Forrás: Stop!

Belgium folytatja a palesztin segélyakciókat Időpont: 2006-02-06 11:05:33

Belgium meggondolta magát a palesztin területeknek nyújtott segélyek befagyasztása kérdésében: a korábbi bejelentéssel ellentétben folytatják a térségben megkezdett humanitárius segélyprogramokat. Ezt Armand De Decker együttműködési és fejlesztési miniszter közölte.

A palesztin területeknek nyújtott belga segély összegét az elmúlt években 4 millió euróról 10 millió euróra növelték, és jelenleg a térségben 11 projekt fut, 23 millió euró értékben.

A tervek áramfejlesztők létesítésével, iskolák és laboratóriumok építésével, a helyi hatóságok támogatásával kapcsolatosak. A miniszter tájékoztatása szerint a két, korábban beszüntetett terv közül egyet már újra is indítottak. E projektben a tervezési minisztériumnak nyújtanak támogatást.

A belga döntés azután született meg, hogy az Európai Bizottság külügyi irodája közölte: továbbra is támogatják a palesztin hatóságot.

A másik leállított projekt az áramszolgáltatás megteremtését szolgálja egyes területeken, ennek első fázisa még most is tart, csupán a második szakasz 2007-re tervezett indulását halasztották el ideiglenesen.

A miniszter szerint a nagy kérdés most az, hogy a Hamasz felhagy-e erőszakos törekvéseivel és elismeri-e Izrael államot. Belga ellenzéki politikusok bírálták a korábbi korlátozó döntést, mondván, hogy idő előtt büntették a palesztin hatóságot, mint egy gyermeket, aki azt tervezi, hogy „esetleg titokban ellop egy süteményt”.

euractiv.hu

Comments are closed.