Forrás: NOL

NOL * Népszabadság Online * 2006. február 3.

A Sorstalanság rendkívüli film, és nem csak a koncentrációs tábor hétköznapjainak szívszaggató részletei miatt, de azért is, mert súlyt helyez a II. világháború előtti és utáni élet bemutatására is – olvasható a The Washington Post pénteki számának filmkritikájában Koltai Lajos filmjéről.

Ann Hornaday kritikája szerint a Kertész Imre regényéből készült Sorstalanság sok más hasonló témájú filmmel szemben elhagyja az ismert kliséket, a vizuális történetet a legstilizáltabb, felejthetetlen képekre és gesztusokra csupaszítja le.

A rendező Koltai munkáján végig látszik, hogy kiváló operatőr: az aprólékos műgonddal megkomponált és forgatott filmen a szépiafesték-paletta először édeskés nosztalgiát sugall, majd fokozatosan a színétől és értelmétől megfosztott világot jeleníti meg.

A film utolsó jelenetei mesterien idézik fel, milyen zavarodottsággal járhatott a visszatérés, a túlélő milyen helyzetekbe kerülhetett. A kritikus törést érez a műben ott, ahol a főhős, Köves Gyuri végül fanyar szavakkal kijelenti, hogy folytatnia kell „ezt a folytathatatlan életet”.

A Kertész Imre szavaiban tükröződő kétértelműség, fekete humor, fortélyos, bölcs irónia a kritikus szerint nem érvényesül teljesen Gyurinál, aki a filmben nem sokkal több a szenvedés szótlan jelképénél. A kritikus szerint érdekes lett volna olyan jellemet látni, aki olyan kemény és mókás, mint amilyenek a szavak, amelyekkel később elmeséli történetét. Tulajdonképpen van is ilyen szereplő a filmben, a Dimény Áron által alakított idősebb fogoly, aki azt tanácsolja Gyurinak, hogy mindig legyen egy falás kenyér a zsebében „önbecsülésből”.

A kritikus szerint még egy ilyen csaknem végzetes hiba ellenére is a Sorstalanság meditáció Kertész fő témáiról, a sors véletlenszerűségeiről, valamint a jó és a rossz ugyancsak kiszámíthatatlan természetéről. Elegánsan mutatja meg az antiszemitizmus abszurditását, és sikerül láthatóvá tennie azt, ami mindig is felfoghatatlan marad.

(MTI)