Forrás: NOL

Népszabadság * Nyilas Gergely * 2006. február 4.

Vlagyimir Putyin

Oroszország elvben közvetítő lehet a palesztinok és Izrael, illetve a Nyugat között, ám Moszkva helyzete is ellentmondásos.

Moszkva évtizedeken át „természetes szövetségese” volt a palesztin függetlenségi mozgalomnak, azaz a Jasszer Arafat vezette Fatahnak is. De az elmúlt évtizedek politikai tőkéje nem jelent garanciát arra, hogy a Hamasz-hatalommal is jó lesz a viszonya, sőt. Az Észak-Kaukázusban Moszkva nem egyezkedik az iszlám radikális oroszellenes erőkkel, így nem képzelhető el, hogy az ottani erőknek közvetve anyagi támogatást nyújtó Hamasszal ezt megtehetné. Ez csak akkor eshet meg, ha a Hamasz a hatalom közelében mérsékeltebb erővé válik, a Nyugat számára is szalonképes tárgyalópartner lesz. Moszkva bízik abban, hogy a döntően világi palesztinok hatására ez megvalósulhat.

Oroszország közvetítői szerepének súlyát valamelyest növelheti, hogy ellentétben a Nyugattal, a Hamaszt hivatalosan nem nyilvánította terrorista szervezetnek. Moszkva egyelőre a létrejövő új kormány elszigetelésével való fenyegetése helyett a mérséklésre teszi a hangsúlyt, bízva abban is, hogy a Fatah a vereség ellenére számottevő erő marad.

Ha azonban az új palesztin kormány vallási radikálisai nem lesznek hajlandók az útiterv szerint haladni, és Moszkva választani kényszerül a Hamasz és a Nyugat között, akkor Moszkva minden bizonynyal az utóbbi mellett dönt.

Moszkva, 2006. február

Comments are closed.