Forrás: NOL

Népszabadság * Korányi László * 2006. február 3.

Világviszonylatban is Izraelben fordítják a nemzeti jövedelem legmagasabb százalékát a kutatás-fejlesztésre: a civil K+F ráfordítások mértéke az elmúlt 4-5 évben a GDP 4 százaléka fölött volt, megelőzve ezzel az EU két éllovasát, Svédországot és Finnországot.

A high-tech szektor szerepe a 90-es évek elején kezdett el növekedni és ebben jelentős szerepet játszottak az állami programok is. A tudásalapú iparágak támogatása mára egy komplex, egymásra épülő elemeket tartalmazó rendszerré állt össze. Ennek egyik vonulata kifejezetten az induló vállalkozásokra koncentrál, egy másik vonulat a sikeres, érett fázisban működő cégekre, a harmadik pedig az egyetemi és kutatóintézeti eredmények hasznosítását segíti.

Az induló vállalkozások számára, a munkanélküli mérnökök tudásának kihasználására, 23 államilag finanszírozott technológiai inkubátort hoztak létre. Az inkubátorokban egyidejűleg kb. 200 projekt zajlik és a cél minden esetben az, hogy valamilyen kockázati, vagy egyéb tőkebefektetési fázisig jussanak el a cégek az inkubátorban tartózkodás maximum 2 éve alatt. Mára a 23 induló inkubátorból 12-t privatizáltak.

Rövid idő alatt az is kiderült, hogy van a technológiai vállalkozásoknak és vállalkozóknak egy olyan fázisa, ami még az inkubációs szakaszt is megelőzi. Miattuk hozták létre a Lendület (héberül Tnufa) alapot, ahonnan maximum 50 ezer dollárt kaphat 6-9 hónapra az ötletgazda arra, hogy elkészítsen egy prototípust, kiderítse, hogy valóban eredeti-e és megvalósítható-e az ötlet és jó esetben eljusson abba a fázisba, ahol már egy vállalkozás formájában sikerrel pályázhat egy inkubátorházba. Az alap évente 100 körüli pályázatot fogad el, a döntést 2 hónap alatt hozzák meg.

Az elmúlt 10 év alatt befektetett kb. 50 millió dollárnyi állami pénz jó hasznosulását mutatja, hogy a Lendület program keretében kezdőlökést kapott vállalkozások eddig összesen jóval egymilliárd dollár feletti magántőke-befektetést generáltak.

A támogatást nyert cégek közül volt olyan, amelyet a 2000-es nagy internetboom idején több mint 400 millió dollárért (84 milliárd Ft) vásárolt fel egy vezető amerikai e-kereskedelemmel foglalkozó cég. Egy újabb keletű példa a Topspin Medical nevű vállalkozás, ami a szív artériák olyan miniatűr katéteres mágneses rezonancia vizsgálati módszerét dolgozta ki, amely szükségtelenné teszi a nagyméretű és drága külső készülék használatát. A cégbe két izraeli kockázatitőke-alap 16,5 millió dollárt fektetett, majd pár hónapja a tel-avivi tőzsdén újabb 8 millió dollárnyi részvénykibocsátást hajtottak végre, 35 millió dolláros (7,3 milliárd Ft) cégértéken.

Általában minden program-kategóriában vissza nem térítendő támogatásokat adnak, azonban a támogatások eredményeképpen generált árbevételből 3-5%-ot vissza kell fizetni a tudományos főhivatalnak, amelynek a költségvetése ma már egyharmad részben ezekből a jogdíjszerű bevételekből származik.

A támogatott négy fő technológiai terület sorrendje: kommunikáció, biotechnológia, szoftver és elektronika, amelyek közül a biotechnológia növekszik a leggyorsabban.

Comments are closed.