A Hamasz a nyugati kormányok bocsánatkérését és a próféta „védelmét” követeli a közvetítésért cserébe
Népszabadság * Hírösszefoglalónk * 2006. február 11.
Iszlamisták tüntettek tegnap Skopjében Kép: REUTERS – Ognen Teofilovski A Hamasz politikai vezetője feltételeket szabott a Nyugatnak ahhoz, hogy lenyugtassa azokat a muzulmánokat, akiket felbőszítettek az európai lapokban megjelent Mohamed-karikatúrák. Háled Mesaal tegnap, a francia rádióban nyilatkozva leszögezte: amennyiben a nyugati kormányok bocsánatot kérnek a gúnyrajzok miatt, a Hamasz megkísérli a kedélyek lecsillapítását.
Mesaal azt is követelte, hogy az érintett országokban hozzanak olyan törvényeket és intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy „ilyen támadások még egyszer nem kerülnek kinyomtatásra”.
A Hamasz Damaszkuszban élő vezetője utalt arra, hogy több nyugati államban törvényileg tiltják a holokauszt tagadását. – Szükség van olyan törvényre is, amely nemcsak Mohamed, de az összes próféta és az összes vallás elleni támadásoknak is útját állja – idézte az MTI Mesaalt.
A Mohamed-karikatúrák miatt felbőszült mozlim világ pedig nem nyugszik: Kenyában a rendőrség belelőtt a több száz tüntetőbe, Banglades fővárosában karhatalmat kellett bevetni a dán követséghez vonuló, tízezer fősre becsült demonstráló tömeg ellen. Iránban kövekkel dobálták meg a dán és a brit nagykövetséget, s több tízezres megmozdulások voltak számos országban, így Macedóniában, Afganisztánban, Malajziában és Törökországban is. Az elmúlt napok utcai tiltakozásaiban legalább tizenegyen vesztették életüket.
Eközben megfenyegette a Mohameden gúnyolódó hitetleneket az Iszlám Dzsihád palesztin szélsőséges szervezet egyik vallási vezetője. – Ha továbbra is támadják a prófétát, felégetjük a talpuk alatt a földet – idézte a Reuters a pénteki ima után nyilatkozó Khader Habibot. Egy magas rangú szaúdi vallási vezető pedig szigorú büntetést követelt azoknak, akik gúnyt űznek a prófétából.
Malajziában rendeletileg tiltották be az eredetileg a dán Jyllands-Postenben tavaly szeptemberben publikált Mohamed-karikatúrák utánközlését és birtoklását. A világ legnépesebb muzulmán államában, Indonéziában pedig a rendőrség kihallgatta az egyik karikatúrát kinyomtató bulvárlap kiadóját. A Jyllands-Posten viszont szabadságra küldte az inkriminált gúnyrajzokat megrendelő szerkesztőt, Flemming Rose-t. Míg a karikatúrákat közlő norvég magazin elnézést kért a muzulmánoktól, a stockholmi külügyminisztérium és rendőrség nyomására „zárolták” az egyik svéd szélsőjobboldali párt honlapját, amelyen látható volt a 12 gúnyrajzból álló sorozat. Mélyen átérezzük és megértjük a mozlim testvéreink lelkében kirobbant felháborodást – hangsúlyozza lapunkhoz elküldött közleményében a református egyház zsinatának elnöksége. A dokumentum utal arra, hogy a történelem során a reformátusokat is „számtalan esetben érte hitében, vallásos meggyőződésében méltatlan támadás”. (Munkatársunktól) A Pajzs Szövetség elnöke, Halász József tegnap közösség elleni izgatás miatt följelentette a Népszabadságot és a Magyar Hírlapot a Budapesti Rendőr-főkapitányságon a Mohamed-karikatúrák ügyében. A följelentés szerint a napilapok olyan Mohamed-karikatúrákat tettek közzé, amelyekkel „megsértik az iszlám vallás követőinek személyhez fűződő jogait és gyűlöletkeltésre uszítanak ezen vallás követőivel szemben, viszályt szítanak a különböző felekezetek, hívők és nem hívők között, veszélyeztetik az ország és polgárai biztonságát”. Ha a közösség elleni izgatást valamilyen oknál fogva nem állapítanák meg, a karikatúrák közlése garázdaság bűntettének megállapítására is alkalmas, mivel a köznyugalmat súlyosan megzavarta.

