A Vöröskereszt – Vörösfélhold Szervezet jelképének megváltoztatásáról döntöttek az 1949-es genfi konvencióhoz csatlakozott 192 tagállam képviselői Genfben, zöld jelzést adva ezzel Izrael felvételéhez a nemzetközi szervezetbe.
Az új jelkép neve „vörös kristály”, egy csúcsán álló vörös négyzet. A nemzeti tagszervezetek eldönthetik, hogy a kristályon belül feltüntetik-e vagy sem eddigi jelüket. Az utóbbi megoldás nemzetközi segélyakcióknál lehet hasznos, ha az adott terepen a kereszt vagy félhold jel ellenszenvet válthatna ki.
Izrael csaknem hat évtizede igyekezett csatlakozni a nemzetközi szervezethez, de ragaszkodott saját jelképéhez, a vörös Dávid-csillaghoz, amit viszont az arab és muzulmán országok rendre elutasítottak. A mostani, kompromisszumos megállapodás – melyet nem konszenzussal, de kétharmados többséggel fogadtak el – azonban megnyitja az utat a csatlakozáshoz.
Az embléma megváltoztatását a legvehemensebben Szíria ellenezte, amely azt követelte, hogy a Golán-fennsíkon élő szír állampolgárok számára tevékenykedhessen, ehhez azonban Izrael nem járult hozzá.
A genfi megállapodás előzménye az volt, hogy még novemberben Izrael megállapodott a palesztinokkal mentőszervezeteik kölcsönös elismeréséről és működéséről.
BPI-MCOnet

