Forrás: Népszava

Remélem, hazai olvasóim nem veszik majd zokon tőlem, ha Magyarországot – a kívülről, de empatikus megfigyelő szempontjából – azok közé az országok közé sorolom, amelyek demokratának nevezik magukat, de valójában, még csak a demokrácia tanulóéveit töltik. Ezért nem is lehet tőlük rossz néven venni, ha még minden országgyűlési vagy köztársasági elnökválasztást úgy élnek meg, mint rendszerváltást, szinte polgárháborús szenvedéllyel. Ez különbözteti meg őket a már konszolidált, igazi demokráciától, ahol a versengő pártok már nem vonják kétségbe a társadalmi és politikai rendszert, amelyben élnek, s a választások tulajdonképpen arról szólnak, hogy a szavazók programok között választanak, amelyeknek a tétje az, hogy az értékeiknek, és értékrendszerüknek legmegfelelőbb módszert választják maguknak. – Mégpedig reális programok között, amelyek közül mindegyiket meg lehet különböztetni a délibábos alaptalan ígérgetésektől.

Az utóbbi időben, sok olyan választási kampányt láthattunk a világban, amelyek a fentebb meghatározott típushoz tartoznak. Hadd említsem csak Egyiptomot, Bolíviát, Nicaraguát, és akár Irakot is, és végül Palesztinát. Külső forma szerint mindezekben az országokban normális, nemzetközileg ellenőrzött választások folytak le, de ugyanakkor, ha nem is mindig bevallottan, a szavazóknak a közül kellett választaniuk, hogy újraválasszák-e az addig uralkodó pártot, vagy pedig egy radikálisan más világnézet nevében fellépő, populista, vagy iszlámista pártra adják a szavazatukat, amelynek programjában a jogállamokat jellemző kritériumok, mint például a parlamentáris rendszer, az egyéni és kollektív szabadságjogok egyáltalán nem játszanak szerepet. Egyiptomban például, a kormányzó párt megtűrte ugyan, hogy ellenzéki programmal, iszlámista pártok is állíthassanak jelöltet, de hogy ezt mennyire nem lehetett komolyan venni, a választások befejezte után néhány héttel, az ellenzéki párt vezérét letartóztatták. Palesztinában a demokratikus jogokat nem mindig tiszteletben tartó FATAH vezetőivel szemben, nagy többséggel nyert a szélső iszlámista Hamász, amelynek programjában az iráni modellű, teokratikus rendszer behozatala és az Izrael elleni megsemmisítő háború folytatása áll.

Megjegyzem, hogy a Hamász döntő győzelme rendkívül zavarba hozza az amerikai politikát, amelynek egyik célkitűzése, mint tudjuk, az egész Közel-Kelet demokratizálása. Vajon milyen jogcímmel tagadhatja meg elismerését egy olyan abszolút antidemokratikus államrendtől, amelyet a kétségkívül szabad választásokon győztes terrorista párt nyert meg? Minden reménysége Bushnak abban áll, hogy a győztes Hamász, a nemzetközi elismerés kedvéért, legalább látszólag lemond az Izrael ellenes merényletek szervezéséről, és elismeri Izrael államának jogát a létezésre?

Persze, nincs arról szó, hogy Magyarországot ez utóbbi államokkal egy sorba helyezzük, viszont kétségtelen, hogy ezt az országot illetően sem lehetünk biztosak abban, hogy az esetleg győztes ellenzéki koalíció híve-e vagy sem a parlamentáris demokráciának, vagy inkább egy vezérelvű, populista módját kívánja bevezetni, vagy alkalmazni a demokráciának. Ne felejtsük el, hogy a parlamentáris demokrácia, nem tévesztendő össze a többség kizárólagos uralmával, amit azoknak az európai államoknak gyakorlata bizonyítja, ahol a többség tiszteletben kell, hogy tartsa az ellenzék jogait. Általában a többség és a kisebbség versenyviszonyban állnak egymással, de nem ellenséges viszonyban! Ágy például Franciaországban már megkezdődött a választási küzdelem a jobb- és a baloldal között, sőt, mondhatni, a jobboldalon a liberalizmus felé inkább hajló De Villepin és a tekintélyuralmi rokonszenveket tanúsító Sárközy közt folyik a harc, míg a baloldali pártokban sem alakult még ki az egység, a köztársasági elnökségre jelölt személyt illetően. De arra itt senki sem gondol, hogy egyik, vagy másik oldal győzelme esetén, az államrend ebben vagy abban az irányban megváltozhatnék. Ugyanezt mondhatjuk Nagy-Britanniára, vagy akár Németországra is, amely a világháború óta másodszor ad példát, a jobb- és a baloldal összefogására, amikor arról van szó, hogy egyiknek sincs abszolút többsége, programjának megvalósítására, igaz, hogy az egyiknek a programja se irányzott elő lényeges és radikális változást az ország demokratikus rendszerében.

Visszatéve Magyarországra, hadd fejezzem ki reményemet, hogy az április 9-re kitűzött választásokkor a magyar nép meg fogja mutatni, hogy élni tud az általános és titkos választás jogával, amelynek megszerzéséért szinte egy évszázadon keresztül küzdöttek elődeink. Egyúttal kinyilvánítja elutasítását minden kalanddal szemben, amely elválasztaná az európai egység többi konszolidált államától.

Fejtő Ferenc