A magyar munkaerő szabad áramlásában Sólyom László államfő berlini útja sem hozott változást
Népszabadság * Inotai Edit * 2006. február 4.
Sólyom-Merkel kézfogás Kép: MTI – Kovács Tamás
A magyar kulturális évad programjai és az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójának emlékünnepségei álltak Sólyom László tegnapi berlini látogatásának középpontjában. Az államfő tárgyalt Horst Köhler szövetségi elnökkel, Angela Merkel kancellárral és Frank-Walter Steinmeier külügyminiszterrel is. Szóba került a szabad munkavállalás kérdése (itt a németek egyelőre ragaszkodnak a korlátozáshoz) és a balkáni rendezés, amely viszont mindkét ország érdeke. Az európai alkotmány ügyében Köhler és Sólyom is azt reméli, hogy a 2007-es német EU-elnökség végére sikerül megoldást találni. Sólyom szerint az alapjogi charta már most is érvényes, hiszen a luxemburgi bíróság mint szokásjogot alkalmazza, az Európai Unió működését pedig a korábbi szerződések garantálják.
Az államfő magyar újságíróknak elmondta: az október 23-i budapesti „56-os emlékünnepségre minden európai uniós miniszterelnököt, illetve államfőt meghívtak, valamint azon országok vezetőit, amelyek sok magyar menekültet fogadtak be (Egyesült Államok, Kanada, Brazília, Ausztrália, Izrael), de konkrét viszszajelzések még nem érkeztek. Német részről ígéretet tettek rá, hogy az államfő vagy a kancellár mindenképpen jelen lesz. Sólyom nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy a németországi ünnepségre október 29-én, a német demokrácia bölcsőjének tartott frankfurti Paulskirchében kerül majd sor, ahol várhatóan Helmut Kohl exkancellár is felszólal.

