Deák Péter biztonságpolitikai szakértő szerint a Mohammed-rajzok miatt kitört botrány újabb éket ver az iszlám világ és a zsidó-keresztény civilizáció közé, amelynek viszonyát eddig számos nézeteltérés terhelte. A szakember a Klubrádióban kifejtette: a mostani vitában a demokrácia alapjául szolgáló szabad véleményközlés, valamint az emberi méltóság tiszteletben tartásának követelménye került szembe egymással. Deák Péter elmondta, úgy tűnik, hogy a botrány erőszakos, polgári engedetlenséghez köthető része lecsengőben van. Kiemelte, hogy maguk az arab országok kormányai léptek fel a tiltakozókkal szemben. A vita Magyarországra nincs közvetlen veszéllyel a világ gazdaságát ugyanakkor vélhetően megrendíti. Ehhez azonban az utóbbi időben hozzászokthattunk – jegyezte meg a biztonságpolitikai szakértő.

