszahívja nagykövetét Dániából, Líbia bezárta koppenhágai diplomáciai képviseletét

2006. január 30. első tömegmegmozdulások – fegyveresek elfoglalják az Európai Unió gázai irodáját, és követelik: kérjenek bocsánatot

2006. január 31. a dán újság, amely először közölte a vallásalapítóról a gúnyrajzokat, bocsánatot kér

2006. február 1. Európa-szerte több országban ismét leközlik a karikatúrákat

2006. február 2. az egyiptomi laptulajdonos elbocsájtja a Mohamed prófétáról készített rajzokat leközlő France Soir főszerkesztőjét

2006. február 4. Szíriában a feldühödött tömeg megostromolja a damaszkuszi dán és a norvég nagykövetség épületeit; letartóztatnak két jordán újságírót, akik újságjaikban leközölték a dán karikatúrákat

2006. február 5. a zavargások átterjednek Libanonra, Bejrútban is megrohamozzák a dán nagykövetséget

2006. február 6. a tiltakozóhullám első halálos áldozatai: Afganisztánban öten vesztik életüket, Szomáliában egy tinédzser ha meg; Indonéziában megtámadják Dánia és az Egyesült Államok konzulátusát; tiltakozó megmozdulások Delhiben, Thaiföldön és Gázában

2006. február 7. Teheránban, Irán fővárosában Molotov-koktélokkal dobálják meg a dán nagykövetséget, Irán megszakítja a kereskedelmi kapcsolatokat Dániával, támadás éri az EU soros elnöki tisztét betöltő Ausztria nagykövetségét is; Iránban bejelentik: „ellen-karikatúrákat” adnak ki a holokausztról

2006. február 8. újabb két halálos áldozata van az afgán tiltakozó mogmozdulásoknak, ezzel legkevesebb kilencre emelkedik azon afgánok száma, akik a karikatúra-ügy miatti összecsapásokban életüket vesztették.

Az iráni alelnök cáfolja Rice asszonyt

Iszfandiar Rahim Masai iráni alelnök visszautasította csütörtökön azt az amerikai vádat, hogy Teherán szándékosan szítja a tüntetők dühét az európai lapokban közölt Mohamed-karikatúrák kapcsán. A jakartai látogatáson tartózkodó iráni államférfi „hazugságnak, száz százalékig alaptalan állításnak” nevezte az amerikai vádat. Kijelentette, hogy „nincs semmiféle összefüggés” az iráni atomprogrammal kapcsolatos nemzetközi vita és a Mohamed-karikatúrák miatt kirobbant tiltakozáshullám között. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter vádolta meg azzal szerdán Iránt és Szíriát, hogy szándékosan szítja a Mohamed-karikatúrák ellen tiltakozó muzulmánok dühét, mert ki akarja használni a tüntetéshullámot saját céljai érdekében.