Népszabadság * Szőcs László * 2006. február 4.
Ferrero-Waldner
A szélsőségesek malmára hajtja a vizet, ha az Európai Unió kiszáll a palesztin területek anyagi támogatásából; a lépés viszont elkerülhetetlennek tűnik, ha a törvényhozási választásokon győztes Hamasz nem mond le az erőszakról, s nem ismeri el Izrael létezéshez való jogát – állítják Brüsszelben a döntéshozók. Másfelől: az arab világban most először váltottak le kormányt demokratikus módon.
Az EU – mint a palesztin területek első számú nemzetközi támogatója – fő dilemmája: hogyan biztosítsa (biztosítsa-e, s meddig?) Gáza és Ciszjordánia segélyezését, ha a pénzek a saját terrorlistáján is szereplő Hamasz kezébe juthatnak? Az unió tavaly félmilliárd euróval támogatta a Palesztin Hatóságot (PH), s most hangsúlyozza, hogy ennek háromnegyedét a segélyszervezetekkel kötötték le.
A politikai kritériumok immár adottak. A Hamasznak (pontosabban a választások nyomán felálló kormánynak) el kell(ene) ismernie Izraelt, le kell(ene) mondania az erőszakról, magáévá tennie a nemzetközi négyes ún. útitervét, be kell(ene) szolgáltatnia fegyvereit, s javítania a PH legendásan rossz pénzügyi fegyelmén. A Hamasz ismeretében – és a szervezet legújabb nyilatkozatai tükrében – nemcsak Brüszszelben rejtély, hogyan folytatható innen a békefolyamat.
Nem kedvez a Hamasz-győzelem a márciusi, izraeli választásoknak sem: a brüsszeli várakozások szerint a radikálisok megerősödését vonja maga után.
Brüsszel, 2006. február

