Forrás: Népszava

XVI. Benedek egyértelműen úgy foglalt állást, hogy a katolikus egyház nem szólhat bele a politikába. „Az egyház természeténél fogva tiszteletben tartja az állam autonómiáját és intézményeit” – írta a Famiglia Cristiana című lapban megjelent cikkében. Ezzel a megjegyzésével a saját maga által, a „Deus caritas est” (A szeretet Isten) című, múlt héten megjelent kérdésre adott választ.

Egyházügyi szakértők szerint a Vatikán XVI. Benedek trónra lépésével szigorúbban lép fel a politikai életben túlzottan is elmerülő papokkal szemben. Egyértelműen erre utal, hogy január elején a Szentszék közleményben szigorította meg a papok részvételét a lengyelországi közéletben. A Vatikán Varsóba akkreditált „nagykövete”, azaz apostoli nunciusa közleményben tudatta: a papok és szerzetesek csak írásos püspöki engedéllyel vehetnek részt a belpolitikai életben. Előzőleg, 2005 decemberében a lengyel püspökök vatikáni látogatásukkor arra kérték a Vatikánt, lépjen fel Tadeusz Rydzyk redemptorista szerzetes ellen, aki a hírhedt Radio Maryja rádiót és a Trwam nevű televíziót működteti. Mindkét orgánum idegengyűlölő, antiszemita tanokat hirdet, s ez – mint a lengyel főpapok rámutattak – ellentétes a lengyel püspöki konferencia álláspontjával.

XVI. Benedek újra és újra rámutat az egyház és az állam különbözőségeire. Többször felhívta a politikai élet irányítóit: munkálkodjanak egy „igazságosabb világ” megteremtésén.

Népszava online

Comments are closed.