Népszabadság * Csákvári Géza * 2006. február 9.
Az idén 56. alkalommal megrendezett szemlén 26 versenyfilm szerepelKép: REUTERS – Arnd Wiegmann Ma kezdődik a hivatalos szezonnyitónak is tartott, a világ egyik legjelentősebb filmfesztiválja, a Berlinale.
Az idén 56. alkalommal megrendezett mustra 26 filmből álló hivatalos versenyprogramjában nincs hiány nagy nevekből. Itt lesz például Robert Altman, aki ezúttal zenés komédiával érkezik, a szintén veterán Claude Chabrol politikai thrillerével (főszerepét a magyar származású Isabelle Huppert alakítja), a hazánkban a Polip című sorozat sztárjaként ismert Michele Placido, a 2003-ban Arany Medvével jutalmazott brit Michael Winterbottom vagy az élő legenda, Sidney Lumet. Érdekesség, hogy első filmest is meghívtak a versenybe, a dán Pernille Fischer Christensent.
Szomorú tény, hogy az idén nem hívtak meg magyar filmet, ezzel nagyon régi hagyomány törik meg: a rendszerváltás óta minden évben komoly magyar filmes csapat volt jelen a rendezvényen. Tavaly például a Sorstalanság került versenybe.
– Minden filmfesztivál, így a Berlinale esetében is egy szuverén válogatóbizottság dönt arról, hogy milyen filmeket, alkotókat hívnak meg – mondja lapunknak Vezér Éva, a Magyar Filmunió ügyvezetője. Hozzátéve: annak idején Berlin nem tartott igényt sem Antal Nimród Kontrolljára, sem a Kenyeres Bálint rendezte Before Dawnra, pedig mindkettő nagy nemzetközi karriert futott be végül.
Vezér Éva elmondta: újdonság, hogy a mustra részeként megszervezett filmvásáron idén öt ország – Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia és Magyarország – közös standdal képviselteti magát. A Magyar Filmunió vezetője szerint ez azért is fontos, mert a kedden befejeződött filmszemlén több olyan mű is szerepelt, amely iránt fokozott nemzetközi érdeklődés tapasztalható. A művekkel kapcsolatos tárgyalásokat Berlinben foly-tatják.

