Forrás: NOL

Népszabadság * Koblencz Zsuzsa * 2006. február 6.

A sportegyesület igyekszik megóvni az épületet Kép: Kováts Zsolt Cegléd egyik legszebb épülete a zsinagóga. Ezen a néven azonban nemigen emlegeti senki, harminc éve a Ceglédi Vasutas Sportegyesület élete zajlik benne, s csak a hozzánk hasonló, odatévedt átutazó áll meg előtte, hogy a különös látványtól kis időre legyökerezve eltűnődjön a dolgok változásán.

A zsinagóga homlokzata egy iskolaépülettel néz szembe. Az oldala mellett elfutó járdán szocreál kocka terpeszkedik, amelyről egy tábla miatt azt hihetnénk, hogy büfé – ám, mint utóbb kiderül, trafóház, amely a szép épület aljában igen otromba. A sportegyesület már szorgalmazta az eltüntetését, de a Démásznak állítólag stratégiailag fontos.

A hajdani zsinagóga közvetlen szomszédja egy szemlátomást utolsó óráit élő imaház – megint csak a múlandóság jelképeként -, oldalfalához hozzáragadva pedig a nagyon is jelenvaló: egy internetes kávézó, amelynek ajtaja sűrűn nyílik-csukódik.

A helybelieknek ez a hangulatában rendkívüli enteriőr fel sem tűnik, naponta járnak el itt, észre sem veszik. Pedig a helyileg védett épületbe, a zsinagógába beljebb kerülve még inkább felébred az ember kíváncsisága: miképpen változott ez a hely azzá, ami most?

Horváth József, a vasutassportegyesület elnöke ad felvilágosítást erről. E szerint a sportegyesület 1969-ben vette meg az épületet a zsidó hitközségtől tízezer forintért. Amint a fáma számon tartja, az adásvétel során a rabbi azzal adta át a holokauszt miatt akkor már csak négy-öt zsidó családot számláló Cegléd sportegyesületének a szerződést: inkább a tiétek legyen, mint „azoké”. Hogy így volt-e valóban, ma már nincs, aki megmondaná. Meglehet azonban, a sportegyesület nélkül a zsinagóga a szomszédos abonyi imaház sorsára jutott volna – amely végóráit éli, s bár igyekeznének megmenteni, nem kerül rá pénz sehonnan.

A ceglédit a sportegyesület megpróbálja megóvni. Mint Horváth József elmeséli, jártak a Dohány utcában is, hogy segítő partnerre találjanak, de a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is csupán erkölcsi támogatást tudott ígérni.

Az egyesületnek nincs elég pénze, az önkormányzat sem képes olyan mértékben támogatni, mint arra szükség lenne. Minden pályázaton indulnak, s azt a pár milliót, amit sikerül nyerniük, állagmegóvásra fordítják. Háromévente festetnek – mert egyszerre húszmilliójuk még sosem volt arra, hogy a penészedéstől, a salétromtól véglegesen megóvják a téglafalakat. Most éppen ott tartanak, hogy ebben az évben a fűtést, a világítást és egyéb költségeiket illetően nagyjából anyagi biztonságban tudják magukat. De hogy mi lesz jövőre, arra nézvést még az itteni sporteseményekre meghívott miniszterek sem tudtak eddig megnyugtató választ adni.

Eszmei értéke nagy, de piaci értéke nincs az épületnek, amelynek földszintjén a Táncsics utcai és a Mészáros Lőrinc Katolikus Iskola diákjai tartják rendszeresen a tornaórákat, s ahol esténként a birkózók és az ökölvívók edzenek. Az 1975-ben kettéválasztott belső tér emeleti része az asztaliteniszezőké – az ívelt ablakok alatt pattog a labda.

A „gyülekezés háza” nem sportcsarnoknak épült – arra azonban nincs remény, hogy az egyesület eladja, s másképpen, ideálisabb helyen nyújtson lehetőséget ezernél több gyerek és felnőtt sportolására – mondja Horváth József, aki abban azért mégis reménykedik, hogy legalább az épület megóvására jut a jövőben is valamennyi pénz. Ha pedig arra is futná, hogy környezetét a hozzá méltó módon rendbe tegyék, parkosítsák – az már szinte a kívánságok netovábbja.