Forrás: Népszava

Még a március végi izraeli választások előtt további, a megszállt területeken illegálisan létesült zsidó települések felszámolása várható – annak ellenére, hogy Amona település házainak lebontása során szerdán példa nélküli összetűzésekre került sor fiatal telepesek és a rendőrség között és a telepesek még élesebb ellenállásra készülnek a jövőben.

Ehud Olmert ügyvezető miniszterelnök kijelentette: az illegális települések felszámolása nem függ össze a palesztin választásokkal vagy az új palesztin kormány megalakulásával. A kormány szilárd elhatározása a törvényes rendet a megszállt területeken is érvényre juttatni – mondta.

A több mint 200 sebesültet követelő amonai akciót több oldalról is bírálták. A nacionalista jobboldal azzal vádolja Olmertet és kormányát, hogy kiprovokálták az összetűzést és „a Hamasz ügyét szolgálták”. De sok baloldali politikus is úgy véli, ha lovak és gumibotok helyett vízsugarakat, esetleg könnyfakasztó gázt használt volna a rendőrség, kevesebb sérülttel érhette volna el a célját. A Munkapárt az amonai kiürítés kivizsgálását követeli, egy vizsgálóbizottság felállítását támogatná Mose Kacav elnök is.

Egy gyors felmérés szerint a megkérdezettek 57 százaléka a telepeseket okolja a fejleményekért és csak 16 százalék a hadsereget és a rendőrséget. Megfigyelők szerint, az amonai akció vízválasztó lehet abban az értelemben, hogy több ezer fanatikus fiatal immár saját vezetői utasításait sem fogadja el, tudatosan „elszakad Izraeltől és intézményeitől” (a fiatal telepesek izraeli zászlókat is égettek) és mintha egy „saját Júdea államot” alapítanának maguknak. „Persze, csak amíg a gyűlölt Izrael hadserege védelmezi őket”, mint ahogyan gúnyosan megjegyezte a Jediot Ahronot jegyzetírója.

Két sikert könyvelhetett el az izraeli diplomácia az elmúlt napokban: George W. Bush amerikai elnök évértékelő kongresszusi beszédében ígéretet tett, hogy az Egyesült Államok megvédi „izraeli szövetségesét” az iráni atomfenyegetés ellen, amivel „ismét bebizonyította a két ország különösen erős kötelékét”. Hoszni Mubarak egyiptomi elnök pedig Cipi Livni izraeli külügyminiszterrel való találkozása után gyakorlatilag magáévá tette azt az izraeli álláspontot, hogy egy Hamasz-vezette palesztin kormánnyal csak akkor lehet kapcsolatokat fenntartani, ha lemond az erőszak alkalmazásáról, elismeri Izrael létjogosultságát és tiszteletben tartja a megegyezéseket, amelyeket a palesztin kormány korábban aláírt.

Az izraeli Legfelsőbb Bíróság tegnap felmentette Azmi Besara arab képviselőt az alól a vád alól, hogy damaszkuszi és bejruti látogatásai során beszédeiben azonosult a terrorista szervezetekkel. A bíróság nem tekintette a vádat bizonyítottnak és megjegyezte, hogy egy képviselő szólásszabadságát meg kell őrizni és védeni, „bármennyire felháborítók és sértők is a szavai”.

Yehuda Lahav (Tel-Aviv)

Képaláírás

Izraeli katonák letartóztatnak egy palesztin fiatalt Náblusz közelében, a Havara ellenőrző pontnál Fotó: Reuters

Comments are closed.