NOL * Népszabadság Online * 2006. február 2.
Muzulmán, zsidó és keresztény szent szövegekre hivatkozva az amerikai költségvetés további egy százalékát kérte a szegények számára Bono, az U2 együttes frontembere csütörtökön.
A rocksztár a nemzeti imareggelin beszélt Washingtonban George Bush elnökkel és a kongresszus több tagjával. Kijelentette, hogy igazságtalan, ha nem engedik meg a szegényeknek, hogy eladják termékeiket, miközben a szabadpiacról szónokolnak, ha a gyerekekkel fizettetik meg nagyapáik adósságát, és ha visszatartják a gyógyszereket, amelyek életet mentenének.
Isten nem fogadja ezt el – mondta, és hozzátette: az enyém sem. Hát az önöké?
Bono fehér karkötőket osztott ki a Fehér Házba meghívottaknak az AIDS és szegénység elleni kampány felirattal, s Hillary Clinton szenátor volt az egyik vendég, aki a felvette a karkötőt.
Bono megköszönte az elnöknek, hogy segít a malária és az AIDS terjedése elleni küzdelemben. Bush az énekesénél jóval könnyedebb hangvételben megdicsérte, „jó világpolgárnak” nevezte Bonót, de nem válaszolt a kérésére.
Bono szerint az Egyesül Államok a költségvetésének kevesebb mint egy százalékát költi a világ szegényeire. A tavalyi költségvetés egy százaléka mintegy 26 milliárd dollár volt.
(MTI)

