Forrás: Népszava

„Vallási dogmák nem irányíthatják a demokratikus társadalmakat” – írta a France Soir szerdai számában, amikor publikálta a Mohamed prófétát ábrázoló mind a 12 szatirikus rajzot, amelynek korábbi dániai közlése miatt az egész muzulmán világ felháborodott. „Meggyaláztak egy vallási szimbólumot, amely sokak számára szent” – jelentette ki Ichwan Sam, az indonéz legfelsőbb vallási tanács főtitkára.

A Jyllands Posten rajzait követően a dániai muzulmánok felháborodottan tiltakoztak, ám amikor az újság nem volt hajlandó megbánást mutatni, a nemzetközi közvélemény elé vitték a problémát. Anders Fogh Rasmussen miniszterelnök olajat öntött a tűzre: nem fogadta 11 arab állam nagykövetét, mondván, országában sajtószabadság van, és neki semmi köze nincs ahhoz, mit közölnek a dániai újságok.

Ezt a kemény magatartást tanúsították mindaddig, míg a tiltakozás akkora méreteket öltött, hogy dán zászlókat égettek, dán állampolgárok életét fenyegetik, és napi többszáz millió forintnyi veszteséget okoz a gazdaságnak a dán áruk bojkottja. Négy hónap telt el, és előbb az újság főszerkesztője, majd a miniszterelnök is kénytelen-kelletlen sajnálkozásukatt fejezték ki. Az eseményeket azonban ugyanúgy nem lehet gyorsan lefékezni, mint egy hatalmas, óceánjáró hajót.

Dániában, ugyanúgy, mint Európa több államában, évek óta kísért az iszlamofóbia. Parlamentbe jutása óta uszít a szélsőséges Dán Néppárt a bevándorlók, azon belül is különösen a muzulmánok ellen. Dániában az idegenellenesség majdhogynem „szobatiszta” lett manapság. Ezért nem reagált megfelelően a miniszterelnök, amikor egyszerű diplomáciai manőverrel el lehetett volna még simítani a konfliktust.

A kérdés nem is annyira az, hogy mikor jutnak hozzá megszokott vajukhoz és sajtjukhoz az Arab Emirátus lakói. Sokkal inkább az, vajon mi történt volna, ha mondjuk olyan antiszemita rajzokat közölt volna a Jyllands Posten, amelyek rendre megjelentek Európa-szerte a 30-as években, ahogy erre Bill Clinton rámutatott. Vagy ha – mint ahogy muzulmán vallási vezetők mondták – Jézust figurázná ki valaki? Megengedhető-e, hogy vallási szimbólumokkal csináljanak viccet a szólásszabadság nevében? Meddig terjedhet a szólás szabadsága? Vagy csak a többség szimbólumai a szentek, a kisebbségekkel azt lehet tenni, amit a törvény éppenséggel nem tilt? Más oldalról viszont lehetnek-e akármelyik vallás dogmái iránymutatók, kényszerítők egy demokratikus társadalomban?

Sok minden belefér a szólás szabadságába, de morálisan vagy intellektuálisan attól még nem biztos, hogy elfogadható. Meg kell védeni a fundamentalizmustól a nyitott társadalmat, de ettől még nem kell emberek érzéseit megsérteni. A Jyllands Posten főszerkesztőjének igaza volt önkritikájában: „Távol tartjuk magunkat olyan szimbolikus tettektől, amelyek egyes népek, vallások vagy népcsoportok demonizálását célozzák.” Kár, hogy ezzel az okos mondattal négy hónapot várt. Még nagyobb kár, hogy ezt időben nem ismerte fel a miniszterelnök sem. Ezzel nem bűnt, hanem politikai hibát követett el, amelynek Dániára nézve jelenleg még beláthatatlanok a következményei.

Garam Katalin (Lund)