Jövő hétfőn újra alkotmánybírót választ az Országgyűlés – mondta lapunknak a parlament alelnöke, az ügyben tartott egyeztetés után. Mandur László közölte, négypárti konszenzus alakulkt ki arról, hogy Paczolay Péter, a Köztársasági Elnöki Hivatal hivatalvezetője legyen Vasadi Éva utóda, aki 70. életévének betöltése miatt válik meg az alkotmánybírói poszttól. Mandur azt is közölte, a jelöltet szerdán hallgatja meg az alkotmányügyi bizottság. (Népszava)
Ezer aláírást kell összegyűjteni
Az Alkotmánybíróság (AB) hitelesítette a zsidóság nemzeti kisebbséggé nyilvánítását célzó aláírásgyűjtő ívet. Az aláírásgyűjtés kezdeményezői azt kérik, hogy az Országgyűlés a kisebbségi törvényben szereplő népcsoportok felsorolását a zsidó kisebbséggel egészítse ki. Ehhez az szükséges, hogy legalább ezer, magát a közösséghez tartozónak valló magyar állampolgár ezt kérje az Országgyűléstől, amely dönt a kérelemről. Az AB megvizsgálta és elutasította azokat a panaszokat, melyek szerint nem állnak fenn a zsidóság nemzeti kisebbséggé nyilvánításának törvényi feltételei. A testület szerint az Országgyűlés mérlegeli, hogy teljesülnek-e a törvénymódosítás feltételei. (MTI)
Helyreigazít a HVG
A HVG Online közli a lap helyreigazítását egy múlt héten megjelent cikkük kapcsán. A Régi idő mozija című cikk Fenyő János meggyilkolásáról szólt, annak az eddig teljes terjedelmében sehol be nem mutatott riportfilmnek az alapján, amely néhai Perczel Tamással, Fenyő János pszichológusával készült 2004-ben. A cikkben foglaltakat – az újság szándékával szemben – sokan úgy értelmezhették, mint ha a HVG felbujtással hozná összefüggésbe Gyárfás Tamást, Princz Gábort és Székely Herbertet. Ha ilyen látszatot keltettek, azért elnézést kérnek – írják. Az írás megjelenése óta a lap birtokába került számos dokumentum, amely igazolja, hogy az érintettekkel kapcsolatosan valótlan információkat tettek közzé. (Népszava)
Húszmilliós bírság Debrecennek
A közbeszerzési törvény megsértése miatt húszmillió forint bírságot szabott ki a debreceni önkormányzatra a Közbeszerzési Döntőbizottság – közölte Gadus István, az SZDSZ Hajdú-Bihar megyei elnöke. A politikus kifejtette: a testület a helyi uszodaberuházás kapcsán állapította meg a fideszes vezetésű önkormányzat súlyosan jogsértő magatartását. A testület indoklásában kifejtette: az uszodával önkormányzati beruházás valósul meg, amire közbeszerzési eljárást kellett volna kiírni, ám ezt az önkormányzat mellőzte. Az SZDSZ megyei elnöke arra kérte Kósa Lajos polgármestert, gondoskodjon róla, hogy a város felelős vezetői fizessék meg a bírságot, és ne károsítsák meg a debreceni polgárokat. Az önkormányzat jelezte: felülvizsgálati kérelemmel fordul a Fővárosi Bírósághoz. (MTI)
Az OVB tagjairól konzultáltak
Az Országos Választási Bizottság (OVB) tagjairól konzultált a belügyminiszter a parlamenti pártok vezetőivel. Lamperth Mónika kijelentette: a pártok jelöltjei kivétel nélkül kiválóan felkészült és a tisztségre feltétlenül alkalmas szaktekintélyek, neveket azonban nem említett, csak ha majd elvállalják a megbízatást. A belügyminiszter a választás kitűzésének napján, január 19-én kérte a pártok elnökeit, hogy az OVB választott tagjaira és póttagjaira tegyenek javaslatot. Ezután a tárcavezető – országgyűlési indítványa megtétele előtt – konzultációra hívta a négy parlamenti párt vezetőit. Az Országgyűlés várhatóan február 6-i ülésén megválaszthatja a testület tagjait. (MTI)
Vidék Párt: a rétegképviselet a cél
Nem az egész nemzetet, nem az egész országot, hanem egy jelentékeny társadalmi réteget kíván képviselni a Magyar Vidék és Polgári Párt – fogalmazta meg a többi párttól való különbözőségét a párt elnöke Szekszárdon. A Vidék Párt célja a magyar vidék, a gazdák politikai érdekképviselete – jelentette ki Bánk Attila. Szerinte ez 2002 nyarán a parlamentben megszűnt, s az eltelt három év alatt kevés szó esett a vidékről, a gazdákról. Közölte, hogy minden körzetben állítanak jelöltet. (MTI)

