Forrás: Heti Válasz

Estefán Zsolt, vilag@hetivalasz.hu

Újabb néhány évet nyerhet Irán az atomprogramja miatt támadt vitában. Békés céljait most azzal próbálja bizonyítani, hogy hajlandó lenne külföldről beszerezni atomerőműve fűtőanyagát.

Tavasszal akár az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé is kerülhet az iráni atomügy, amelyet rendkívüli ülésen vitat meg csütörtökön Bécsben a Nemzetközi Atomenergiaügynökség (NAÜ). A Nyugat a NAÜ-ülés után azt várná a BT-től, hogy szólítsa fel Teheránt: állítsa le a nukleáris fűtőanyag gyártását. Ám Irán elutasító válasza esetén is kétséges, hogy a testület végül nemzetközi büntetőintézkedéseket vezet be.

A diplomáciai huzavona miatt egyelőre csak a kőolajpiac bolydulhat meg. A natanzi urándúsító január második hetében történt újranyitása árfelhajtó hatású lehet, mint ahogy szinte dollármilliókban mérhető az is, amikor Mahmúd Ahmadinezsád államfő Amerika- és Izrael-ellenes beszédet mond egy-egy nagygyűlésen. Neki ugyan nincs semmilyen hatalma a hadsereg felett, de elég még néhány nemzetközi felháborodást kiváltó újabb kijelentés, és valóra válhat a tőzsdei szakértők félelme: jelentősen megdrágul a kőolaj amúgy sem alacsony világpiaci ára. Egyes várakozások szerint a mostani 60 dollár körüli hordónkénti ár százra is felugorhat.

Ahmadinezsád szavai otthon is jól kamatoznak. „A Nyugat gyarmatosító politikájával” szemben sokak számára elfogadhatók az Irán függetlenségét védő megnyilatkozások. Hivatkozási alap lehet ma is, hogy 1953-ban a főleg nyugati kézben lévő olajipart államosító Mohammad Moszadek kormányfőt az amerikai és a brit titkosszolgálat közreműködésével szőtt összeesküvés buktatta meg.

A politikai elit viszont inkább csak abban mutatkozik egységesnek és továbbra is nagyon elszántnak, hogy mindent megtesz az 1974-ben építeni kezdett atomerőmű megvalósításáért. Az elnök kijelentéseit a vallási vezetők egyáltalán nem támogatják. Ali Hamanei ajatollah, Irán tényleges irányítója állítólag az egyik korábbi államfőt, Rafszandzsanit bízta meg azzal, hogy ügyeljen Ahmadinezsádra, és mérsékelje az általa okozott külpolitikai károkat. Az 1979-ben hatalomra jutott rendszer identitását bármennyire is az Amerika-ellenesség adja, Iránnak nem érdeke, hogy Afganisztánhoz, Irakhoz és Észak-Koreához hasonlóan kiváltsa az Egyesült Államok túlzott érdeklődését. A múlt héten békülékeny hangot ütött meg a nukleáris tárgyalásokat vezető Ali Laridzsani. Megfeddte, majd a tárgyalások folytatására szólította fel az EU-trojkát, Nagy-Britanniát, Németországot és Franciaországot, végül azt hangoztatta: „korábban is megmondtuk, kutatásaink laboratóriumi szintűek”. Január közepén Ahmadinezsád is visszavonulót fújt, amikor úgy nyilatkozott, hogy országának nincs szüksége atomfegyverre, mert az csak azoknak kell, akik „mindent erőszakkal akarnak megoldani”. Majd hozzátette, hogy „tévednek azok a vezetők, akik azt hiszik, hogy békét teremthetnek maguknak a másoknak okozott háborúval”.

A Nyugat és Irán közti vita csitulhat ugyan, de alapvető változás mindeddig nem történt a két fél felfogásában. Európa és Amerika kizárólag a teljes együttműködést szorgalmazza. Teheránból nézve ez azonban egyenlő lenne a függetlenség feladásával. Úgy ítélik meg a helyzetet, hogy nem vétettek az atomsorompó-egyezmény ellen, és senki sem kérdőjelezheti meg békés célú atomprogramjukat. Azzal kevésbé törődnek, hogy nukleáris ügyekben az óvatosan adagolt információkat sokféleképpen lehet értelmezni. Akár úgy is, hogy Irán atomfegyver előállítására készül. Ezt a „kommunikációs szakadékot” hidalná át Oroszország évek óta ismételgetett javaslata: ne Iránban, hanem orosz üzemekben készüljön a dúsított urán a buseri atomerőmű számára. Sokáig süket fülekre talált a kezdeményezés, s úgy tűnik, változást most az ENSZ BT felemlegetése okozhat. Irán immár hajlandóságot mutat rá, hogy külföldről szerezze be a nukleáris fűtőanyagot. Meggyőző érv lehetett az „atomklubba” tartozó Oroszország és Kína helyzete is. Moszkva részt vesz a buseri atomerőmű építésében, Kína pedig már három éve is Iránból szerezte be kőolajszükségletének 13 százalékát. Mindkét hatalom jó viszonyban akar maradni a teheráni vezetéssel, de egyiküknek sem érdeke, hogy a BT elé kerüljön az iráni nukleáris program. Márpedig ha az ENSZ-ben kell tárgyalni róla, akkor már előtte ki kellett derülnie, hogy mégsem békések a teheráni szándékok.